A koronavírus-járvány pozitív társadalmi tanulságaira koncentráló rövidfilmeket mutat be a Médiaunió Alapítvány az országos tévécsatornákon a Felemelő történetek című pályázata keretében – közölte az alapítvány kommunikációs ügynöksége szombaton.
Müller Eszter, az eSCom Kft. projektmenedzsere kifejtette: a Médiaunió Alapítvány 2021 júniusában hirdette meg a Felemelő történetek című pályázatát, amelyben a koronavírus-járvány következményeinek társadalmi hasznosságát bemutató példákat vártak.
A beérkezett több mint 100 pályaműből szakmai zsűri választott ki négy különleges történetet, amelyről egyenként félperces, társadalmi célú hirdetésként megjelenő rövidfilm készül.
A már leforgatott két rövidfilm egyike egy masszőrként dolgozó, kislányát egyedül nevelő édesapáról szól, aki a támogató közösség erejével tudott kilábalni a járvány okozta nehéz helyzetéből.
A másik, elkészült kisfilm egy Balatonalmádiban létrejött adománybankról szól, amelynek segítségével az emberek tárgyi, vagy egyéb támogatást, például fűnyírást, főzést ajánlhatnak fel a rászorulóknak.
Müller Eszter elmondta, hogy a zsűri további hat történetet is kiemelt. Ezekkel köztéri plakátokon, újságokban és online felületen lehet majd találkozni.
A Felemelő történetekhez külön weboldal is készült, amelyen elolvashatod a történeteket:
Másokról gondoskodni öröm
A házban, ahol lakom, nyugdíjasok is élnek, így arra gondoltam, hogy egy, a faliújságra kiragasztott írásban felajánlom nekik, hogy a vírushelyzet alatt szívesen elmegyek nekik vásárolni, ha már nem volt sajnos munkám, ami a pandémia alatti vendéglátós leállások miatt szűnt meg. Páran éltek is a lehetőséggel, de Anna néni és lánya, Adél, aki gyermeket várt, rendszeresen hívott, hogy szükségük lenne rám. A születendő gyermek apukája külföldi állampolgár, így neki sajnos otthon, tőlük távol kellett átvészelnie ezt a káoszt.
Ahogy teltek-múltak a hetek, rutinná vált, hogy ébredés után átmenjek hozzájuk a kosárért és a bevásárló listáért, majd a boltokból összegyűjtsem, ami szükséges, és végül leszállítsam nekik. Egyre jobban összebarátkoztunk, és szépen lassan rájöttem, hogy milyen aranyos szomszédaim vannak. Mentségemre szóljon, hogy a lakásom ajtaja az utcára nyílik, így a lakók legnagyobb részével nem is találkozom, mivel se az udvaron, se a gangon nem mászkálok soha.
Egyik nap követte a másikat, és szinte már ott tartottunk, hogy lett egy pesti „nagymamám”, aki, ha úgy volt, főzött rám, vagy medvehagymás cipót sütött nekem a segítségért cserébe. Olyan is volt, hogy felvarrta a nadrágom, vagy épp sütit készített, ha tudta, hogy jön valaki hozzám vendégségbe.
A történet folytatását itt találod.
