+ Interjú

Egy kis Berlini fal jött létre a Szigetnél – interjú

Belini fal a Szigetnél. - OOPS Partizán Street Session

Hogy mi művészet és mi nem, szerintem magánügy. De az már zűrös, ha pont a HÉV-en mellettem ülővel nem egyezik az ízlésünk. De: mindkettőnké a város – mondja Budha Tamás

Ez itt egy olyan város, ahol mindig felfedezek valamit, ami lehet, hogy éppenséggel nem kiállítótérben van, de művészet. Festmény valamelyik Dohány utca-környéki romkocsmában, vagy az a színes falfelület a Kazinczy-Király sarkon. A város és a körülöttem élők kreativitása valahol mindig összeér. Ráadásul még úgy is gondolom, hogy a „mi művészet, mi nem” kérdés kvázi magánügy. Mégis ott a zűr, amikor a HÉV-en mellettem ülővel nem egyeznek esztétikai meglátásaink – mondjuk a Filatorigátot illetően. Értem én. Mindkettőnké a város.

A Partizán Galériának is otthont adó PP Center szervezésében az OOPS Partizán Street Session ötlete pont ezt az „urbán-konfliktust” hozza színre. Elsőként: van itt egy hatalmas ex-gyárépület, annak egy százharminc méter hosszú kerítése. Pátkai Marcell, az esemény ötletgazdája egy hétvégére átengedte a betonszürke falat. Graffitiseknek és képzőművészeknek. És a csavar: a három napos session végén a PP Center épületének csarnokában kiállítás nyílt Kint és bent – Otthonom a város címmel. Mindenki falat fúj, aki kiállít. Szóval: majd kiállít mindenki, aki fújt. Egy falon, egy térben. Akkor ez vizuális szennyezés, vagy művészet? És hol: kint vagy bent?

Budha Tamással, az OOPS Partizán Street Session moderátorával beszélgettem.

Belini fal a Szigetnél. - OOPS Partizán Street Session

Mint graffitis, milyennek találod a helyszínt? A fal itt van, alig száz méterre a Sziget bejáratától.

Pátkai Marci koncepciója volt, hogy csináljuk az egész sessiont még a Sziget előtti hétvégén. Ez a fal elég extra helynek számít, az érdekessége, hogy még soha nem volt graffitis felületként használva. Közben itt van a III. kerületben, ami a magyarországi graffitizés fellegvára, tulajdonképpen alapítóhelye. A filatorigáti fal, itt indultak be az első komolyabb magyar megmozdulások a ’90-es évek elejétől. Persze azokat még nem úgy kell elképzelni, mint amik mostanság vannak, akkor még sokkal naivabb dolgokról volt szó.  A kommunizmus ideje alatt kezdték el a nyugat-németek behozni a graffiti-kultúrát, a balatoni üdülőhelyekre. Onnan is indult az egész, itthon nem volt még fújós spray, ki kellett fejleszteni. A Filatorigát környéke kötődik ehhez az egész korszakhoz.

A PP Center fala éppen ezért tetszett meg. Ebben a közegben van, de mégis elkülönül, egy átkötő szakasz. Teljesen üres, szürke betonfal. Még nem túlzsúfolt, mint a Filatorigát. Főleg a Sziget ideje alatt, ilyenkor nagy ott a verseny, hogy neked legyen kint a legtöbb cuccod, mert jön a rengeteg turista és mindenki láthatja  a munkáid.

