+ Zene

Minden idők legállatibb szimfóniája

Minden idők legállatibb szimfóniája - szimfónia

A brit zeneszerző 4500 óra állati hanganyagból komponált darabja nem gyerekeknek szól.

Richard Blackford lenyűgöző szimfonikus zenekarában ezúttal az állatvilág viszi a főszólamot.

Hogy szól egy farkas falka vonyítása vonós aláfestéssel? Blackford The Great Animal Orchestra című darabjában nem puszta inspirációként nyúlt a természet hangjaihoz: gibbon majmok párzási ceremóniáját vagy éppen az afrikai elefántcsorda „masszív, de udvarias” hangjait bele is komponálta egy szimfonikus zenekari textúrába. A brit zeneszerző víziójának Bernie Krause azonos című könyve adta a kezdő lökést – ez utóbbi sem kevésbé monumentális vállalkozás. Krause ugyanis életének elmúlt negyvenöt évét természeti hanghatások rögzítésének szentelte. Munkájának gyümölcse: 4500 órányi felvétel, az állatvilág megismételhetetlen hang-lenyomata. Egy ültünkben, megszakítás nélkül tehát 188 napba telne végighallgatni a komplett gyűjteményt. Gibbon- és bálnarészletekért katt.

Ki kinek mestere?

Krause kutatásai abból a teóriából indultak ki, miszerint a tipikusan emberi találmányként számon tartott művészet eredete arra a történelem előtti időre vezethető vissza, amikor még ember és állat egy közegben élt. „Alapvetően mimetikus, utánzó természetű lények vagyunk. Abban az ősi közegben elsajátítottuk a körülöttünk élő világ ritmusát, melódiáját és átemeltük a minket ért hanghatások szerkezetét, textúráját. Ezeket a természeti ajándékokat építettük bele a zenébe, ahogy nemkülönben ebből alakult ki később maga az emberi nyelv is.” – állítja Krause.

Az elgondolás, hogy táncra, énekre, egyáltalán a zenére az állatok világa tanította meg az emberiséget egyáltalán nem újdonság, még kevésbé filozofikus.

Korábbi kutatásokkal ellentétben, Krause a feltételezést alátámasztandó közel fél évszázad alatt az Amazontól Zimbabvéig bejárta bolygónkat. „Az egész orkesztrát hallani akartam”. Mint mondta, egyetlen állatfaj hangképeit vizsgálni olyan, mintha Beethoven ötödik szimfóniájáról kizárólag egy hegedűszólam alapján beszélgetnénk. Így jutott arra a következtetésre, hogy valójában minden faj zenéjének megvan a maga frekvenciája, vagy sávszélessége. A természet legmagasabb szólama a denevéreké, míg legmélyebb az afrikai elefántok morgása.

A természet partitúrája

Blackford most megkísérelte ezeket az elméleti téziseket a gyakorlatba is átültetni. A zeneszerzőt Krause szpektogramjai lenyűgözték: „Az állathangok zenei illusztrációit látva elámultam a hasonlóságon: egy hirtelen glissando, az elefántcsorda pianissimója, vagy a madarak énekének komplex melodikussága…A szpektogramok egy zenekari partitúra képére emlékeztettek.” Ekkor született meg az ötlet egy olyan zenei struktúra létrehozására, ami a Krause által rögzített állathangokkal együttműködve teljes, egységes szimfóniává olvad.

Azon dolgoztam, hogy ugyanazt a komplex zeneiséget, amelyet egy esőerdőből az ösztönök természetesen hívnak elő – párzási szándék vagy éppen az egyedek közti kommunikáció – megidézzem egy teljes zenekari szimfóniában, mindezt alátámasztva a megkomponáltság szigorával.

Richard Blackford júliusban bemutatott darabjának óriási sikere volt Nagy-Brittaniában.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top