+ Film

Hová lesz a gyilkos harminc év múlva? – interjú

Káin gyermekei

Messze nem ártatlanok a film szereplői, nem ezt állítom. Elkövették az egyik legsúlyosabb emberi bűnt, amit lehet. – Interjú Gerő Marcellel, a Káin gyermekei című film rendezőjével.

Mész András 1984-es Bebukottak című dokumentumfilmje a magyar filmtörténet kultikus alkotása. Kultikus, mert meghatározta saját korát és kultikus, mert még harminc év után is meghatároz. Az a film, amit látni kell, mert valójában nem szeretnéd látni. Mész Andrásék a nyolcvanas évek közepén beléptek a tököli fiatalkorúak börtönébe és megszólaltattak hat fiatalt. Tizenéves rablókat, serdülő gyilkosokat. Akik gyerekfejjel úgy indulnak neki a felnőtté válásnak, hogy a hátuk mögött vannak a benti évek.

László Sára és Gerő Marcell Káin gyermekei című dokumentumfilmje pedig ennek fényében alighanem az elmúlt idők legizgalmasabb magyar filmes vállalkozása. Gerőék harminc év után felkeresték azokat a “fiatal fiúkat”, hogy megmutassák, mivé lettek a gyilkosok harminc év múlva. Tükör ez, legalábbis az elmúlt harminc évünknek mindenféleképpen.

Gerő Marcellel, a Káin gyermekei rendezőjével beszélgettem, felelősségről és szembenézésről. 

A Káin gyermekeiben felkeresitek és újra megszólaltatjátok Mész András 1984-es dokumentumfilmjének akkor még fiatalkorú főszereplőit. A Bebukottak óta eltelt harminc év… Mi volt az a központi kérdés – ha volt – ami foglalkoztatott titeket, ami elindította a filmet?

A legőszintébben: a kezdetekkor nem volt. Az egyszerű kíváncsiság mozgatott minket. Mi lehet ma azokkal a srácokkal, akik a Bebukottakban szerepeltek? Ki lett belőlük? Ez a kíváncsiság viszont még önmagában vajmi kevés, ha az ember pénzt is akar szerezni egy ilyen projekt kivitelezéséhez. Amikor elkezdtünk pályázni, ki kellett találnunk egy „hivatalosabb” változatot: Mi a hosszú távú hatása annak, ha valakit gyerekként börtönöznek be, de már tulajdonképpen felnőttként szabadul? Mi a hatása annak egy ember életében, ha pont ezeket az éveket – gyermekkor, kamaszkor – börtönben tölti?

Hogy fogtatok neki a szereplők felkutatásának? A Bebukottakban alig hangzik el személyes információ a fiúkról, illetve azoknak is már harminc éve… Pali most egy kis faluban él, Gabesz pedig hajléktalanként bolyong a városban. Hogyan találtátok meg őket?

Kalandos volt. Először felvettük a kapcsolatot a Büntetés Végrehajtás Országos Parancsnokságával, hogy hozzáférhessünk az archívumokhoz. Természetesen kiderült, hogy a személyiségi jogok védelmére hivatkozva adatokat nem adhatnak ki. Illetve, ha ki is adhatnának, a régi papíros rendszerben még név alapú nyilvántartást vezettek. Márpedig mi neveket nem tudtunk mondani, hiszen a Bebukottakban csak egyetlen egyszer hangzik el egyetlen egy név: Nagy József. Ez Gabesz neve, ami amúgy sem segített volna sokat. Ő ugyanis mindkét nevét használja. A Bebukottakban elhangzó József, ha bent van és Gabesz, ha kint.

Így felkerestük a Bebukottak stábját, hátha emlékszik valaki egy apró részletre, amiből kiindulhatnánk, de semmi eredmény. Onnan tovább irányítottak a Céllövölde stábjához, ahol végül ráakadtunk egy nyomra. A Céllövölde Sopsits filmje volt még a kilencvenes évek elejéről: egy Pali életén alapuló, fikciós játékfilm. Sopsits hajdan Bacsó stúdiójában dolgozott és valaki emlékezett, hogy Bacsó egy reggelen újságkivágást lobogtatva lépett a stúdióba. Na, az az újságcikk a Pali által elkövetett gyilkosságról szólt…

Ennek az újságcikknek a nyomán indultatok el?

