Podmaniczky Szilárd

Író & szerkesztő, avagy Rilkével szólva: A világ és közte folyó harcban a világot támogatja.
Ugyanannak a létezőnek a részei vagyunk – az Eső őszi számából – Podmaniczky Szilárd naplója

Ugyanannak a létezőnek a részei vagyunk – az Eső őszi számából – Podmaniczky Szilárd naplója

Megjelent az Eső irodalmi lap őszi (2021/3) száma. A folyóirat két fiatal költő, László Liza és Rékai Anett verseivel nyit, majd novellák olvashatók többek között Lackfi Jánostól, Haász Jánostól, Toroczkay Andrástól, és egy regényrészlet az elsőkötetes Jánoki-Kis Viktóriától. A nemrég szintén első kötettel jelentkező Bordás Máté verse mellett interjú is készült a szerzővel, A for…

Elhunyt Ligeti András

Elhunyt Ligeti András

Hatvannyolc éves korában, súlyos betegség következtében váratlanul elhunyt Ligeti András Kossuth-díjas karmester, hegedűművész – tájékoztatta a család vasárnap. Ligeti András 17 évesen nyert felvételt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, ahol hegedű szakon, majd a karmesterképzőn szerzett diplomát. Pályafutását a Magyar Állami Operaház koncertmestereként, majd karmestereként kezdte, ezzel egy időben számos rangos hegedűversenyen ért el első…

2021. szeptember 19. /
, , ,
Az almafa szívesen megnézné a tengert

Az almafa szívesen megnézné a tengert

Podmaniczky Szilárd Tenger almafával Azon a reggelen mikor a tengerhez indultunk a kapuból még visszanéztem az almafára és azt éreztem szívesen jönne velünk megnézni a tengert kiállni a sós szélbe de hát ő fa nem jöhet velünk egész életét egy helyben kell eltöltenie. Aztán ahogy hazatértünk két hét múlva az első otthon töltött reggelen ránéztem…

Ingyenes szabadtéri koncerten hallgathatod a Budapesti Fesztiválzenekart

Ingyenes szabadtéri koncerten hallgathatod a Budapesti Fesztiválzenekart

Ingyenes szezonnyitó koncertre vár mindenkit augusztus 25-én a budai Tabánban a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ). A műsor a BFZ új évadából ad ízelítőt, a részleteket és a darabokhoz fűzött magyarázatait csak a helyszínen osztja meg a közönséggel a karmester, Fischer Iván. A koncert előtt akár a muzsikusoktól is lehet majd bérletet és jegyet vásárolni az új…

2021. augusztus 23. /
, , ,
Ingyenes lesz a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál – a díszvendég: Kanada

Ingyenes lesz a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál – a díszvendég: Kanada

Augusztus 11-15. között zajlik majd a 15. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, ahol 30 ország 370 alkotását nézheti meg ingyenesen a közönség. A kétévente megrendezett nemzetközi seregszemle idei díszvendége Kanada. A fesztiválon egy ötrészes filmösszeállítás idézi meg a stúdió több mint nyolcvan éves, rangos elismerésekben bővelkedő történetét. Megtudhatjuk, mi az a tűanimáció, láthatunk majd klasszikusokat, kortárs filmeket,…

2021. augusztus 5. /
, , ,
Kihirdették a Kaszás Attila-díj idei jelöltjeit

Kihirdették a Kaszás Attila-díj idei jelöltjeit

Rusznák Andrást, a budapesti Radnóti Miklós Színház művészét, Gulácsi Tamást, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tagját és Fándly Csabát, a kaposvári Csiky Gergely Színház művészét jelölték az idén a Kaszás Attila-díjra. A három színművész közül a közönség választja ki azt, aki átveheti az elismerést. A szavazatokat a www.kaszasattiladij.hu oldalon várják augusztus 20-án éjfélig – jelentették…

2021. június 25. /
, ,
Ingyenes zenés családi napot rendez a Budapesti Fesztiválzenekar

