A Szabadság, szerelem című filmet ma este, azaz június 13-án láthatod az M5 csatornáján 21 óra 10 perctől. A filmet másnap megismétlik.
Mint írják, Schubert Gusztáv rövid, de súlyos betegség után múlt éjjel hunyt el családja körében.
Elkezdődött a kaposvári Országos Színházi Találkozó (OSZT), más néven re:oszt, és már az elején feszült a hangulat.
Úgy is mondhatjuk, hogy az idegsejtek a szinapszisokon keresztül beszélgetnek egymással. Azonban nem mindegy, hogy milyen hangerővel
Idén nyáron a vasútállomások mellett már HÉV- és autóbusz-állomásokon is hallhatók magyar költők versei a Vers a Peronon részeként.
Színház- és Filmművészeti Intézetet alapítanak Pécsett a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara (PTE MK), a budapesti Színház és Film Intézettel (SZFI) együttműködésben –...
Az Anna filmje című filmet ma este, azaz június 12-én láthatod a Duna World csatornáján 22 óra 25 perces kezdettel.
Remélik, hogy a kultúra-és színházszerető közönség is a független színházak és színházi neveléssel foglalkozó együttesek mellé áll.
Olyan ügyben döntöttek, amelynek sértettje az egykori popsztár, Gary Glitter által ellene elkövetett bűncselekmény idején 12 éves volt.
Máté Gábor, Mácsai Pál, Kováts Adél, Barda Beáta és Benkő Nóra is aláírta a miniszternek szóló nyílt levelet az egyeztetésről.
Székesfehérvár Önkormányzata ingyenes szabadtéri koncertet szervez a Quimby zenekar fellépésével június 15-én.
A négy amerikai állampolgárságú vendégoktató az iowai Cornell College főiskoláról érkezett Kínába egy kínai egyetemmel való partnerségben.
Az első vásárló kiléte, aki Albert Camus hamis kéziratát megszerezte, ismeretlen. Később kétszer adták el aukción, 1958-ban és 1991-ben.
Agatha Christie a világ lenépszerűbb írói közé tartozik, regényeit több mint kétmilliárd példányban adták el világszerte.
Steve Jobs életútja különleges, inspiráló történet, amely a technológiai innováció, az üzleti vezetés terén elért páratlan eredményeit mutatja be.
Aki szeretné visszakapni a közelmúltban elhunyt Tompos Kátya gyógykezelésére szánt adományt, vagy annak egy részét, visszautalják.
Frank Walter-Steinmeier: És szeretném megosztani önökkel azt a szégyenérzetet, amelyet amiatt érzek, hogy a gyilkosok büntetlenül maradtak.
Most költöztél? Egy ideje már egyedül laksz és állandóan a filmeket és a sorozatokat nézed? Szeretnél valami sokkal jobb hobbit, amivel még...
Hankó Balázs hangsúlyozta, hogy „nemzetünk versenyképességét és közösségein alapuló identitásának erősítését és őrzését kell szolgálnom”
A Furcsa játék című filmet ma este, azaz június 10-én láthatod a Cinemax 2 csatornáján 20 óra 30 perces kezdettel.
Vámossy Éva 1949-ben született Szegeden, magánénekesi diplomáját szülővárosában szerezte, majd 1974-ben szerződtette a színház.
A 67 éves Michael Mosley az egyik legismertebb és legnépszerűbb ismeretterjesztő médiaszemélyiség volt Nagy-Britanniában.
Céline Dion: Az elején azt kérdeztem magamtól: miért pont én? Hogyan történt ez? Mit tettem? Az én hibám? - mondta.
Átadták a Petőfi Zenei Díjakat: a Magna Cum Laude lett az év együttese, Freddie az év férfi előadója, Gubik Petra pedig az...
Solére: Sokkal több az olyan momentum, amikor boldognak érzem magam, mint régen. Hosszú út van mögöttem.
A Boldog idők című filmet ma este, azaz június 9-én láthatod a Mozi Klub csatornáján 23 órai kezdettel.
Danielle Steel ma is aktívan ír és publikál, és továbbra is az egyik legtermékenyebb és legsikeresebb író a világon.
Zoboki Gábor: Nem szabad letagadni, hogy tulajdonképpen ez egy nagyon szubjektív műfaj, mert amennyi dicséretet, ugyanannyi kritikát is kapsz