+ Interjú

Kemény Zsófi: Minden jó slam vers, de nem minden jó vers slam

kemény zsófi

Kemény Zsófi első regénye 2014 őszén, Én még sosem címmel jelent meg a Pagony Kiadónál. A regény három hús-vér fiatal életét mutatja be, hús-vér írói eszközökkel. És még egy részletet is olvashattok belőle.

Ha elkezdenek a szereplők egy kapcsolatot, akkor is minden nap újabb gabalyokkal kell majd találkozniuk, és ha nem, akkor is: egymással vagy mással. De arra is rájöttem, hogy engem ezek a szálak érdekelnek legjobban a világ nagy dolgai közül.

Kemény Zsófi első regénye 2014 őszén, Én még sosem címmel jelent meg a Pagony Kiadó új, fiataloknak szóló könyvsorozatának részeként (Itt az első fejezet.). Zsófi ugyan a slam poetry által vált ismerté, hiszen több bajnokságot megnyert, előadásokon, performanszokon bizonyította tehetségét. Ez a kötet mégsem csak a slam poetry-ről szól, de műfajából adódóan, annak közvetlenségével tárja elénk a mindennapi életünket összekuszáló szálakat – a szálak, ugyanis gabalyodnak… (Schranez Rebeka interjúja)

Kiket tartasz fontosnak a magyar slam irodalomban?

Az első (magyar nyelvű) kötetben megjelenő slam Pion István Atlasz bírja című kötete volt. Később a Libri elkezdte a direkt slameket összegyűjtő sorozat kiadását (az első kötetben Kata Hugee Mavrák, Süveg Márk és André Ferenc slamjeivel). Olyat, hogy valaki a slamről írjon egy regényben, még nem hallottam – mármint magyar nyelven. De a slam-szcéna csak az egyik helyszíne a regénynek, alapjaiban nem erről szól.

Alapvetően mégis slam poetry művésznek tekintenek, ezáltal lettél az egyik legnépszerűbb figurája a mai magyar kortárs irodalomnak. Mennyire tartod összeegyeztethetőnek a hagyományos irodalmi formákkal?

Nem látok szakadékot, nincs szükség összeegyeztetésre. A slam egy műfaj, a vers határterülete, hiszen hozzátartozik az előadás is. Minden jó slam vers, de nem minden jó vers slam.

Szerinted a slam poetry egyfajta szakítási folyamat a hagyományos irodalommal, vagy már a szakítás után létrejött új irodalom?

Szerintem értelmetlen a „hagyományos irodalom” fogalma, így nincs szakítás sem. Egyszerűen lett egy ilyen műfaj, ahogy annak idején lett a dráma vagy a végvári dal is. Csak ez most született, azért bizalmatlanok vagyunk vele szemben, és tényleg nem is biztos, hogy kiállja majd az idő próbáját. Szóval nem lehet tudni, hogy húsz vagy száz év múlva lesz-e slam poetry, de most nagyon is van.

Az utószóban mint egy megkötött csomó jelenik meg a három szereplő összegabalyodott érzelmi életének metaforikus képe. A befejezésben azonban nem történik „gordiuszi megoldás”, sőt inkább újra összegabalyodnak a szálak. Van-e kiút a három szereplő számára? Hiszen megemlíted, hogy maguk a viszonyok mégis megkérdőjeleződnek. Jelent-e ez megoldást?

„Gordiuszi megoldás” alatt az öngyilkosságot értettem. De mivel a könyv borítóján szerepel, amit az olvasó előbb olvas, mint a könyvet, kicsit talányosnak kellett lennem, mert eléggé gyengítené a feszültséget, ha előre tudnánk, hogy meghal-e valaki vagy sem. Egyébként meg az életemben is és írás közben is arra jutottam, hogy a szálak folyamatosan gabalyodnak, semmi ki nem bogozza őket normálisan. Ha elkezdenek a szereplők egy kapcsolatot, akkor is minden nap újabb gabalyokkal kell majd találkozniuk, és ha nem, akkor is: egymással vagy mással. De arra is rájöttem, hogy engem ezek a szálak érdekelnek legjobban a világ nagy dolgai közül.

A boldogság megtalálásához három fajta megközelítési módot alkalmazol, a három szereplő személyében. Szerinted melyek azok az alapvető kérdések, melyek leginkább nyomasztják a mai tizen-huszonéveseket?

Ahány ember, annyi gyötrelem. De azt gondolom, hogy a szereplőim problémái ennél komplexebbek. Ágónak nem egyszerűen anyagi gondjai vannak, hanem belekerül egy olyan helyzetbe, ami miatt gyakorlatilag mindent fel kell adnia, amiért egész életében tanult, és amire a képességei predesztinálnák. Dühös, frusztrált, ezért rombolni kezd maga körül. Eszter pedig igazából nem keresi a feloldozást, mert azt gondolja, hogy a szerelmi gyötrelem, vagyis az érzelmek százszázalékos megélése maga az élet. (Egyébként én is ezt gondolom.) Toma pedig egyszerűen valamilyen szeretne lenni. Kitalálni, hogy mi az, amit csak a szülei, az edzője vagy a haverjai (főleg Ágó) elvárásai miatt tesz, és mi az, amit ő maga is akar. Mire képes, mire nem.