Ingyenes zenés családi napot rendez a Budapesti Fesztiválzenekar

Ingyenes családi napot rendez a Budapesti Fesztiválzenekar június 12-én az Aquincumi Múzeumban, óránként kezdődő zenei programokkal, néptánccal, játékokkal. A népszerű Kakaókoncert, Zenevár és Hangszerkóstoló mellett a BFZ új évadra szóló bérleteit és – első alkalommal – jegyeit is meg lehet venni jövő szombaton. A rendezvény látogatása védettségi igazolványhoz kötött. Ingyenes családi napot és zenei vásárt…

2021. június 5. /
, ,

Elhunyt Király Zoltán, az MTA rendes tagja

Életének 96. évében elhunyt Király Zoltán agrármérnök, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, az Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének kutató professor emeritusa – tudatta az MTA. Az MTA Növényvédelmi Kutatóintézetének volt igazgatója, a növényvédelmi, azon belül a növénykórtani kutatások nemzetközileg elismert szakembere május 19-én hunyt el. Nevéhez fűződik a növényi kórélettan tudományágának megalkotása, melynek világszerte…

2021. május 23. /
,
Aki nélkül nem ilyennek látnánk ma a világot – Sir David Attenborough 95 éves lett

Aki nélkül nem ilyennek látnánk ma a világot – Sir David Attenborough 95 éves lett

Május 8-án ünnepli kilencvenötödik születésnapját Sir David Attenborough brit természettudós, természetfilmes, műsorvezető, az ismeretterjesztő televíziózás megújítója. A nyugat-londoni Isleworthben jött a világra, testvéreivel, Richarddal (a neves filmrendezővel) és Johnnal Leicesterben nőttek fel. Davidet már kiskorában a fosszíliák és kövek gyűjtése érdekelte, rajongott a természetért, és már ekkor elhatározta, hogy a természet megismerésével és megismertetésével szeretne…

2021. május 9. /
, ,
Szeretnéd tudni, mi történt velem azokban a napokban? – megjelent az ESŐ tavaszi száma

Szeretnéd tudni, mi történt velem azokban a napokban? – megjelent az ESŐ tavaszi száma

Másfélszáz oldalon, több mint negyven szerző írásaival, Baksai József festményével és grafikáival gazdagon illusztrálva megjelent az Eső irodalmi lap idei első (tavaszi) száma. A folyóirat Bánki Éva tanulmányával emlékezik meg a nyolcvan évvel ezelőtt született kitűnő íróról, Tar Sándorról; az újraírásokat, párverseket, hommage-költeményeket közlő Köpönyeg rovat középpontjába pedig ezúttal a szintén évfordulós Körmendi Lajos ikonikus…

A világ teremtése

A világ teremtése

Aznap 16.28-kor ment le a Nap. Már sötét volt az utcán. A feleségem a barátnőjével sétált valahol, egyedül voltam otthon, a rádió halkan duruzsolt a konyhaablakban. Elővettem a zöldséges kosárból egy szál répát, a hűtőből kivettem a savanyút és két tojást, előkészítettem a grillsajtot, a lilahagymát, sót, borsot és a szezámolajat, egy nagyobb porcelántálat, amiben…

Irodalmi mű született Lovász László matematikai Nobel-díjának tiszteletére

Irodalmi mű született Lovász László matematikai Nobel-díjának tiszteletére

Lovász Lászlónak, a budapesti Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet kutatóprofesszorának, az Eötvös Loránd Tudományegyetem nyugalmazott egyetemi tanárának, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnökének és az izraeli Avi Wigdersonnak, a princetoni Fejlett Tanulmányok Intézete munkatársának ítélte oda 2021-ben a matematika Nobel-díjának számító Abel-díjat a Norvég Tudományos Akadémia. Lovász László napokkal később interjút is adott, amelyben többek között…

