A Magyar Állami Operaház részéről Ókovács Szilveszter főigazgató mond köszöntőt Marton Éva 80. születésnapján.
Demeter Szilárd megköszönte a belvárosi önkormányzatnak, hogy támogatták a kertösszenyitás tervét. És kiszabadították Petőfit.
Mintegy 150 ezren énekelték közösen Szarka Tamás Kézfogás című dalát pénteken a nemzeti összetartozás napja alkalmából.
Törley Katalin előtt Kováts Adél is beszélt: állhatunk a barikád innenső vagy túlsó oldalán egy időben és egy személyben, ki merre fordul.
Juhász Sándor novellájában egy kosárlabda-bíró, aki harminc éve nem vezetett meccset, egy abszurd álom mélyén találja magát.
Az év légiutas-kísérője című novelláskötetéért, valamint teljes írói életművéért Darvasi László kapja idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat.
Az indiai hatóságok 53 ezer rúpia (223 ezer forint) megfizetésére köteleztek egy élelmiszerellenőrt, aki hatósági engedély nélkül több millió liter vizet szivattyúztatott...
Megtartotta első nyilvános ülését az amerikai űrhivatal, a NASA azonosítatlan légi jelenségeket (UFO) tanulmányozó szakértői testülete.
Kiss Imre 2012-ben átvehette a Podmaniczky-díjat, majd 2020-ban, nyugdíjba vonulása évében, megkapta a Móra Ferenc-díjat.
Ezrek zarándokolnak egy Missouri állambeli kivárosba, ahol teljesen konzerválódva találták meg egy exhumált apáca holttestét.
Az általános- és középiskolai pedagógusok fizetése tavaly havi 48 204 korona (795 366 forint) volt, ami az országos átlag 113 százaléka.
Little G Weevil: Nem gondolom, hogy egy zenésznek élete végéig lemezeket kellene kiadnia. Úgy látom, nem fogok több teljes albumot készíteni.
Cseney László fontos szerepet töltött be olyan festők tanításában, akik közül páran máig meghatározói a chilei művészvilágnak.
Palágyi Ildikó: Ez a dal számomra a kislemez meglepetése, ugyanis egyáltalán nem volt tervben. Éppen egy másik dal szövegét véglegesítettem.
Június 3-án a telihold pereme és az Antares igen közel kerülnek az éjszakai égbolton. A Hold átmérője 30 ívperc lesz.
A Szabó Kimmel Tamás és Bezerédi Zoltán főszereplésével készülő alkotáshoz a stáb Izraelben is vett fel jeleneteket.
Az Irodalom Éjszakája nyolcadik alkalommal hív rendhagyó világirodalmi sétára, három estén át 27 ország 27 szerzőjétől olvasnak fel színészek
Az ünnepi könyvhét immár hagyományos módon terjeszkedik a Vörösmarty téren túl a Vigadó térre és a Duna-korzóra is.
Ez a megnövekedett érzékenység a megfigyelt gravitációs hullámok nagyobb gyakoriságát fogja eredményezni, ami átlagosan 2-3 naponta.
Vajna Zoltán több humanitárius szervezet, például a Johannita lovagrend és a Nyilas Misi Alapítvány tevékenységében is aktív szerepet vállalt
Dóka Péter a jövőben tervei szerint családja mellett írói és oktatói munkájára szeretne koncentrálni, amihez sok sikert kíván a kiadó.
Nemcsák Károly 1994 decembere óta a Magyar Színészválogatott csapatkapitánya és "örök szerelmének" tartja a labdarúgást..
A szülei és a férje által lelkileg megnyomorított asszony beszélget egy pszichológussal, aki segít neki felszabadulni - A másik arcod.
A Magyarország Szépe - Miss World Hungary szépségverseny felkészítő táborának első, Miss Fashion alversenyének győztesei.
Az Eva Braun által ajándékozott tollat egy német nyelvű felirat is díszíti, amely az Eva névvel ér véget, és az AH monogram...
A mhorr gazella (Nanger dama mhorr) eredetileg Északnyugat-Afrikában őshonos, ám természetes élőhelyéről az 1970-es évekre teljesen eltűnt.
A király szépanyja, Rhédey Klaudia a Maros megyei Erdőszentgyörgyön született 1812-ben, és az ottani Rhédey-kastélyban nevelkedett.
Novák Katalin szombaton részt vett a csíksomlyói búcsún, azt követően jelent meg Facebook-oldalán egy videó...