A vallásos emberek által lényegesnek tartott dolgok a magukat ateistaként definiáló személy elől sincsenek elzárva. Valaki vágyakozhat Istenre anélkül, hogy tudna hinni...
A Middlemist Red az egyik leggyorsabban felfelé ívelő magyar, angol nyelven játszó, pszichedelikus rockzenekar. Most elárulják sikerük titkát.
Demokrácia - hogy is kell azt? Részvétel? Felelősség? Beleszólnak, beleszólhatok, áthallásosság és direkt kommunikáció. - Rendezőkkel, zenészekkel beszélgettünk.
Ha az ember pár évig játszik az utcán, egy idő után eszébe jut, hogy olyan zenekart kellene összehozni, amivel koncerten játszhat, belépőért.
Ritka kincs került a birtokunkba, egy 1979-ben készült Hajnóczy Péter-interjú. A birtokunkba túlzás, mert a Facebookon találtuk. Mindazonáltal döbbenetes hallani, ahogy a...
Kemény Zsófi első regénye 2014 őszén, Én még sosem címmel jelent meg a Pagony Kiadónál. A regény három hús-vér fiatal életét mutatja...
Klasszikus művek hű fordítása időről-időre szükséges, ahogyan a természet is folyamatosan megújul a maga eredeti formájában. - Forgách Andrással beszélgettünk az új...
Fontosabb, hogy mennyire tekintünk demokratikus intézménynek egy-egy előadást, művészetet vagy a társadalmunkat összességében. A civil részvétel és társadalmi felelősségvállalás felé tartunk, azt...
Januárban jelenik meg a Belmondo és az egykori Nyers frontemberének első szólólemeze. Czutor Zoltánnal ennek kapcsán, illetve a nemrég megjelent Édes hazám...
Szeretnék hinni abban, hogy jelen van a részvétel igénye a társadalmunkban, és ez még erősödhet. Számomra a részvétel az evidens, a norma....
Sokszor nehéz kibillenteni az interjúalanyt a szakmázásból, és a beszélgetésből alig lehet egy-egy izgalmasabb mondatot kiragadni. Megtapasztaltuk, hogy egy interjú akkor működik...
Én is nagyra értékelem a sznobizmust, mert életben tarthat egy csomó fontos, ámde kevésbé népszerű értéket, de amikor falakat építünk és nem...
A TÁP Színház újragondolta a Lúdas Matyit, és Lúd Zsolt lett belőle, akinek az anyját Lang Györgyi játssza - vele beszélgettünk az...
Sokkal több irigység és féltékenység hajt, mint amennyit udvarias bevallani. Nem írnék, ha nem botlanék időről időre olyan könyvekbe, bekezdésekbe, versekbe amelyek...
Amerikában döntöttem el, hogy úgy egy hónap Budapest után szükségem lesz egy kis változásra. A gyerekkori legjobb barátnőm él ott a párjával,...
Messze nem ártatlanok a film szereplői, nem ezt állítom. Elkövették az egyik legsúlyosabb emberi bűnt, amit lehet. - Interjú Gerő Marcellel, a...
Ha lenne egy lámpám, egy karosszékem és egy érdekes könyvem, akkor egyszerűen folytatnám az életemet - villáminterjú Marilynne Robinsonnal
A Trágár töredékek című felolvasóest kapcsán kérdeztük Köleséri Sándor színművészt, akit a nézők az Örkény Színház és a Nemzeti Színház színpadán is...
Ha a zsidó vicc fő attrakciója az önkritika, vagyis a zsidó lét különböző aspektusainak a kifigurázása (beleértve a vallást és a vallásgyakorlatot...
Ez nem gobelin: itt nincs cuki Hold, és nincsenek kövér csillagok a semmi fölött – Papp Sándor Zsigmonddal beszélget Kőrösi Zoltán.
Isten ezért is érti meg az embert, mert nagyon nehéz önellentmondásban élni. Megvan bennünk a végtelen meg az örök értékek iránti vágy,...
Elég sok ideje bennem volt, hogy felelősségvállalást érzek a leendő családomért, és ne az legyen, hogy önző módon tanulok olyat, ami tetszik,...
Yuri Kozyrev tanácsolta, hogy sokkal többet kellett volna részegnek lennem az anyag készítése során, így még jobban belemerülhettem volna abba, amit az...
Állítja Kelecsényi László, akivel Jelenits Györgyi készített, ezúttal karácsonyi beszélgetést, és amelyben az író így folytatja: és egyszer nemet kell mondani, fel...
Már tavasszal, a Vadidegen című regény elolvasása után elhatároztam, hogy kifaggatom a szerzőt, de mindennek rendelt ideje van. Ezt, így nem mondta...
A bátrabbak a Normafáról is elindulhatnak: az Ibériai félsziget túlsó végéig kagylók jelölik az utat. Antal Csabát, a Camino-könyvek kiadóját faggattuk, hátha...
Mivel kevés az esélye, hogy Philip Roth vagy Mario Vargas Llosa villásreggeli közben belenéz a Műutba vagy akár az ÉS-be (pedig néha...
Giambattista Basile Pentameronja régi adóssága a mesekönyv-kiadásunknak, bár nem klasszikus, gyerekeknek szóló mesék olvashatók itt.