+ Tudomány

Elhunyt Kiss Imre

Kiss Imre

Kiss Imre 2012-ben átvehette a Podmaniczky-díjat, majd 2020-ban, nyugdíjba vonulása évében, megkapta a Móra Ferenc-díjat.

Saját halottjának tekinti Kiss Imre régészt, muzeológust, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum (MKVM) nyugalmazott igazgatóját a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) – közölte a tárca.

Az MKVM egykori igazgatója május 28-án hunyt el, életének hatvannyolcadik évében.
Kiss Imre 1956. május 6-án született Budapesten. 1984-ben diplomázott az ELTE BTK régészet-sémi filológia szakán, majd húsz éven át az üzleti életben dolgozott külkereskedőként, marketingesként és HR-vezetőként.

A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum élére 2004-ben nevezték ki, az intézményt 16 éven át vezette.

Mint a KIM közleménye kiemeli, Kiss Imre a közgyűjteményi szakma első menedzser múzeumigazgatójaként sikeresen állította új pályára az országos gyűjtőkörű múzeumot.

Számos kiállítás és kiadvány fűződik a nevéhez, gazdag kulturális kínálattal (KULTEA) bővítette az intézmény portfólióját. Munkatársaival együtt tudatosan és sikeresen alakított ki egy modern szemléletű történeti múzeumot, amelynek társadalmi beágyazottsága minden tekintetben példaértékű és követendő.

Kiss Imre magas színvonalú és elkötelezett muzeológiai, tudományos és kultúraközvetítői tevékenysége, valamint közel másfél évtizedes, példaértékű szakmaisággal végzett igazgatói munkássága elismeréseként 2012-ben átvehette a Podmaniczky-díjat, majd 2020-ban, nyugdíjba vonulása évében, megkapta a Móra Ferenc-díjat, az egyetlen, célzottan a muzeológusoknak adományozható, legmagasabb állami szakmai kitüntetést.

Munkásságát a Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület 2022-ben Éri István-díjjal ismerte el. Ezt minden évben az a szakember nyeri el, aki hosszabb távon kiemelkedő és hatásában jelentős tevékenységet folytat, lényegesen hozzájárulva a magyar múzeumügy fejlesztéséhez. 2014-ben pedig a Pulszky Társaság a Kiss Imre által vezetett intézménynek adományozta az Év múzeuma díjat.

Kiss Imre a magyar játékkultúra gyűjtéséért, megőrzéséért, valamint az intézményfejlesztés elkötelezett művelőjeként 2022-ben a Kiss Áron Magyar Játék Társaság Pro Ludo díjában részesült.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top