+ Film

Cenzúrázná Scorsese filmjét Bill Clinton? Leállt a forgatás

Cenzúrázná Scorsese filmjét Bill Clinton? Leállt a forgatás

A The New York Times értesülése szerint a konfliktus kiváltó oka, hogy a korábbi amerikai elnök nagyobb beleszólást akar a róla készülő dokumentumfilmbe.

A The New York Times értesülései szerint a korábbi amerikai elnök nagyobb beleszólást akar a róla készülő dokumentumfilmbe.

Ebből az okból rekesztették be, egyelőre meghatározatlan időre a 2012-ben bejelentett film forgatását. A forgatáson dolgozó források szerint az Egyesült Államok ex-elnöke szeretett volna nagyobb beleszólást kapni az interjúkérdések megformálásba, illetve jelezte a film készítőinek, hogy jelen kíván lenni annak utómunkálataikor is. A filmesek meg ezt nem szerették volna. A politikus szóvivője “pontatlannak” nevezte az információkat – írja a BBC.

Pedig korábban nagy volt az egyetértés a rendező és Bill Clinton között. Martin Scorsese Oscar-díjas rendező a volt elnököt kiemelkedő személyiségnek nevezte, aki mai napig a világ ügyeinek alakulásában az egyik legerőteljesebb hangot képviseli:

Belsőséges beszélgetések által remélem nagyobb betekintést nyújthatok Bill Clinton transzcendens figurájába.

Bill Clinton is úgy fogalmazott, hogy megtiszteltetésnek érzi, hogy egy legendás filmrendező következő alkotásának lehet alanya. A filmnek egyébként már bizonyos részeit leforgatták, például azokat a jeleneteket, amelyek egy dél-afrikai jótékonysági utat visznek filmre. Míg Scorsese szóvivője jelezte, hogy a rendező nem kíván nyilatkozni az ügyről, az HBO így fogalmazott a forgatás leállásának hírére:

Nem lesz kész hamar Scorsese filmje, de ez nem jelenti azt, hogy sosem fog elkészülni.

Martin Scorsese egyébként Mick Jaggerrel és Terence Winterrel együtt decemberben kapott egy másik megbízást is az HBO-tól egy tévésorozatra, amely a hetvenes évekbeli rock and roll bemutatására vállalkozik. A 73 éves rendező pályafutása során számos dokumentumfilmet készített, mások mellett Elia Kazan filmrendezőről, George Harrisonról Living in the material world (Élet az anyagi világban) címmel, a Beatles egykori tagjáról és a Rolling Stones együttesről.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top