Az Artus – Goda Gábor Társulata november 30-án a Nemzeti Táncszínházban mutatja be a legújabb premierjét, az ÉRINTÉS PARADOXON-t
A koronavírusos halottak megdöbbentő fotóit szlogenekkel látták el: "Elhitte a téves információkat", "Állandó kifogásokkal élt".
A tudósok szerint Boleyn Anna bukása után feltehetően az egyik híve vitte el és őrizte meg a faragott madarat
Kovács Béla 1937-ben született Tatabányán, 1951 és 1956 között tanult a Zeneakadémián, Balassa György osztályában.
A Radhe Shaam című dal 1968-ban készült, Ringo Starr dobon játszik, George Harrison gitározik benne. A dal csütörtökön jelenik meg.
November 5-én találták meg az elpusztult vörösnyakú ludat, amelyről a vizsgálatok során kiderült, hogy testében ólomsörét volt.
Kalin Terzijszki novellái a kelet-közép-európai lét kilátástalan sötétségét vonják reflektorfénybe. Ki szeret?
A mai szlengben kamukirálynak is titulálható Háry János hangzatos történetei bejárták a világot.
Patty Jenkins fogja rendezni a Rouge Squadront és elmondta, hogy vadászpilóta apja nyújt számára inspirációt a filmhez.
A rendezvények a Bibliotéka könyvvásár kapcsán valósulnak meg, amelyre 2021. november 11-14. között kerül sor.
Leonardo DiCaprio korábban is játszott valós személyeket, köztük J. Edgar Hoovert a J. Edgar című életrajzi filmben.
Lévai Anikó azt mondta: "A szemünk előtt teljesedett ki Dalma élete abban a sokrétű derűs szolgálatban, amelyet vállalt."
Vannak pozitív töltetű álmok is, de Ed Sheeran nem ezekről beszél most, hanem lényünk ismeretlen, rejtélyes és sötét oldalát mutatja be.
Hetvenöt éves korában elhunyt Németh Oszkár, a Fonográf dobosa, a Tolcsvay-trióból is ismert zenészt vasárnap reggel érte a halál.
Thomas Hardy, az egyik legnagyobb megbecsülésnek örvendő brit regényíró és költő 1840-ben született Dorsetben.
Szikora Róbert, a musical zeneszerzője: az 1970-es évek közepén született meg a Szent Erzsébet életéről szóló zene megírásának gondolata
A Filmünnep programjában négy nap során a fővárosban és vidéken 4 filmet premier előtt, 3 alkotást premieren mutatnak be.
George Harrison a Dovedale általános iskolába járt, ahova Lennon, de két és fél éves korkülönbség volt közöttük, nem ismerték meg egymást.
Tuomas Aivelo parazitákról szóló könyve izgalmasabb a krimiknél, pedig csak az emberről meg a tudományról szól. Végtelen paraziták…
A program vezető professzora Eötvös Péter (zeneszerző, karmester) és Vajda Gergely (zeneszerző, karmester).
„Örültem, amikor felkérést kaptam, hogy énekeljem el Török Zoltán legújabb filmjének végefőcímdalát” – meséli Odett.
Érdemes megtekinteni az Artézi Galéria kiállítását, amely 2021. november 24-ig látogatható előzetesen egyeztetett időpontban.
Egy születésnapi kártya, amelyet Adele-től, az énekesnőtől kapott Amy Winehouse, 3200 dollárért kelt el a becsült 200-400 dollár helyett.
Az Európai Art Mozi Nap műsorán öt új európa és három magyar film szerepel november 14.-én.
Nagyjából egy évvel az A SÁRKÁNY HÍVÁSA után itt van a folytatás, egy sok meglepetést rejtő trükkös történet. Lene Kaaberbøl: AZ AMULETT.
A Notre-Dame újjáépítéséhez mintegy száz különböző nagyságrendű pályázatot írnak ki kézműves cégekne vagy önálló mestereknek
ABBA-emlékkoncert kezdődött volna, mikor a férfi az emeletes koncertteremben rázuhant két másik vendégre és egyet agyonütött.
Mindszenty József drámai élete Magyarország 20. századi történetét, a keresztény nemzetek függetlenségi harcát jelképezi