Kis magyar műholdat lőttek fel, amely a világegyetem gyanús jeleit észleli

Kis magyar műholdat lőttek fel, amely a világegyetem gyanús jeleit észleli

Elindult az űrbe az első magyar fejlesztésű asztrofizikai kisműhold, amely az egész Földre kiterjedő gamma-műholdhálózat úttörője lehet – közölte az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontja (ELKH CSFK) hétfőn. A GRBAlpha nevű kisműhold, amely egy magyar-szlovák-japán nemzetközi együttműködés keretében, az ELKH CSFK tervezésében és projektvezetésével készült, hétfőn reggel startolt Bajkonurból egy Szojuz-rakéta fedélzetén,…

Esterházy Art Award Magyarország 2021 – képzőművészeti pályázat

Esterházy Art Award Magyarország 2021 – képzőművészeti pályázat

Ismét lehet jelentkezni az Esterházy Art Awardra. A kiállítással egybekötött díjátadó 2021. december 2-án lesz Budapesten, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban. A pályázat kiírója az Esterházy Privatstiftung. Pályázni online úton, 2021. június 11-ig lehetséges. A beérkezett pályázatokból a nemzetközi zsűri előreláthatóan 20 pályázót jelöl a díjra, akiknek 2021. december 3-tól 2022. február 13-ig…

Két viaszbábu utazik a vonaton

Két viaszbábu utazik a vonaton

A délutáni nap alacsonyan járt, két viaszbábu ült a vonaton. Mereven néztek kifelé, a metsző hideg fény átsütött a fülcimpájukon. A menetiránnyal szemben az asszony, háttal a férfi foglalt helyet. Vonásaik a legapróbb ráncokig kidolgozva. Ruházatuk hibátlan, mintha külföldi öltözet volna, legalábbis nálunk nem így öltöztetik a bábukat. Fejük fölött a poggyásztartón egy-egy díszlettáska, az…

A hangok, amelyek fölkavarnak

A hangok, amelyek fölkavarnak

Úgy 30 évvel ezelőtt a kezembe nyomott a barátom, T. egy kazettát, hogy hallgassam meg. Hetekig hordtam a táskámban, már meg is feledkeztem róla, mikor a táska alján a kezembe akadt. Elővettem a fiókból a kazettás magnót, amivel az interjúkat készítettem. Borzalmasan rossz hangja volt, ha nem tetszett neki a szalag, a gumigörgő fölcsévélte magára,…

Blaha Lujzától a rock and rollig: hatvan év gramofonlemezei hallgathatók online

Blaha Lujzától a rock and rollig: hatvan év gramofonlemezei hallgathatók online

Bő fél éven belül immár ötödik online tartalomszolgáltatását indítja el az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK). Ezúttal több mint 2600 digitalizált hangfelvétel válik meghallgathatóvá a nagyközönség és a kutatók számára legújabb, Hangtár elnevezésű digitális adatbázisunkban. A 2021. január 22-én, a magyar kultúra napján élesített szolgáltatás több mint 150 órányi archív hanganyagot tesz közzé az OSZK Színháztörténeti…

2021. január 26. /
, ,
Karikó Katalin vakcinafejlesztő biokémikus elfogadta Szeged díszpolgári címét

Karikó Katalin vakcinafejlesztő biokémikus elfogadta Szeged díszpolgári címét

Karikó Katalint jelölte Szeged város idei díszpolgárának Botka László (Összefogás Szegedért) polgármester, a kutatónő elfogadta a felkérést és személyesen veszi át az elismerést a város napján, május 21-én – tájékoztatott Szabó C. Szilárd, az önkormányzat sajtófőnöke kedden. Karikó Katalin a Szegeden szerzett ismeretekkel alapozta meg tudományos pályáját. Az egyetem elvégzése után a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban…