Belini fal a Szigetnél. - OOPS Partizán Street Session Abból, ahogy mesélsz, úgy tűnik, elég korán kezdted…  ’94 óta foglalkozom a graffitivel, akkor voltam tíz éves. Vidéken éltünk, egy paneltömbben. Egyik nap lementem az utcára és láttam, hogy éppen festik a falat a házunkkal szemben. És megkérdeztem: ti meg mit csináltok? Ilyen egyszerűen jött. Így kezdtem el rajzolgatni, valamennyit graffitiztem is egy barátommal, de akkor még nem volt internet. Kisgyerekként tapogatóztam csak a sötétben, egyáltalán nem tudtam hova kötni a dolgokat. Ez az eset volt egyébként Magyarország első graffiti jam-je, az, aki az egészet szervezte pedig a későbbi rajztanárom. Ezek az arcok állnak itt a falnál most negyven évesen is. Fontos, hogy itt nem arról van szó, hogy kis hülyegyerekek idejönnek, aztán firkálnak valamit a falra.  Téged kerestek meg az OOPS ötletével, hogy gyűjtsd össze a művészeket. Kiket hívtál, mi alapján válogattál? Ha jól tudom, az itt lévők fele képzőművész, fele graffitis…  Amikor Pátkai Marci megkeresett, azt kérte, hogy ne kimondottan graffiti jam-et csináljunk. Legyen inkább street art, művészi impulzusokkal feltöltött embereket válogassak össze. Próbáltam egy határhelyzetet kialakítani. Legyenek olyan graffitisek, akik képzőművészettel is foglalkoznak és legyenek művészek, akiknek eddig még ilyesmihez nem volt közük, most fújnak először. Ettől végül olyan hatása lett annak, amit csináltunk, mint egy kis berlini fal. Megjelenik rajta egyrészt egy naiv graffiti világ, de van száraz ecsettechnika is, kenős festék, fújós festék. Van, aki karaktervilágot használ, a másik pedig betűket, vagy éppen mind a kettőt. Teljesen különböző világok és technikák ötvözete jelenik meg százharminc méteren. Azt is fontosnak gondoltam, hogy többféle korosztályból hívjak embereket. Jöjjön a fiatal generáció, dolgozzon együtt az idősebbekkel, nekik ez egy nagyon jó platform. Önbizalmat ad, inspirál, ha fiatalként elfogad egy ilyen közeg.

Abból, ahogy mesélsz, úgy tűnik, elég korán kezdted…

’94 óta foglalkozom a graffitivel, akkor voltam tíz éves. Vidéken éltünk, egy paneltömbben. Egyik nap lementem az utcára és láttam, hogy éppen festik a falat a házunkkal szemben, és én megkérdeztem: ti meg mit csináltok? Ilyen egyszerűen jött, így kezdtem el rajzolgatni, valamennyit graffitiztem is egy barátommal. De akkor még nem volt internet, kisgyerekként tapogatóztam csak a sötétben. Egyáltalán nem tudtam hova kötni a dolgokat. Ez az eset volt egyébként Magyarország első graffiti jam-je. És aki a megmozdulást szervezte a későbbi rajztanárom. Ezek az arcok itt állnak a falnál most is, negyven évesen. Nem arról van szó, hogy kis hülyegyerekek idejönnek, aztán firkálgatnak valamit a falra, ez fontos.

Téged kerestek meg az OOPS ötletével, hogy gyűjtsd össze a művészeket. Kiket hívtál, mi alapján válogattál? Ha jól tudom, az itt lévők fele képzőművész, fele graffitis…

Amikor Pátkai Marci megkeresett, azt kérte, hogy ne kimondottan graffiti jam-et csináljunk. Legyen inkább street art, művészi impulzusokkal feltöltött embereket válogassak össze. Próbáltam egy határhelyzetet kialakítani. Legyenek olyan graffitisek, akik képzőművészettel is foglalkoznak és legyenek művészek, akiknek eddig még ilyesmihez nem volt közük, most fújnak először. Ettől végül olyan hatása lett annak, amit csináltunk, mint egy kis berlini fal. Megjelenik rajta egyrészt egy naiv graffiti világ, de van száraz ecsettechnika is, kenős festék, fújós festék. Van, aki karaktervilágot használ, a másik pedig betűket, vagy éppen mind a kettőt. Teljesen különböző világok és technikák ötvözete jelenik meg százharminc méteren. Az is fontos volt számomra, hogy többféle korosztályból hívjak embereket. Jöjjön a fiatal generáció, dolgozzon együtt az idősebbekkel, mert nekik ez egy nagyon jó platform. Önbizalmat ad, inspirál, ha fiatalként elfogad egy ilyen közeg.

Berlini fal a Szigetnél. De hol: kint vagy bent? - OOPS Partizan Street Session

Különlegessége annak, amit csináltok, hogy csak öt színnel dolgoztok: piros, fekete, fehér, szürke és zöld. Honnan jött ez, miért pont ez az öt szín?