Az olvasókhoz való kiszólás mindig egy kicsit elidegeníti az olvasót a regény közvetlen cselekményétől, mint egy új nézőpontból látjuk ilyenkor a „szálak mozgását a csomóban”, viszont a különböző betűtípusokkal szedett szereplői szövegrészletek ugyanezt a hatást érhetik el. Miért fontos számodra, hogy az olvasó időnként rálásson és eltávolodjon a történettől? Nem túl didaktikus ez?

De, és én eredetileg nem gondoltam rá, hogy tipográfiailag jelezzük, ki beszél éppen. Igyekeztem úgy írni az egyes részeket, hogy ez hamar, legfeljebb a második mondatban egyértelműen kiderüljön. De a szerkesztő, Péczely Dóra azt javasolta, hogy erősítsünk rá az elkülönítésre. Inkább találja a figyelmes olvasó didaktikusnak, mint néhány kevésbé figyelmes azért vágja a sarokba a könyvet, mert elveszti a fonalat, hogy most akkor tonképp ki dumál.

A napi nyelv használata, angol jövevényszavak, vagyis az élő beszéd alkalmazása. Pusztán hangulatfestő célzattal történik mindez, vagy ezzel akarod jobban megélhetővé tenni a történéseket?

Nem, én így beszélek, így jött. Illetve akikről mintáztam a szereplőimet, azok is nagyjából úgy beszélnek, ahogy próbáltam utánozni a stílusukat. Ágó mintája például bonyolult, stilizált körmondatokban, komolyan. És rengeteget tud beszélni, ha egyszer rákezdi.

A műben megjelenő márkanevek valójában a tárgykultusz jelenlétét mutatnák a könyvben, holott ez nem érződik a szereplők jellemében és párbeszédében. Mi a funkciójuk ezeknek a szavaknak?

Nem szántam tárgykultusznak, főleg nem olyasfajtának, mint Bret Easton Ellisé. Inkább csak meg akartam spórolni a részletes leírásokat. Mindenki látott már „kétszázforintos pizzaszeletet”, nem kell ragoznom, hogy az hogy néz ki és mi van rajta.

Egy folyamatos bizonytalanságot érzek a szereplők párbeszédében, gondolataiban, egymáshoz való viszonyukban. Mindig ambivalens a megítélésük. Nincs állandó pozitív vagy negatív figura. Maga a világ ilyen bizonytalan, stabil pontoktól mentes vagy ez kifejezetten ennek a korszaknak, korosztálynak a sajátja? Valamint ez egyfajta szakítás is akart lenni a hagyományos irodalmi művekkel?

Szerintem a hagyományos irodalmi művekben sem mindenki fekete vagy fehér. A hagyományos lányregényekben talán igen (de talán már ott sem, épp egy olyan lányregényt olvasok, aminek a hősszerelmese Hádész – na, ő minden, csak nem pozitív). De az igazat megvallva, most hogy kérdezed, jut eszembe először, hogy pozitív és negatív figurákra bontsam a szereplőket. Teszik, amit tesznek, és kész. Mindig megvan az okuk rá, hogy miért csinálnak valamit, és ez legtöbbször a félreértésen alapul. Tulajdonképpen leginkább erről szólna az egész regény: hogy cselekszünk és beszélünk, mert azt gondoljuk, hogy a másik azt gondolja, pedig dehogy. Sokszor épp az ellentétét gondolja annak, amit mi gondolunk, hogy gondol. És mi is sokszor épp az ellenkezőjét tesszük annak, amire a másik (kimondva vagy kimondatlanul) kér minket. A részeket igyekeztem úgy megírni, hogy mindig egy-egy félreértés mentén váltsak szereplőt (vagyis nézőpontot), hogy az egész regény a kommunikáció nehézségeiről szóljon. És a végén is épp ez történik: Toma és Eszter megbeszélik, hogy mi a helyes, mit kell tenniük, aztán a következő találkozáskor mindketten automatikusan felülírják a racionális döntésüket.

A felhasznált elemek, a különböző nézőpontok alkalmazása, és a párbeszédek jelentőségének kihangsúlyozása alapján lehetne egy hangulati drámának aposztrofálni ezt a művet, mely a 2000-es évek budapesti fiataljainak a hangulatát ábrázolja. A regény befejezése alapján a helyzet mégsem ennyire tragikus. Átrendeződés történik-e végső megoldásként a történetben vagy felfoghatjuk ún. happyendként is?

A happy end is szerkesztői kérés volt. És azt is úgy terveztem, hogy az utolsó oldal kishappyendjét csak a tartalomjegyzék meg a köszönetlista után találja meg az, aki éppen keresi. Az én fejemben sajnos nincs boldog vége.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top