Megfejthették, hogyan párosodtak a dinoszauruszok

Megfejthették, hogyan párosodtak a dinoszauruszok

Brit kutatóknak elsőként sikerült tanulmányozniuk egy dinoszaurusz megkövesedett kloákáját, hála egy remek állapotban fennmaradt Psittacosaurus-fosszíliának. A frankfurti Senckenberg Természettudományi Múzeum kiállításán szereplő ősmaradványt az északkelet-kínai Liaoning tartományban fedezték fel – írja a CNN. Jakob Vinther, a Bristoli Egyetem paleontológusa szerint a labradorméretű Psittacosaurus remek állapotban fennmaradt fosszíliájának elemzése azt mutatta, hogy a korai kréta korszakban…

Beazonosíthatják Mátyás király földi maradványait

Beazonosíthatják Mátyás király földi maradványait

Fény derülhet a Hunyadi-család származására; Corvin János horvátországi sírjának feltárásával Mátyás király csontjai is azonosíthatóvá válhatnak – írta Kásler Miklós Facebookon-oldala. A Magyarságkutató Intézet feltárása nyomán archeogenetikai vizsgálatnak vethetők alá Hunyadi Mátyás természetes fiának, Corvin Jánosnak a földi maradványai és meghatározható lesz egy, csak férfiak között öröklődő génszakasza. Ezután már nem csak a család eredetét…

Bíróságra viszik a Meseország Mindenkié könyvre tett kormányhivatali döntést

Bíróságra viszik a Meseország Mindenkié könyvre tett kormányhivatali döntést

A Labrisz egyesület szerint alkotmánysértő a Meseország Mindenkié című könyvvel kapcsolatos kormányhivatali döntés, ezért bírósághoz fordul – tudatta a civil szervezet szerdán. A fogyasztóvédelem megbélyegezné a Meseország Mindenkié című kiadványt, és arra kötelezné a kiadó Labrisz Leszbikus Egyesületet, tüntesse fel a könyvön, hogy a mesék eltérnek a hagyományostól. Az alaptörvény azonban tiltja a hátrányos megkülönböztetést,…

A legdrágább élő magyar művészek – itt a friss toplista a 2020-as aukciós eredmények alapján

A legdrágább élő magyar művészek – itt a friss toplista a 2020-as aukciós eredmények alapján

A műtárgy.com és az Art Advisory Budapest művészeti tanácsadó iroda először 2017-ben adta ki A magyar aukciós piac című kiadványát, amely nemzetközi adatbázisok és a hazai aukciósházak adatai alapján mutatta be, hogy hogyan szerepeltek a magyar képzőművészek az itthoni és a külföldi aukciókon. A 2019-ben megjelent, harmadik kiadványban a frissített adatok mellett megtalálható a legdrágább…

Mit kell szedni lelkiismeret ellen? – Az Élet és Irodalom 2021/03. számából

Mit kell szedni lelkiismeret ellen? – Az Élet és Irodalom 2021/03. számából

Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk. INTERJÚ Mintha egy térben lennénk vele – Gács Annával Csontos Erika beszélget. „Gács Anna A vágy, hogy meghatódjunk című új esszékötete az önéletrajz műfajának meglepően innovatív kortárs verzióival foglalkozik, nemcsak irodalmi, képzőművészeti alkotások, hanem többek között holokauszttanúságtevő videók és Booktube-videók vizsgálatán keresztül. A…

2021. január 21. /
, ,
Elérhetővé vált az Oscar-esélyes magyar animáció, a Szimbiózis

Elérhetővé vált az Oscar-esélyes magyar animáció, a Szimbiózis

Az Oscar-hajrá kellős közepén tették közzé Andrasev Nadja legújabb filmjét, a Szimbiózist. A rövidfilm egy megcsalt, szerelmes nő történetén vezet végig, ami végül egy nyomozásba csap át. Nadja filmje az amerikai South by Southwest Filmfesztivál díjazottjaként részesült abban a megtiszteltetésben, hogy automatikus nevezési lehetőséget kapott az Oscar-díj elnyerésére. A MOME-n végzett alkotó, a legújabb munkájában…

Nagy élmény lesz François Leleux és a Nemzeti Filharmonikusok élő online koncertje

