A Felemelő történetek pályázatra a koronavírus-járvány következményeinek társadalmi hasznosságát bemutató példákat vártak.
Bódy Magdi pályafutása során a dzsessz, a pop vagy a rockzene is szerepet kapott. Élt Kanadában és New Yorkban.
Báró Eötvös József egész életét két dolog határozta meg: a közjó szolgálata, illetve az irodalom és a bölcselet.
Völgyi Lajos regénye feleleveníti az elmúlt évtizedeket – a Balaton partjától az ausztrál sivatagokig és annál is messzebb vezeti az olvasót. Májbró…
Megtiszteltetés, hogy én leszek az első, aki kiterjesztheti a James Bond-univerzumot, új életet adhat a régi kedvenceknek
Mónus Márton fotóriporter (MTI/MTVA) kapta a Hemző Károly Alapítvány fiatal alkotóknak kiírt díját csütörtökön a Capa Központban. A zsűri (Lajos Mari, Szarka...
A Nemzet Művésze díj 11 művészeti kategóriában ítélhető oda, idén hatan vehették át, de a pandémia miatt a tavalyi nyertesek ott voltak.
A Műanyag égbolt 2,4 millió eurós (mintegy 872 millió forint) költségvetésből készül.
Az Amadinda Steve Reich Music for 18 Musicians című művének előadásával búcsúzik a Zeneakadémia Nagytermétől és közönségétől.
Haszán Míra első regénye valójában egy jól felépített, alaposan átgondolt filmnovella. Olvasás közben olyan érzésem volt, mintha mozit néznék
Ferenc pápa szerzetesnőt nevezett ki az egyik legjelentősebb vatikáni intézmény vezetői közé, Raffaella Petrini politológiából diplomázott.
"Maradásom ártana az ON! fontos küldetésének" - írta Dankers sajtóközleményében, az antiszemitizmus vádját ugyanakkor határozottan elutasította.
A nyitó- és zárószám, miközben arra emlékeztet, hogy Kocsis Zoltán nagy Liszt- és Bartók-előadó volt, hangszerelői termésének gyöngyszeme.
Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter "társak a szakmában és a magánéletben", több mint harminc éve házasok.
Az elmúlt években a Krisna-hívők élelmiszert is osztottak, de ezúttal, az élelmiszerek drágulása miatt, sokkal kevesebbet tudnak adni.
A Saját lifttel a pokolba legerősebb eleme ez: úgy ábrázolja a 30 év után még mindig erős nyugatnémet-keletnémet ellentétet, hogy az egymás...
A lampionvirág számos további néven is ismert: japán (vagy kínai) lampionnövény, piros zsidócseresznye, fizálisz, piros papmonya...
Szinyei Merse Pál 1867-ben a müncheni Képzőművészeti Akadémián, Carl von Piloty legendás osztályában tanult.
Három anya, akik az Instagramon egy év alatt közel 150 ezer követőt szereztek a Nemakarokbeleszolni oldalukkal...
A Müpa a 2021/22-es szezonra nem bérleteket kínál: egyesével értékesíti előadásait.
Haumann Péter: Az erdő szélén van a házunk, ha az időjárás engedi, megyünk sétálni. Tegnap gyalogoltunk a feleségemmel 5 kilométert.
A vevők idézeteket is kapnak a Ponyvaregény eredeti, kézírásos forgatókönyvéből, továbbá Tarantino exkluzív kommentárját.
Foo Fighters frontembere, Dave Grohl már korábban a Nirvana együttes tagjaként is megkapta ezt az elismerést.
Az Olimpia költségei akkoriban 1 millióba kerültek.
Az emberek legtitkosabb emlékezete című kötet Mohamed Mbougar Sarr negyedik regénye.
A százmillió dollárból készülő 2023 nyarán mutathatják be.
A bécsi Chaos String Quartet a második, a belgiumi Sonoro pedig a harmadik helyen végzett a nemzetközi zsűri döntése alapján
A Verzió Filmfesztivál filmes kerete több mint 60 hazai és külföldi film, amelyek után szakmai és tematikai beszélgetések is lesznek.