Lene Kaaberbøl: Az amulett / Igazlátó krónikák 2. [Skammertegnet] – Metropolis Media Group, 2020 – fordította Soós Anita – 304 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-963-5510-63-4
Már az elején érdemes leszögezni, hogy ez egy sárkányos fantasy-folyam második kötete, amiben egyetlen árva piciny sárkány sincsen. De ez nem is baj, igazában a történet így is izgalmasan gördül!
- Ennek a feudális hatalomnak a cinizmus és a nyers rablóösztön ad tartást
- Kísértetet láttak a Kerekeskút utcában
- KDNP-s kulcsregényt adott ki a Galaktika? Eljött a Gőzkorszak!
- Oackham borotvája és az apácafojtogató
- A sárkányok evolúciója a szemünk előtt zajlik!
- A legsötétebb jövő… InterZóna
- A tudományos párválasztás rémálom!
- Intelligens életformára bukkantak Európa mélyén
- Lenyűgöző a trilógiává terebélyesedett magyar sci-fi!
- Kitől tanulták a prágai örömlányok az orális örömszerzést?
Míg az első kötet (ITT írtunk róla) a sárkányok köré szerveződött, s ettől talán a sorozatnak is címet adó igazlátás kicsit háttérbe szorult, addig a folytatás egészen más irányba haladva egészen más, sokkal emberibb hangsúlyokkal dolgozik.
„Maunus mester szerint idefönt több a birka, mint az ember. lehet, de mégis vannak néhányan. Kicsit másképp beszélnek, mint délen, de annyira azért nem, hogy ne lehetne megérteni őket. Végeztünk a szarufák beállításával az új házunkon, tőzeget tettünk a tetőre, mert errefelé így szokás.[…] Este először aludtunk az új házban. Frissfa-illata van. Még mindig hiányzik a Hárslak – valószínűleg mindig hiányozni fog –, de azt hiszem, itt is jól fogom érezni magam. Hiszen anyával, Davinnel és Mellivel, meg persze Rosával osztom meg a hajlékom.”
– így ért véget az első kötet. Az igazlátó asszony és gyermekei elmenekültek a halálukat akaró gyilkos trónbitorló közeléből, és északon, a hegyek között kaptak menedéket, ahol próbálják berendezni új életüket. Dina, a regény főszereplője, aki örökölte anyja igazlátó képességeit, igyekszik megtalálni helyét ebben a nagycsaládi rendszerben működő világban, Magasföldön. Tanulja öröklött hivatását, s próbál megbarátkozni önmagával, képességével és az emberek reakcióijával.
A nyugalmasan kezdődő
történet –, melyet felváltva Dina és bátyja szemszögéből olvashatunk – akkor vesz fordulatot, amikor kiderül, itt, a Sárkányfejedelemtől távol sincsenek biztonságban. A történet pillanatok alatt „sebességet vált”, és újra megoldandó feladattá válik az életben maradás. Dina – kamasz- és felnőttkor határán billegő – bátyjára hárul a feladat, hogy kishúgát megmentse az őt elrabló, és képességeit kizsákmányoló Valdracu nagyúr karmai közül.
Nagyjából ennyit árulhatunk
el a történetből túlzott spoilerezés nélkül. De ennél sokkal érdekesebb, a mód, ahogy Lene Kaaberbøl a történetet szövi ebben a kötetben! Hiszen, mint említettük, itt nincsenek sárkányok, s a különleges képesség is inkább átok, mint áldás. A regény a karakterekre koncentrál, a szereplők személyiségét és kapcsolatait építgeti, összességében „az emberi oldallal” foglalkozik.
Persze, ettől még fantasy,
a zsánerre jellemző jegyekkel, de lényegét tekintve egy jól megírt, kalandregény, mely magával sodorja a – célközönségnek tekinthető – kamasz olvasókat. A történetben bőven van izgalom, s bár itt-ott mintha határán lenne annak, ami a korosztálynak megfelel, Lene Kaaberbøl mégis nagyon pontosan tudja a mértéket. Például a sokat szenvedett és brutálisan meggyilkolt kisfiúról, Tavisról is kiderül, hogy igazában nem halt meg – egyáltalán nem az történt, amit az olvasó a leírtak alapján elképzelt. (Például ezért is jó, hogy a regény szereplői mesélik el a történetet a saját nézőpontjukból!)
Lene Kaaberbøl rafinált szerző,
a magyar kötetcím, de a fejezetcímek sem annyira kézenfekvőek és direktek, mint azt az „átlagos” fantasy-regényektől megszokhattuk, mindig van valami kis csavar, s az olvasó figyelmét olyan mederbe tereli Lene Kaaberbøl, ami csak áttételesen következik a szövegből.
Az amulett, ahogy az A sárkány hívása is
a történet szempontjából kerek egész, a szálakat, amelyek a kötetek elején az aktuális események kibontásához kellenek, szépen felgombolyítja, s közelebb is viszi az olvasót a „nagy egészhez”, s felébreszti a kíváncsiságot.
„A szégyentelenség úgy terjed, mint valami betegség. Aki megfertőződik, olyan dolgokat tesz, amikről addig még csak álmodni sem mert volna. Nem csoda, hogy kénytelenek megölni a szégyenlátókat. Hogyan fogunk együtt élni, ha minden szégyenérzet kivész belőlünk, és nem tudjuk megkülönböztetni a jót a rossztól?
– Mint a vadállatok – jegyezte meg a fegyvermester keserűen. – Mint Drakan átkozott sárkányai, akik felfalják egymást, amint lehetőségük nyílik rá.”
Vajon hogyan folytatódik a történet a 3. kötetben?
