
A férfi, aki feltalált egy színt
Először van a semmi. Majd a mélységes semmi. Végül pedig a kék mélység.

Először van a semmi. Majd a mélységes semmi. Végül pedig a kék mélység.

Mi történhet egy polaroid képpel, ha egy napra a fiókban felejted? A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója és a Hibaista Klub beengedte a véletlent kiállítótérbe.

Barcza Gergely kiállítása egy ismeretlen család diaképein keresztül kalauzol a szocializmus mindennapjaiba.

A 126 éves kriminalisztikai talányt feloldása ráadásul nem is egy szakmabelinek köszönhető. A napokban megjelenő könyv bevezet a sikertörténet rejtelmeibe.

Immáron huszonkettedik alkalommal rendezték meg Balatonfüreden a Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőversenyt. A különdíjat Weiner Sennyey Tibor költeménye kapta, amit most hallhatunk is a szerző felolvasásában.

Az idén először megrendezett Gallery Weekend Budapest túráin most mindenre rákérdezhetsz, ami kortárs képzőművészet.

A festmény feltehetően korábban annak a Hildebrand Gurlittnak a birtokában volt, akit Adolf Hitler kedvelt műgyűjtőjeként tartottak számon.

Az Utóélet című magyar film az East of the West szekció nyitányaként nagy sikerrel debütált Karlovy Varyban, most pedig elérkezett a hazai mozikba is.

A Schindler listájának legendás klarinétosa a Zsidó Nyári Fesztivál alkalmából adott interjút.

A brit zeneszerző 4500 óra állati hanganyagból komponált darabja nem gyerekeknek szól.

Pedig Delhiben kiállítás is nyílt. Az ormányos legértékesebb alkotásai négyszáz dollárra rúgnak.

Vajon a Van Gogh-féle napraforgók sárgája mennyire sárga ha kivonjuk belőle az abszint-esszenciát?

A képzőművészet közügy, mert aktualitása megkerülhetetlen. És a kortárs szó azt is jelenti 'velünk élő' - és nem kell tőle feltétlen megijedni.

Kevés nyomasztóbb kötetet olvastunk mostanában. Pedig néha fellélegeznénk. Serestély Zalán feltételes átkelés című kötetéről.

Megnéztük a Free Entry című filmet.

Mi van azzal a több száz ismerőssel, aki szembejön a news feed-en? Hidegen hagy, ugye?

25 évad: több, mint 500 epizód, 13800 perc Homerékből. Simpsons-túladagolás

Harmadszorra rendezi meg Transzformersz címmel tárgyátalakító pályázatát a MÜSZI.

Negyed Budapestnyi multikultúráról szólva mennyire kerülhető meg az általánosítás? Meg se próbáltuk: cappuccino és Sziget Fesztivál.

Vajon mennyire érdemes a Lucy tudományos megalapozottságát firtatni? Összegyűjtöttük, mit gondol a kérdésről a rendező...

Szurdi Éjszakai Színházában a közönség tudja, hogy ez most tizenhat éven felülieknek szól.

Térey kötetét érdemes a tartalomjegyzéknél kezdeni. Ráadásul még az sem árt, ha mellé felcsapsz egy google-t is.

Hogy mi művészet és mi nem, szerintem magánügy. De az már zűrös, ha pont a HÉV-en mellettem ülővel nem egyezik az ízlésünk. De: mindkettőnké a város - mondja Budha Tamás

A Szigetet megelőző hétvége mindig kritikus pontja a budapesti nyárnak. Az egy emlékműre jutó turisták száma ekkor éri el tetőfokát.