+ Ajánló

Mit keresnek a XXI. századi zarándokok Európa útjain? – interjú

camino

A bátrabbak a Normafáról is elindulhatnak: az Ibériai félsziget túlsó végéig kagylók jelölik az utat. Antal Csabát, a Camino-könyvek kiadóját faggattuk, hátha megértjük, mitől zarándoklat a túra.

Abban biztosak lehetünk, hogy – a könyvkiadás mai viszonyai között – Antal Csaba nem a meggazdagodás reményében adta ki John Brierley modern zarándokoknak szóló könyveit, melyek nem csak gyakorlati tanácsokat tartalmaznak, hanem lelki útmutatást is.

Talán nincs olyan olvasni tudó ember, aki nem hallott az El Caminóról, viszont biztos, sokkal kevesebben vannak, akik tudják, mi is ez. Ezért az első kérdést fel sem teszem!

Spanyolország észak-nyugati csücskében található egy Santiago de Compostela nevű város. Ez a környék már a pogány időkben is valamiféle spirituális központnak számított. A város 13. századi katedrálisában található sír – a hagyomány szerint – Jakab apostol sírja. A középkorban a város saját jogán zarándok-célállomás volt. Sokan voltak, akik nem Jeruzsálembe, vagy Rómába zarándokoltak, hanem ide, az apostol sírjához. A középkori zarándokoknak sem fapados repülő, sem vonat nem állt rendelkezésre, így ők a lakhelyükről indultak el.

A magyarok is?

Dokumentumok tanúskodnak arról, hogy a magyar zarándokok a lébényi Szent Jakab templomnál gyülekeztek, és onnan indultak. A Pireneusok francia oldalán van egy falucska, Saint Jean Pied de Port. Itt futottak össze az Európán végigkígyózó útvonalak, és így alakult ki az is, hogy a mai zarándoklatok általában innen indulnak. Itt kezdődik az a nyolcszáz kilométeres gyalogút, aminek a végcélja az előbb már említett katedrális. Persze, vannak, akik tovább mennek egészen a világ végéig…

Na, ezt lehet, hogy nem értem…

Santiagóhoz egészen közel, az Óceán partján található egy Fisterra nevű település, amiről úgy gondolták a régiek – még a föld gömbölyűségének felismerése előtti időkben –, hogy a világ legnyugatibb pontja, tehát a világ vége. Santiago de Compostelából néhány nap alatt elérhető gyalog.

Mit jelent a zarándok útvonal a gyakorlatban manapság?

A régiek egyértelműen vallási indíttatásból keltek útra, de már akkoriban is volt ennek egy jelentős gazdaságélénkítő hatása is. Az útvonal mentén található városok gyakorlatilag a zarándoklatoknak köszönhetik a létrejöttüket is. Évente több százezer zarándok gyalogolt végig ezen az úton. Az útvonal mentén ezerkétszáz olyan épület van, amelyik UNESCO védelem alatt áll, és a világörökség része.

camino

Útvonalak Spanyolországban és Portugáliában

Miért fontos a „zarándokság” napjainkban?

Az emberek benne vannak a saját mókuskerekükben: futunk a megélhetés után, megpróbáljuk kifizetni a számláinkat, örülünk, ha hazaérünk, mielőtt lefekszenek a gyerekek… Sokan úgy érzik, hogy ennél – nem anyagi szempontból! – többnek kellene lennie az életnek. A Camino olyan segítség, amivel visszatalálhatunk önmagunkhoz.

Mitől több/más ez, mint az Országos Kéktúra Útvonal?

Ahhoz, hogy visszataláljunk önmagunkhoz, nem kell se Camino, se kéktúra. Aki elég tudatos, annak még otthonról sem kell kilépni. Mégis, van benne valami, ami túlmutat a hétköznapi tapasztalásokon. Óriási embertömeg halad végig az útvonalon, jönnek a Távol-Keletről és a világ minden részéről. Sokan vannak, akik egyszerű sportteljesítményként vágnak bele, de – mert évek óta foglalkozom ezzel a témával, megalapozottan mondhatom, hogy – a turistákból az út során valahogy zarándokok lesznek. Nincs olyan, akit ne érintene meg az út spiritualitása. Sokan vannak, főleg a mélyen szkeptikus emberek között, akik nehezen tudják a saját fogalmi rendszerükben megfogalmazni a ténylegesen átélt belső változásokat.

Te is jártál az úton…

Én, hátfájásom miatt kerékpárral tettem meg az utat. Az első három napban folyton azt hallucináltam, hogy cseng a mobilom. A negyedik napon már nem volt ilyen… itt ki lehet lépni a mindennapokból. És ebben szerepe van a fizikai megpróbáltatásnak is! Néhány nap után lemaradnak az otthoni problémák, és az lesz a legfontosabb kérdés, hogy hol alszol, mit eszel… Azzal, hogy elmaradnak az otthoni problémák, együtt jár, hogy kitárul, megmutatkozik a világ a maga pőre szépségében. Olyan inspiratív szemléletváltást követel az út a zarándoktól, ami biztosan kihat a további életére.

camino

Véletlenszerűen kiválasztott oldalpár az egyik kötetből

Ettől még nem kell könyveket kiadni. Vagy mégis?

Személyes történet az is, ahogy találkoztam ezekkel a könyvekkel (korábban egyszer már megjelent, de nem lehetett hozzájutni), ahogy személyes az is, hogy a könyvek kiadása mellett döntöttem. Az első kötet a „francia utat” írja le, a második a Portugálián át, Lisszabonból vezető utat mutatja be.