Arra gondoltam, hogy egyrészt így egységesebb kép jön létre. Ez egy szokatlan, új dolog, hiszen a graffitiben talán az egyik legfontosabb a színkavalkád, hogy minél feltűnőbb, kirívóbb legyen az, amit csinálsz. Az, hogy a festésnél ebben az esetben minimalizálva vannak a színek, izgalmas feladat, kihívás bármelyik graffitis számára. A piros-fehér-fekete kombináció mindig jó, mert nagyon üt, erőteljes. A betonszürke háttér pedig adott volt és ehhez kellett találnom még egy ötödik színt. Végül úgy döntöttünk, hogy legyen ez a Partizán Galéria színe, a mentazöld.

A három napos session végén csináltok egy kiállítást, mindenki, aki részt vett a fal festésében behozza magával egy munkáját, te rendezed be a termet. Van előre bármi koncepció?

Szóltam az embereknek, hogy aki itt fest, az kiállít is, mindenki hozzon magával képzőművészeti alkotásokat. A csarnok hatalmas, négyszáz négyzetméteres terület, igazi biennálés helyszín, amit megtölteni nagy kihívás. Sok mindent szeretnék beletenni ebbe a térbe: projektoros vetítést, rajzolást, fainstallációt… Minél innovatívabbnak, bátrabbnak kell lenni egy ekkora helyszínnel.

Ha jól értem, nem is nagyon tudod még, ki mit hoz? Spontán kiállítás…

Igen, valóban, de hát a graffiti maga is pont erről szól, így működik. Ad hoch jelleggel kerülnek egymás mellé dolgok, vizuális alkotások – anélkül, hogy te azt előre megtervezhetnéd.  Az utcán sem biztos, hogy azért fújsz egy másik munkája mellé, mert oda szeretnél, hanem szimplán, mert ott volt hely. Én is nagyjából ezt a világot szeretném visszahozni, ebbe a zárt térbe, egy gigantikus kiállítócsarnokba. A kurátorság most annyit jelent, hogy amikor már itt van minden anyag, készen, akkor próbálom meg a munkákat úgy elrendezni, hogy mindez még jól is nézzen ki.

Belini fal a Szigetnél. - OOPS Partizán Street Session

Képzőművész és egyúttal aktív graffitis is vagy. Hogyan látod, mennyire fogadják el Magyarországon a graffitit, mint művészetet?

Csak állj ki egy picit és hallgasd meg, mit mondanak az emberek, amikor látják, hogy dolgozunk a falon. Az egyik lelassít a kocsijával és kikiabál, hogy „szuper amit csináltok, srácok”, a másik meg fenyegetőzik, hogy kihívja ránk a rendőrséget. Nagyon változó a megítélés, de hát ilyenek az emberek. Megértem. Ha nem ezzel foglalkoznék, valószínűleg én is azt kérdezném, hogy ugyan, mégis mire jó ez…

Azért nem mindenki veti meg ezt a típusú művészetet. Sőt van, aki kifejezetten szereti, mondván: nem olyan egyhangú a város…

Csak tudod, mindig azt mondogatják, hogy persze-persze, szeretem a szép, színes házakat, a hatalmas megfestett tűzfalakat, de minek összefirkálni tagekkel a várost? Pedig hozzátartozik a dologhoz, ez is a szubkultúra része. Jelet hagyni, nyomot hagyni. Ez a világ erről is szól… Egyébként soha nem akarom a médiában mutatni az arcom, a nevem adni, de hát muszáj.

Muszáj?

Igen, mert ha graffitisként nem vállalod az arcod, van egy olyan érzésed, hogy a társadalom már bűnözőként tekint rád. Persze arról is szól ez, hogy ha illegális alkotásokat hozol létre, azért felelősséget kell vállalni. A graffiti bűncselekmény. Márpedig én nem bűnöző vagyok, hanem képzőművész. Festészetet végeztem a képzőművészeti szakközépben, aztán intermédia szakon diplomáztam. A graffitin kívül konceptuális köztéri művészetet csinálok, egy alkotópárosban dolgozom, pályázatokat nyerünk meg, nemzetközi kiállításokkal… És mégsem mondanám, hogy a graffiti csupán a hobbim. Ugyan lehetne rá hobbiként tekinteni, de talán többről van szó, ha harminc évesen már az egész életem erre tettem fel. Persze, ettől még értem én, gondolom, hogy külső szemlélőként milyen nehéz mindezt átérezni. Talán lehetetlen…Hogy mit is jelent az, ha az összes pénzed festékre költöd.

Belini fal a Szigetnél. - OOPS Partizán Street Session

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top