+ Oktatás

A cseh pedagógusok bérét az átlagfizetés 130%-ára emelik

pedagógusok

Az általános- és középiskolai pedagógusok fizetése tavaly havi 48 204 korona (795 366 forint) volt, ami az országos átlag 113 százaléka.

Az országos bruttó átlagbérek legalább 130 százalékára emelkedik jövő januártól a pedagógusok havi fizetése Csehországban. A vonatkozó törvények módosításait a képviselőház korábbi igenje után csütörtökön a felsőház, a szenátus is elfogadta.

A jogszabály életbe lépéséhez most már csak az államfő aláírása szükséges, ami ebben az esetben csak formalitás.

A 81 tagú felsőházban a kormánykoalíció javaslatát a jelen lévő 62 szenátorból 40 támogatta.

A pedagógusok fizetéséhez szükséges összeget az államnak kell biztosítania. A törvénymódosításokat a parlament két háza annak ellenére is megszavazta, hogy a költségvetésben még nem határozták meg pontosan a szükséges források helyét.

Mikulás Bek oktatásügyi miniszter a parlamenti vitában elmondta, hogy a részleteket az oktatásügyi szakszervezetekkel együtt fogják kidolgozni. Jirí Ruzicka, a szenátus iskolaügyi bizottságának elnöke pedig arról tájékoztatott, hogy jelenleg a cseh költségvetés 3,9 százalékát fordítják az oktatásügyre, amit kevésnek tart. Az OECD tagországaiban ez az arány 4,9 százalék – mutatott rá a szenátor.

Az általános- és középiskolai tanári fizetések tavalyi havi átlaga 48 204 korona (795 366 forint) volt, ami az országos átlagbérek 113 százaléka. A tavalyi országos átlagbér 45 259 korona (746 773 forint) volt. Az egyetemi és főiskolai tanárok bérezése más szabályok szerint történik.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top