És a harmadik?

A harmadik tulajdonképpen az első kötet kivonatos verziója, amiben „csak” térképek és szakaszleírások vannak.

Miféle figura a szerző?

John Brierley Dublinban született, könyvvizsgálóként dolgozott, főleg ingatlanfejlesztési projektek kapcsán. Saját elmondása szerint volt egy visszatérő álma, aminek a középpontjában egy vekker volt és egy olyan díjátadó, amin ő tolókocsiban vette át a díjat… Amikor lehetősége volt arra, hogy kivegyen egy egész évet szabadságnak, akkor a családjával elkezdett utazgatni. Skóciában rálelt egy spirituális közösségre egy Findhorn nevű településen.

???

Ez egy kicsiny falucska, ahol azonos értékrendű emberek élnek. Ők építették a falut, ami teljesen önellátó. Én jártam ott a könyv kapcsán, az ő alapítványuk a kiadói jogok tulajdonosa. Egy virágzó közösség, ahol maguk termelik az energiát és a táplálékukat is. Brierley az egy év leteltével nem tért vissza a munkahelyére, hanem a közösséggel kezdett együtt dolgozni. Ekkoriban találkozott a Camino-zarándoklattal, aminek eredménye ez a könyv is.

A neten rákeresve úgy látom, hogy ez az egyik legsikeresebb Camino-könyv.

Én megkérdeztem Johnt, hogy minek tulajdonítja a sikert. Azt mondja, hogy a könyv szerkezete a siker kulcsa. Minden (út)szakasznál találunk egy áttekintést az útról, a szintkülönbségről, a praktikus dolgokról, a látnivalókról, a szálláslehetőségekről. És minden szakaszhoz tartozik egy-egy spirituális üzenet is, ami túlmutat a hétköznapi értelemben vett praktikumon. John szerint ez legalább annyira fontos! A fordítás során nagy odafigyelést igényelt, hogy a szerző végig többes szám első személyben fogalmaz, így „elkíséri az utazót”.

Tudunk arról, hogy a világ mely tájain számít népszerűnek a zarándoklat?

Erről van hivatalos statisztika: 140 nemzet képviselői regisztrálják magukat a célállomáson.

Magyarok?

Néhányezer magyar is végigment már, és vannak már olyanok is, akik Budapestről indulva járják végig az utat. A Normafa síháznál lévő réteses mögött van az első útjelző kagyló. (Van egy magyar szervezet, amelyik kijelöli és karbantartja a magyarországi útszakaszt.) Tavaly hatan mentek végig a Normafától elindulva.

És te? Mikor mész legközelebb?

Talán tavasszal. John Brierley-vel közösen van egy projektünk: a könyv tartalmát beledolgoztuk egy mobiltelefon applikációba. Ennek kapcsán szerencsére többször is kell majd mennem.

 

2 hozzászólás

2 Comments

  1. bölöni gergő

    2014-12-12 - 12:12

    Menni kéne, menni kéne, menni kéne, menni kéne,
    menni kéne, menni kéne, menni kéne, menni kéne,
    menni kéne, menni kéne, menni kéne,
    menni kéne, oh, oh, oh

    menni kéne, lökdösődni,
    dörgölőzni, összejönni.
    lábnyomodban lépegetni,
    egy levegőt lélegezni,

    menni kéne, mindig menni,
    és egy percet sem pihenni,
    Menni kéne, nem kérdezni,
    csak érezni, csak érezni,

    menni kéne, menni kéne, menni kéne,
    menni kéne, oh, oh, oh…

    menni kéne, minden lépést,
    kipróbálni minden érzést,
    Szállni kéne szárnyak nélkül,
    álmodozni, álmok nélkül,

    menni kéne, ringatózni
    hópehelyként szállingózni,
    menni kérne, megéhezni
    vérző lábbal megérkezni.

    menni kéne, menni kéne, menni kéne,
    menni kéne, oh, oh, oh…

  2. Horváth Tamás

    2015-12-18 - 08:46

    Nagyon jó az írás. Jómagam háromszor jártam az úton SJPP-ból Santiagóig, onnan Finisterráig és tovább Muxiába. Ha tehetném még százszor mennék. Ennek hiányában kétszer jártam végig a Magyar Zarándokútat, Esztergomból Máriagyűdig. A zarándokérzés ugyan az, de mégis más, több, mélyebb érzéseket vált ki belőlem a Camino. Nincs hozzá fogható érzés. Csak az érzi, ki járt ott. Nem vagyok, és nem is voltam vallásos( máig sem), de valami megfogott ott az úton és már megértem, elfogadom azt ki hisz benne. Nincs nap hogy ne nézném a Caminos képeimet sóvárogva, ne gondolnék az útra fohászkodva, hogy csak mégegyszer mehessek! Ha megkérdezik tőlem, mi volt az életem kiemelkedő pontja, amit soha nem felejtek el, a válaszom: az El Camino.
    Az első utamra kalandkeresőként, teljesítmény túrázóként indultam és zarándokként tértem haza, azóta még az egynapos túrán is zarándokolok. Az a csodálatos szabadság, az egyszerűség, puritán lét felemeli a lelket, gondok nélkül szárnyal. Megismerni azt a sok nemzetiségű ember ki ott egy célért él, közös nyelv nélkül beszélni, térdig gázolni az évezredek történelmében leíhatatlanul csodálatos. Kívánom, hogy minél több ember jusson el oda, biztoan jobb lesz így a világ! Ultreia et suseia!

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top