Igen, beköltöztünk a Szabó Ervinbe és kikértük az összes napilap összes számát, ami Magyarországon 1980 és 1982 között megjelent. Ezek hatalmas, kódexszerűen lefűzött kötetek, szóval mintha tűt a szénakazalban. Végül rábukkantunk erre a cikkre, a cikkben pedig egy részletre, ami elvezetett Pali falujához. Mindezt persze úgy, hogy még abban a pillanatban, amikor már megérkeztem a helyszínre, sem tudhattam biztosan, hogy jó helyen járunk. Csak annyi volt bizonyos, hogy igen, a falu végén lakik egy Pásztor Pál…

Mi volt az első reakció, amikor megkerested őket a kéréssel, hogy újra szerepeljenek egy dokumentumfilmben? Hogyan fogadták, könnyen ráálltak az interjúra?

Pali nem is kérdezett semmit, azonnal beleegyezett, míg Gabesz csak két-három találkozás után mondott igent. Zsolttal pedig négy hónapon át rendszeresen találkoztunk, hosszasan beszélgettünk – mindenről, bármiről – majd minden egyes alkalom végén biztosított arról, hogy ő semmiképpen sem fog szerepelni a filmemben…

Mégis elvállalta…

Igen, végül mégis minden újabb találkozóra eljött. Zsolt bizonyos szempontból kivétel a többiek közül. Olvasottabb, a világ bizonyos szeletéről roppantul tájékozott, pengeéles a logikája. Azoknak a dolgoknak, amiket megosztott velem, ugyan egy része számomra már az összeesküvés-elmélet kategóriáját súrolja, azonban a gondolkodásmódja zavarba ejtően precíz és tiszta.

Ezek a beszélgetések is egyértelműen méregetések voltak az ő részéről. Megbízhat-e bennem? Mi az, amit elárulhat? Vajon kiforgatom-e majd azt, amit ő megoszt velem? Ahhoz, hogy ezt eldönthesd, először mindig az embert kell megismerni. Ezt tette ő, patikamérlegen adagoltuk egymásnak az információkat, kölcsönösen méregettük egymást. Nem csak ő, én is. Hiszen bár ma már ennek kisebb jelentőséget tulajdonítok, akkor még nagyon is ott lebegett előttem, hogy egy többszörös gyilkossal ülök szemben…

Káin gyermekei

Hogyan próbáltátok megközelíteni a „hivatalos” vezérfonalat? Úgy érzed, sikerült rá választ kapni? A film legalább annyit foglalkozik a tököli éveket megelőző időszakkal, mint a börtönt követő évekkel, annak hatásaival…

Egy ilyen projekt elején sokszor gőzöd sincs, hová fogsz kilyukadni, ezért próbálsz több vasat tartani a tűzbe. Az egyik ilyen vas volt a terv, hogy szisztematikusan végigmegyünk azokon a kérdéseken, amik feltehetően a Bebukottak forgatásán elhangzottak. A másik vonalon pedig próbáltam őket hosszasan faggatni a börtönélményeikről, hogy aztán így rákanyarodhassunk annak hatásaira. Nos, már az első alkalmakkor kiderült, hogy ez így egyáltalán nem fog működni. Szörnyen unalmas válaszok, vontatott okfejtések érkeztek…

Ennek mi volt az oka?

Egy oldalról van egy roppantul egyszerű magyarázat. A Káin szereplői, akikkel interjút készítettünk, nagyrészt nem különösebben művelt, olvasott, vagy tájékozott emberek. Az általunk kitűzött kérdés meg ellenben nagyon is entellektüel. Hamar világossá vált, hogy ezért ebben a formában, éppen tőlük nem is kaphatunk válaszokat.

Másrészt ugyanazok a dolgok, amikről a Bebukottakban olyan hihetetlen erővel, szuggesztív módon és élményszerűen tudtak beszélni, a mi kérdéseinkre válaszolva már megkopott, fakó beszámolók lettek. Borzasztóan érdektelen volt, amit meséltek. Ha meggondolod, mindez teljesen érthető. Amikor azok a srácok 1984-ben mesélnek az életükről, akkor még csak néhány éve ülnek börtönben. Az egész friss, felzaklatja őket, a napjaik minden percét ennek az élménynek a jelenléte határozza meg.

A Káin gyermekei nézőpontjából visszatekintve viszont ugyanezek az élmények már csupán harminc éves emlékek. Még hozzá olyan emberektől, akiknek a börtön valósága az évek folyamán az életük legtermészetesebb közegévé vált. Hiszen mindannyian többször ültek később is, miután kikerültek Tökölről. Szerencsére közben az is kiderült, hogy vannak más témák, amikről nagyon szívesen mesélnek…

Káin gyermekei

Nem kérdeztek vissza, mégis miért érdekel Téged annyira éppen az ő életük? Rendben, a mi szemünkben egy kultikus, sokak által látott és sokaknak meghatározó dokumentumfilm „szereplői” köszönnek vissza a vásznon. Az ő nézőpontjukból a történet viszont egészen más.

