+ Irodalom

Irodalmi mű született Lovász László matematikai Nobel-díjának tiszteletére

MTI Fotó: Bruzák Noémi

Lovász Lászlónak, a budapesti Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet kutatóprofesszorának, az Eötvös Loránd Tudományegyetem nyugalmazott egyetemi tanárának, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnökének és az izraeli Avi Wigdersonnak, a princetoni Fejlett Tanulmányok Intézete munkatársának ítélte oda 2021-ben a matematika Nobel-díjának számító Abel-díjat a Norvég Tudományos Akadémia.

Lovász László napokkal később interjút is adott, amelyben többek között elmondta:

“A matematika világában szépséget és harmóniát találok, itt nincsenek meg a való világ nehézségei és problémái… Minden matematikusnak szüksége van arra, hogy egyedül gondolkodjon, hogy a saját gondolataiban, a saját fejében lehessen. Fiatal koromban akkor támadtak a legjobb ötleteim, amikor egy zsúfolt buszon álltam és senki sem szólt hozzám.”

Podmaniczky Szilárd: A matematikus számvetése

Lovász Lászlónak

Átéltem újra, amikor először láttam meg
a szorzótáblát a füzetem hátlapjára
nyomtatva. Egyszer nyolc az nyolc,
egyszer három három. Micsoda le-
tisztultság! Aztán jött a többi:
hétszer nyolc az ötvenhat. Ez nagyon
tetszett. Szerettem még azt is, hogy
hétszer három huszonegy, hogy
nyolcszor nyolc az hatvannégy, hogy
nyolcszor kilenc hetvenkettő. És
mindig annyi. Nem kellett sok idő,
minden szorzás egy érzés lett,
egy hangulat, ami úgy tölt el, mint a
virágzó fa látványa, mint a mosoly,
ami nekem szól. És innen már csak egy
lépés, hogy a nagy számok törvénye
zenemű legyen, ami betölti az univerzumot,
azt a részét is,
ami minden képzeletet felülmúl.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top