
Filmsztár lett a Magvető volt igazgatója
A napokban véget ér Enyedi Ildikó új filmjének nyári forgatása, a Testről és lélekről című film már 9 éve vár a megvalósításra.

A napokban véget ér Enyedi Ildikó új filmjének nyári forgatása, a Testről és lélekről című film már 9 éve vár a megvalósításra.

Pákh Imre magyar származású amerikai műgyűjtő elviszi a debreceni Déri Múzeumból a Krisztus-trilógia tagját, a Golgota című festményt. Munkácsy Mihály alkotásáért a Magyar Nemzeti Bank korábban 6 millió dollárt ajánlott, de a tulajdonos 9 millió dollárt kért.

Mintegy 500 millió forint értékű fejlesztéssel újítják meg a reformkori kastélyt. Az Alföld legszebb kastélyparkja szeptember végéig megújul.

Átadták szombaton az Év gyerekkönyve díjakat Budapesten: a legjobb gyerekkönyvíró Kollár Árpád, a legjobb ifjúsági könyv írója Lakatos István lett.

Lovas és gyalogos hagyományőrző harcosok emlékeztek szombaton Ópusztaszeren a 907-es pozsonyi csatára, amikor az Árpád fejedelem vezette magyarok visszaverték a túlerőben lévő német csapatok támadását.

Koizumi volt a főszereplője az 1955-ös Godzilla újra támad című mozinak, amely az egy évvel korábban megjelent első Godzilla-film, a Toho stúdió produkciójának folytatása volt.

Tudtad? A Nap egy óránál rövidebb idő alatt, annyi energiát sugároz a Földre, amennyit a Föld lakossága egy év alatt használ fel. Na, ezért kell nekünk sok-sok naperőmű.

Zombik szállnak meg egy éjszakára egy kisvárost, hogy minél több embert tegyenek élőhalottá - nagyjából ez a lényege annak a Survival Zombie nevű játéknak

Maga Soros sem titkolja szerepét a Szovjetunió széthullásában, sem az ukrajnai úgynevezett narancsos forradalom és az Euromajdan szervezésében - írták levelükben a kezdeményezők.

Ez a kötet Isten Szolgája, Mindszenty József emlékiratainak különleges kiadása. Számos olyan szöveget tartalmaz, amely a nyomtatott kötetekben eddig nem szerepelt, de a mai magyar olvasó számára rendkívül érdekes lehet.

Magyari Lajos költőként a második Forrás-nemzedék képviselőjének tekintik. 1969-ben Hétarcú ballada címmel jelent meg Forrás-kötete. A Csoma Sándor naplója című kötetnyi költeményét keleti nyelvekre is lefordították.

A Led Zeppelin eddig ismeretlen, Indiában rögzített felvételei is szerepelnek a csapat újrakiadási sorozatában. A legendás blues-rock zenekar tagjai a hetvenes évek elején többször is jártak Indiában.

Károlyi Pál 1934-ben született Budapesten, iskoláit is itt végezte. Kezdetben a zongora-szakra járt, majd érettségi után zeneszerzést tanult Szelényi Istvánnál.

Az Atlanti-óceán partján húzódó bunkerrendszer - néhány felújított és átalakított építmény kivételével - év közben zárva van, a kerítéssel körülvett falmaradványokra felmászni, a belsejükbe belépni szigorúan tilos.

Sőt, nem is egyedül rohangált a Tom Hanks a Gutenberg téren, vele volt Felicity Jones brit színésznő, aki szintén áttetsző esőköpenyt viselt.

A csehországi fürdővárosban megrendezett filmünnep az úgynevezett A-kategóriával minősített 15 nemzetközi filmfesztivál egyike a berlini, cannes-i, locarnói és velencei seregszemlék mellett.

Szerda reggel ugyan akadtak problémák, s kezdetben úgy tűnt, hogy le kell állítani a protonnyalábokat, ám a CERN mérnökeinek sikerült kiküszöbölniük az üzemzavart.

Az alapítvány közleménye szerint a herceg azt vállalta, hogy támogatja Romániát egyes, jószerével elfeledett falusi mesterségek újbóli felfedezésében.

Pákh Imre többször is beszélt arról, hogy lenne más vevő is a Golgota című képre. Egy amerikai szervezetet említett tavaly márciusban, amely bejelentkezett a szóban forgó képért. De már egy Svájcban élő orosz multimilliárdos is érdeklődik a kép iránt a mostani tulajdonos szerint.

Vulkánnapot rendeznek pénteken az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Területen, ahol egy miniatűr vulkán kitörését is megnézhetik a látogatók.

Az uniós országok közösségének egységes szabályokra van szüksége, hogy kiaknázhassák a digitalizáció révén megnyíló lehetőségeket.

A Tiltott Város vezetése, megszégyenítő incidensként értékelte azt az esetet, amikor egy fotográfus az épület előtt hiányos öltözetben örökített meg néhány nőt.

A madridi könyvfesztiválon voltak olyan szerzők, akinek a dedikálásánál a szervezőknek kordonokat kellett felállítani, hogy az összegyűlt várakozó tömeg ne akadályozza a fesztivál forgalmát.

Ezek a gyerekek folyamatosan félnek és szoronganak, ezért is nem tudnak egy helyben megmaradni, megállás nélkül, ösztönösen azt várják, hogy honnan érheti támadás őket - Boldizsár Ildikó, meseterapeuta.

A hívő katolikus, vagyonos, vidéken élő Verneuil házaspár három nagyobbik lánya zsidó, arab és kínai férjet választ magának. A szülők már csak a legkisebb lányukban bízhatnak, hogy neki rendes katolikus férje lesz. A konfliktus akkor robban ki, amikor kiderül: a negyedik lány egy katolikus, de afrikai származású fiúval készül összekötni az életét.

A százhalombattai Forrás Néptáncegyüttes sikerét hozta az 23. Szolnoki Országos Néptáncfesztivál, amelyen péntektől vasárnapig az ország különböző részeiről érkezett tizenhat táncegyüttes és számos zenész lépett színpadra a versenyprogramban.

A Berlini Művészeti Akadémia (AdK) több mint háromszáz éves történetében először nőt választottak a tekintélyes nemzetközi művészeti szervezet elnöki tisztségére.

A Vajdaság egyik leginkább veszélyeztetett halfaját, a lápi pócot (Umbra krameri) igyekeznek menteni Újvidéken. A Szerbiában és Magyarországon is védett hal eszmei értéke 100 ezer forint.

Nagyságrendileg hatszázezerre tehető az első világháború hősi halottainak száma, a pontos szám azonban nem ismert. A magyar hősök emlékünnepén, Kovács Vilmos ezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka beszélt a számok tisztázatlanságáról.

A szótár, amelyet Bárdosi Vilmos, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Romanisztika Intézetének vezetője szerkesztett, 1800 szólás, közmondás és szállóige jelentését és eredetét tartalmazza, de bemutatja kultúrtörténeti hátterüket és megadja idegen nyelvi párhuzamaikat is, sőt még Horn Gyulát is tartalmaz.