Dehogynem. Mind a hármuknak a legőszintébben elárultam, hogy nekem roppant intenzív viszonyom van ezzel az életkorral. Több mint húsz éve csinálok gyerektáborokat, tehát minden nyáron tizennyolc év alatti srácokkal töltöm az időm. A hobbim, ha úgy tetszik, a szenvedélyem ez, egy nagyon inspiratív helyzet…

A filmben nagy hangsúlyt is kap a gyerekkor – mind a két aspektusban. Mint a bűnt elkövetők gyerekkora, tehát a bűnt megelőző időszak, valamint mint az ő gyerekeik, a bűnösök által felnevelt generáció…

Igen, mivel érdekel ez a korosztály, a peranyagok ismeretében kialakult egy „prekoncepcióm” a három szereplőnk egyéni élettörténeteiről. Eszerint bár ők követték el a bűneiket, ők töltötték le a büntetést is, mégis érdemesnek tűnik elindulni az időben visszafelé és felkutatni, mi az valójában, ami őket belehajszolta a bűneikbe. Úgy gondolom ugyanis, hogy ők fiatalkorúként akár konkrét, fizikai, akár átvitt értelemben, de bele lettek hajszolva ezekbe a cselekedetekbe. Akik pedig idáig hajszolták őket, csupán minimális mértékben lettek számon kérve…

A Káin gyermekeiben mind a három generációt megszólaltattátok: a három főszereplő szüleit és azok gyerekeit is. Célja volt ezek szerint a filmnek, hogy rámutasson egyfajta ciklikusságra, elindítson akár egy társadalmi párbeszédet: kié a felelősség, ki valójában a bűnös?

A helyzet roppantul érzékeny és komplikált. Messze nem ártatlanok a film szereplői, nem ezt állítom. Elkövették az egyik legsúlyosabb emberi bűnt, amit lehet. Azonban szerintem más megítélés alá kerül egy gyerek és egy felnőtt ugyanabban a helyzetben. Ők fiatalkorúak voltak a gyilkosságok idején… Azt hiszem a jövőben egy hasonló helyzetben lévő gyereknek minimális esélyt adhat az, ha látja ezt a filmet. Ha elindul egy párbeszéd, és nem csupán a gyerekekkel, de azokkal is, akik aztán ítéletet hoznak fölöttük. Ne csupán a tettet, de a tett okait is kutassuk. A cél, hogy fölismerjük azt, hogy egy gyerek tette mögött szinte kivétel nélkül ott állnak azok, akik azt a tettet kiváltják.

A filmetek egy dologban teljesen ellenébe ment a Bebukottaknak: a képi világ. Nyomasztó és nehezen feldolgozható a téma, ezt a világot mégis szó szoros értelmében „szép” képekbe helyeztétek. Miért?

A Bebukottak egy tartalmában és formájában is fullasztó film, ettől olyan mesteri. Egyértelműen a börtönről szól, annak metaforikus parafrázisaként pedig arról a diktatórikus rendszerről, amiben készült.

A filmünknek, a forgatási helyszínekből, a belső terekből adódóan nagy veszélye volt, hogy elcsúszunk egy szocio irányba. Márpedig mi a kezdetektől fogva sorstörténetekről akartunk filmet készíteni, ami mozivásznon is megállja a helyét. Persze lehetetlen teljesen elvonatkoztatni attól, hogy ezek mind rettenetes szegény közegek, de megpróbáltunk ennek minél kisebb jelentőséget adni. Ebből adódóan a film vizuális nyelvezete tudatosan esztétikumra törekedett.

Amikor először beléptem a Paliékhoz, ezek az élmények értek: kosz, rossz szag, nyomasztó terek. A pohár, amiből megkínálnak kávéval, nincs rendesen elmosva. Ezeknek a történeteknek a részletei nem étvágygerjesztőek. A terek és az arcok csúnyák, nehezen fogyaszthatóak, akárcsak a történet. Ezek az első élmények teljesen analógok azzal, ami egy filmképen keresztül hathat a nézőre. Ha mindezeket összeadnám, akkor egy fogyaszthatatlan, nézhetetlen végeredményt kapunk, már pedig nekünk egyáltalán nem ez volt a célunk. A Káin gyermekei, még ha egy sötét nézőpontból is, de az életről szól. Generációkról és az örökségről, amit magunkkal hozunk és amit majd továbbadunk az utánunk következőknek.

Kiss Rudolf Péter, a Káin gyermekei operatőre Makai Árpád díjat kapott a film fényképezéséért.

Káin gyermekei

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top