Állítja Kelecsényi László, akivel Jelenits Györgyi készített, ezúttal karácsonyi beszélgetést, és amelyben az író így folytatja: és egyszer nemet kell mondani, fel kell lázadni, fel kell szabadulni a körülmények nyomása alól.
Minek köszönhetem az újabb érdeklődést, kedves Györgyi?
Régen beszélgettünk, s láttam, hogy idén több könyve is megjelent.
Pontosan öt.
Nem sok ez egy kicsit?
Lehet, de az ötből csak három új. A másik kettő…
Egy gyűjteményes esszé-kötet és egy kiegészített magyar filmkalauz.
Látom, nagyon tájékozott.
Hogyan lehet ennyit írni?
Minden nap valamit hozzá kell tenni a készülő műhöz. Még vasárnap is.
A szöveghez.
Ne használja ezt a kifejezést, nem szeretem. Regényt írok, vagy cikket, esszét.
Most éppen mit?
Lazítok egy kicsit. Várom a tavaszt.
Decemberben? Nem hiszem el.
Semmi nagyobb munka, csak apróságok.
Mint a Tolnay-színdarab?
Olyasmik. Szeretnék egy dráma-kötetet összeállítani.
Drámát is írt?
Az elsőt még 89-ben, a rendszerváltás idején. De csak pár barát olvasta meg egy kiváló dramaturg. Mivel nem nyerte el a tetszésüket, leálltam ezzel a műfajjal. Aztán az évek során született pár egyfelvonásos, némelyiket elő is adták, felolvasó színpadi körülmények között. És írtam egy kemény drámát, Haláltündér a címe.
Miről szól?
Nem szeretném elmondani. Talán egyszer színre kerül. Szerencsés csillagállás esetén talán film lesz belőle. Tulajdonképp egy színésznő kedvéért született, aki eddig még nem olvasta el.
Nagyon rejtélyes. Megtudhatjuk a nevét? A színésznőét…
Inkább nem.
Hadd találgassak, arról van szó, akivel mostanában gyakran fellép?
Nem, az egy másik projekt, hogy ilyen csúnya idegen szóval éljek. Karády Katalint népszerűsítjük, meg az előadót, aki feltámasztja.
Az énekesnő nevét le lehet írni?
Krasznai Tünde, kép: lelkiélet.hu
Krasznai Tündéről van szó. Csodálatos hang, remekül utánozza Karádyt, de ugyanakkor önálló, eredeti egyéniség.
Ő az, akiről mostanában sokat lehetett hallani, de nemcsak azért, ahogy énekel.
„Ne kérdezd, ki voltam” – ezzel a Karády dalcímmel válaszolok.
Mégis, engem érdekel, hogy egy Balázs Béla díjas író és filmes hogyan kerül kapcsolatba ezzel a másik világgal?
Mindjárt azt fogja mondani, hogy rossz társaságba keveredtem.
Maga gondolja, nem én.
Én csak annyit mondok, hogy rátaláltam egy nagy tehetségű előadóművészre, aki nehéz körülményei miatt támogatásra szorul. Ennyi.
Rendben van. Mi van a szépirodalommal? Drámákat ír, ezt elárulta. De két regénye is megjelent az idén. Egy nagyon szerelmes és egy történelmi.
Nagyon szerelmes? Lehet. A Szivárványgömbre céloz. Valóban egy évtizeddel korábbi élményem volt az ihletője.
Miért duplázta meg a történetet? Miért találta ki, hogy kétszer kezdődik és kétszer ér véget?
Így jobban el tudtam mondani, amit akartam. Meg tudtam szólaltatni mások igazságát is.
Igazságosztó regény?
Lehet, hogy így van. De mondták rá azt is, hogy büntető regény.
Kit büntet? A volt szerelmét?
Lehetséges.
A másik regénye is önéletrajzi?
Az Emléked leszek negyven évvel korábban játszódik, a hetvenes években. Magának lehet történelmi regény, hiszen nem élt még akkor.
Nekem nagyon pontosan idézi fel a kort. Milyen volt a diákélet a pangásos diktatúra idején.
Pontosítok, se pangás, se diktatúra. A legfontosabb, sorsalakító élményeinket akkor szereztük, és azért bizonyos keretek között szabadok maradtunk, mindig megtaláltuk a rést a falon. Az egérutat…
Szép a regény. Ahogy az édesanyja halálát megírja…
Erről inkább ne beszéljünk.
Akkor csak azt kérdezem, mindenki valós figura a könyvben?
Igen. Egyik-másik szembejön az utcán, olyan is, aki saját nevén szerepel. De nem veszi észre magát. Nem olvasnak az emberek, még az értelmiségiek sem. Ez tragédia…
Talán csak magát nem olvassák.
Nem hiszem. Ma már csak az létezik, aki a képernyőről jön le. Való világ, Celeb vagyok, Éjjel-nappal Budapest.
Nézi ezeket a műsorokat?
Kíváncsi vagyok, mi érdekli a fiatalokat.
Nem vádolhatják sznobsággal.
Hát azzal semmiképp sem.
Tanul belőle?
Ismerkedem a világgal. Egy fiatalok által látogatott szórakozóhelyről kinéznének. Bár a múltkor eljutottam egy karaoké bárba.
Csak nem énekelt?
Ugyan már. Kiszaladtak volna az utcára a vendégek. Meghívtak, kíváncsi voltam, elmentem.
Úgy érzem, maga hajkurász valamit, ami már nincs, ami elmúlt, ami nem lehet a magáé.
Amíg az ember él, mindig történhet valami. Egy Szerb Antal regénynek ez az utolsó mondata.
Szerb Antal… S mi van Krúdy Gyulával?
Szép volt, jó volt – de már csak volt.
Hogy érti? Maga az összkiadás egyik szerkesztője, nem?
Voltam. De ezt még nem tudja senki. Ne is beszéljünk róla, mert nem innen akarok üzenni a kiadónak.
Akkor mit fog csinálni helyette?
Úszom a Lukácsban, és kész az új regényem, jövőre megjelenik az Emléked leszek folytatása, A megkerülhetetlen nem címen.
Hogyan kell érteni ezt a címet?
Így is, úgy is. Nem lehet nők nélkül élni, és egyszer nemet kell mondani, fel kell lázadni, fel kell szabadulni a körülmények nyomása alól.
Szabadulás-regény?
Olyasmi. A nyolcvanas években játszódik. Ugyancsak Keleti Dávidnak hívják a hősét. De majd olvassák el. Vagy nem.
Gondtalan napjai lehetnek. A Filmszextétika, az ötödik könyv, nagy siker, jól fizet.
Itt a karácsony, de eddig egy fillért sem kaptam még érte.
Komolyan mondja?
A legkomolyabban. Úgyhogy kanyarodjunk vissza Tempefőihez: az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon.
[2014. december]
