+ Film

A mindenség Hawking-mentes változata

A mindenség Hawking-mentes változata - a mindenség elmélete

James Marsh filmje azért is dupla csalódás, mert nehezen tudnánk Hawkingnál találóbbat elképzelni egy gigantikus büdzsével megáldott hollywoodi filmhez.

Érdekes egy olyan életrajzi filmről kritikusan szólni, amiből egyetlen dolgot hiányoltunk igazán kritikusan: a főszereplőt.

Pedig senkinek nem fog leesni az álla, amikor az idei Oscarért folyó harcban majd A mindenség elmélete viszi el a legjobb férfi főszereplő kategóriát. Ennek két oka van.

Mert az Oscar, az jár

Egy, mert az Oscar-gálák nyolcvanhét éves történetében már-már hagyomány, hogy az életrajzi filmek főszereplői rendre viszik a szobrocskát. Ha valaki valaki nagyon nagyot alakít, azt szokás szeretni és értékelni Hollywoodban, és persze mindenki érzi, hogy az elismerés soha nem csupán a színésznek, de a film alanyának is szól. Matthew McConaughey a Mielőtt meghaltamért, Colin Firth és VI. György király, Sean Penn és Harvey Milk, Meryl Streep és Margaret Thatcher, Marion Cotillard és Edith Piaf, nem soroljuk tovább, legyen ennyi elég. Pláne igaz (lesz) ez (sejtjük), ha egy robothangon beszélő és világhírű fizikus élete kerül a vászonra, az ilyesmire aztán tényleg borítékolt az Oscar.

És kettő, mert Eddye Redmayne egyébként tényleg elképesztően jó Stephen Hawking volt. Kár, hogy a film nem Stephen Hawkingra koncentrált.

A mindenség Hawking-mentes változata - A mindenség elmélete

Stephen Hawking gyerekei társaságában.

Utóbbit elég mellélövős taktikának gondoljuk az alkotók részéről, hiszen egy autobiografikus film megszületésének miértje általában éppen a főszereplő maga. Ergo valaki, aki annyira izgalomba hoz minket, hogy még arra is kíváncsiak vagyunk, vajjal vagy vaj nélkül szereti a reggeli pirítóst. Soha nem arról van szó, hogy az adott személy élete volna olyan hiper akciódús és izgalmas és mindenképpen filmvászonra született, hanem inkább az őt övező kultuszról.

A wikipedia meg a jó kamera kombója

James Marsh filmje így azért is dupla csalódás, mert nehezen tudnánk egyébként Hawking életénél találóbbat elképzelni egy gigantikus büdzsével megáldott hollywoodi filmhez.

Stephen Hawking populáris kozmológiai nagyágyú, akit legtöbben ismeretterjesztő filmjeiből ismernek, tehát kapásból nem kell bemutatni a nagyközönségnek. Kutatási területe a mindenség, az idő meg az ősrobbanás, ami jót tesz Hollywood hedonizmusának. Plusz egy elképesztően ritka betegségtől, amiotrófiás laterálszklerózistól szenved, tehát a dráma és a katarzis is készre van főzve. Ha meg mindez még nem volna elég instant forgatókönyv, Hawking modern „hős” helyett egy nagyon is hús-vér ambivalens figura. Elvált meg újraházasodott, otthagyta a családját meg visszatért és akiről ex-felesége egyszer így nyilatkozott: “már csak arra voltam jó, hogy emlékeztessem, ő nem Isten”.

Szóval minden emberit kihozhattak volna karakteréből a filmkészítők, mert volt hozzá alapanyag bőven. De nem hoztak. Amit James Marshék csináltak, az nagyjából egy jól megírt wikipédia cikk profi, pénzes-kamerás, tejszínhabnyi fantáziával felturbózott adaptációjára sikerült.

Mindig a sztori nevet a végén

Pedig Marshék készen csomagolva kapták a kasszasikert hozó szuperprodukciót, ezért belefért volna a kockázat. De a zseni történetszálat pár látványos hipergyorsasággal megoldott képlettel (persze, egy órarend hátuljára firkantva) és egy fekete kávéban univerzumként kavargó fehér tejcsíkkal (persze, a vonaton ülve) le is tudták az alkotók. A betegség küzdelmeihez volt egy rövidebb dühkirohanás, ekkor röpültek a sakkbábuk, de ennyi, így ami maradt Hawking életéből, az inkább első feleségéről, Jane Hawkingról szólt.

Persze lehetne arra hivatkozni, hogy a film a feleség könyve (Utazás a végtelenbe: életem Stephennel) alapján készült, illetve arra, hogy betegsége miatt Stephen Hawking karakterének amúgy is nehéz játékteret adni. Csak hogy úgy gondoljuk, Jane Hawking könyve sem Jane Hawking miatt lett sikerlistás. És ha A mindenség elmélete nem akart volna iskolás kötelezettséggel drámázni, akkor még Hawking karakterének sem kellett volna a feleség mögött ücsörögve a háttérben malmoznia.

A mindenség Hawking-mentes változata - A mindenség elmélete

Stephen Hawking felesége, Jane Hawking, és két gyerekei társaságában.

James Marsh becsületesen végig ugróiskolázta a fizikus életét, ez tény. Megvan egy-két egyetemi momentum, a laza arc legjobb haver, a misztikus prof, az önzetlen szerelem. Az első bál, az első csók, az első diploma és a sorsdöntő momentum, amikor az orvos elárulja az ifjú Stephennek, hogy le fog bénulni és már nem sok van hátra. És így tovább. Az is tény, hogy A mindenség elmélete tuti siker, már csak a sztori folytán is. Jobb lett volna mégis megállni a sorban valahol, bárhol, adni egy kis időt, hogy kibontakozzon ez a varázslatos belső univerzum. Bár nem így lett, Eddye Redmayne-nek szerintünk azért ment volna, szóval egye fene, menjen az az Oscar.

A mindenség Hawking-mentes változata - A mindenség elmélete

Jane és Stephen Hawking, még az egyetemi évek alatt.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. kőszúrkáló szerint:

    Aliz…Aliz….
    Azért ilyen könnyű legyintéssel elintézni egy filmet nem szerencsés még a filmes álmos könyv szerint sem.
    Természetesen a filmesztétika órákat is rendszertelenűl látogatta és így egy két fontos elemző momentum kimaradt.
    Amúgy a film erős irodalmi alapanyaga érdemes lett volna egy röpke szóra…az alapvető tévedés pedig az,hogy ez nem is életrajzi filmnek készült ezért ezt számonkérni kár……Ja és a tartalmi és a formai elemzés alapelveit hasznos lenne betartani egy ilyen nagy formátumú film esetén.

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top