Geraldine McEwan számos brit szakmai elismerés mellett II. Erzsébet királynőtől 2002-ben megkapta a Dame címet, a lovagi cím női megfelelőjét.
Tegnap volt Jancsó Miklós halálának első évfordulója, a rendezőre emlékezve leemeltük a polcról Hernádi Gyula könyvét Jancsó szeretőiről.
A vetítéssorozaton több olyan spanyol filmet is láthat a közönség, amelyeket a 30 évvel ezelőtt elhunyt Francisco Franco vezette diktatúra cenzúrája betiltott.
Mindenki fellélegezhet, a Trónok harca ötödik évada tuti érkezik április 12-én a tévéképernyőkre Amerikában, kis késéssel pedig itthon is.
A teheráni Fádzsr nemzetközi filmfesztiválon mutatják be vasárnap a Mohamed próféta életéről szóló alkotást, az iráni filmgyártás eddigi legnagyobb költségvetésű produkcióját.
Több tévé- és játékfilmben is szerepelt (összesen huszonkilencben), ezek közül is kiemelkedik Máriássy Félix Budapesti tavasz című 1955-ös filmje.
James Marsh filmje azért is dupla csalódás, mert nehezen tudnánk Hawkingnál találóbbat elképzelni egy gigantikus büdzsével megáldott hollywoodi filmhez.
Close a kiegyensúlyozott és elegáns Joan Castlemant alakítja, aki örömmel adja fel saját írói ambícióit, amikor férjhez megy az írófejedelemhez, Joe Castlemanhoz.
Tóth Károly, a MÚOSZ elnöke hangsúlyozta, hogy a filmkritikusok díjátadója a szövetség egyik legrangosabb rendezvénye, a szakosztály már 53 éve osztja ki...
A hírt Jane Johnson, George R.R. Martin kiadója közölte a rajongókkal.
A film körül még nemrég is állt a bál, ugyanis az igazi Mancs gazdája és rajongói több fórumon is kifakadtak a filmkészítőkre,...
Egy évvel halála előtt, 1962-ben Jean Cocteau készített egy 20 perces videót, amelyben a jövő generációkhoz intéz tanácsokat, a művészetfelfogásáról is szót...
Megérkezett a Ted 2 előzetese, amelyet a magyar mozikban július 16-án mutatnak be. A játékmackó és Mark Wahlberg barátságáról szóló vígjáték második...
Az artinCINEMA egy angol nyelvű kísérleti filmes projekt, melynek célja, hogy bemutassa a közép-kelet-európai régió experimentális filmjeit.
Az Oscar-díjas filmrendező a negyvenes-ötvenes évek fekete-fehér olasz filmvígjátékainak hangulatában állítja színpadra Puccini operáját.
Enyedi Ildikó újra mozifilmet rendez; a szerelmi melodráma négyévszakos forgatása a tervek szerint kora tavasszal kezdődik, a film 2016 elején kerülhet a...
A nyolcadik alkalommal megrendezett filmes megmérettetésen tizenhét film versengett a Montenegró, Szerbia és Koszovó határán felépített autentikus faluban.
A múlt héten bemutatott Parkoló című film egy nagyot gondoló starttal indított és végül befarolt a majdnemek halmazába. Filmkritika.
A filmnek egyetlen nem burkolt célja volt: ne engedje feledésbe merülni azt, ami történt. Ezért is meglepő, hogy végül még 1945-ben maguk...
Pedig az elmúlt évek sikerei alapján senki nem gondolná, hogy éppen az Így neveld a sárkányodat 2-t is jegyző rajzfilmstúdiónak lenne gond...
A PGA döntése azért különösen fontos, mert az elmúlt hét évben minden alkalommal a producerek által legjobbnak talált alkotás nyerte el végül...
A Hateful Eight forgatása azért különösen nagy öröm, mert Tarantino többször meglebegtette, hogy végül nem csinálja meg a filmet. Nem csoda, úgy...
A The New York Times értesülése szerint a konfliktus kiváltó oka, hogy a korábbi amerikai elnök nagyobb beleszólást akar a róla készülő...
A Zűrös olasz esküvő arra az élményre emlékeztet, mint amikor egy gigantikus rózsaszín Hubba-Bubbát próbálsz meg kitépni a hajadból, de minél jobban...
Clint Eastwood legújabb filmjében Chris Kyle-nak, a bajtársai között hőssé magasztosult tengerészgyalogosnak állít emléket - erről heves vita alakult ki az amerikai...
A technikai fejlődés ellenére, a mentőkutyák a mai napig nélkülözhetetlen és pótolhatatlan segítséget jelentenek a katasztrófahelyzetben, az eltűnt emberek keresése során. A...
A film bármilyen hulladékkal kapcsolatos témát feldolgozhat az illegális lerakástól kezdve a szemetelésen át a hulladék megelőzéséig, újrafelhasználásáig.
A producerek a fejüket fogták, amikor megtudták, milyen címet akarok adni a filmnek. Mindenki le akart beszélni, hogy ez már tényleg sok....