Nagy élmény lesz François Leleux és a Nemzeti Filharmonikusok élő online koncertje

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar folytatja élő stream sorozatát. Ezúttal január 21-én a Zeneakadémiáról jelentkezünk be, ahol François Leleux oboaművész / karmester közreműködésével adunk egy szünet nélküli hangversenyt, amelynek programja: Pasculli: F-dúr concerto Donizetti „A kegyencnő” című operájának témáira Schubert: 9. (C-dúr) szimfónia, D. 944 Km.: a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Vezényel és oboán közreműködik: François Leleux…

2021. január 20. /
, ,
Nyárig be kell oltani a felnőtt lakosság 70 százalékát

Nyárig be kell oltani a felnőtt lakosság 70 százalékát

Az Európai Unió tagállamainak fel kell gyorsítaniuk a koronavírus elleni oltást, a járvány visszaszorítása érdekében márciusig a 80 év felettiek, valamint az egészségügyi és a szociális szektorban dolgozók legalább 80 százalékát, nyárig pedig a felnőtt lakosság legalább 70 százalékát be kell oltaniuk – közölte Margarítisz Szkínász, az európai életmód előmozdításáért felelős uniós biztos Brüsszelben kedden.…

Felmentését kérte a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója, Herczeg Tamás

Felmentését kérte a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója, Herczeg Tamás

Felmentését kérte Herczeg Tamás, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója, s hozzá hasonlóan távozik a fesztivál éléről Harangozó Gyula művészeti igazgató is – tájékoztatta a kulturális szakember kedden az MTI-t. Herczeg Tamás közleménye szerint felmentési kérelmét a munkáltatói jogkör gyakorlója, a polgármester elfogadta, munkaviszonya február 15-ével szűnik meg, közös megegyezéssel. A szakember felidézte, szakmai pályafutásának csaknem…

2021. január 20. /
, ,
Hogyan él a koronavírus-járványban egy hipochonder?

Hogyan él a koronavírus-járványban egy hipochonder?

Jenei Gyula: Légszomj, Verebes György grafikáival, kiadta: Eső könyvek, 72 oldal, 2500 Ft, készült 800 példányban Már az elején arra gondoltam, hogy akkor ez a könyv most erről a kérdésről fog szólni, de a közepén felrémlett és a végére biztossá vált, hogy a hipochonderség csak egyik arca a hiperérzékenységnek, ami nem betegség, hanem adottság: idegszálak…

Okamoto Sinszuke nyerte az idei Bartók Világversenyt

Okamoto Sinszuke nyerte az idei Bartók Világversenyt

A japán Okamoto Sinszuke kapta az első díjat a komponistáknak meghirdetett idei Bartók Világversenyen. A Zeneakadémia jövő évi rendezvényére december 15-től lehet jelentkezni. Élő online közvetítésben 32 országból követték a Bartók Világverseny idei díjkiosztó gálaestjét szombat este. A járványhelyzet miatt zárt ajtók mögött, közönség és a díjazottak nélkül tartott, térítésmentesen nézhető záró rendezvényen a helyezést…

2020. november 30. /
, ,
Horváth Albert az év fiatal jazz-zenésze: Szeretném elérni, hogy minél több korombeli zenerajongó kóstoljon bele az igényesebb műfajokba

Horváth Albert az év fiatal jazz-zenésze: Szeretném elérni, hogy minél több korombeli zenerajongó kóstoljon bele az igényesebb műfajokba

Horváth Albert a Magyar Jazz Szövetség által 2020-ban megrendezett Az Év Fiatal Jazz-Zenésze 2020 verseny abszolút győztese. A szakmai zsűri és a közönség díját most először ugyanaz a művész vihette haza. A 21 éves zongoristával a többi közt elért eredményéről, megszerzett tapasztalatairól, jövőbeli terveiről és a koronavírus-járvány által előidézett, a zenészvilág számára különösen nehéz időszakról…