+ Zene

Elhunyt Károlyi Pál

károlyi pál

Károlyi Pál 1934-ben született Budapesten, iskoláit is itt végezte. Kezdetben a zongora-szakra járt, majd érettségi után zeneszerzést tanult Szelényi Istvánnál.

Kedden délután, néhány nappal 81. születésnapja előtt Szombathelyen meghalt Károlyi Pál Erkel-díjas zeneszerző – tudatta az MTI-vel a Magyar Zeneszerzők Egyesülete a család nyomán csütörtökön.

Károlyi Pál 1934-ben született Budapesten, iskoláit is itt végezte. Kezdetben a zongora-szakra járt, majd érettségi után zeneszerzést tanult Szelényi Istvánnál. 1956-ban felvételizett a Zeneakadémia zeneszerzés tanszakára, ahol Viski János növendéke lett. Az ő halála után Farkas Ferencnél fejezte be tanulmányait 1962-ben.

A XI. kerületi zeneiskolában tanított 1975-ig zongorát, majd 1990-ig a Zeneakadémiára felkészítő zeneelméletet és zeneszerzést. Első műve az – oratóriumnak nevezett – Aucasin és Nicolete című ófrancia széphistória (Tóth Árpád fordításának felhasználásával), amelyből 1968-ban rádiófelvétel készült.

Később több nagyzenekari és kamaraművet, orgonaműveket, továbbá számos kórusművet írt, versenyművei között egy zongoraverseny (1991) és egy cimbalomverseny (1998) is szerepel. A Filharmónia 1999-ben zenekari darabot kért tőle, amelynek a Sonata címet adta; a darab bemutatója Budapesten volt még ugyanabban az évben. Legutóbbi alkotásai közé tartozik a vegyeskarra és orgonára írt Stabat Mater (2004). Több művét lemezfelvétel is megörökítette.

A fidelio.hu-n elérhető önéletrajza szerint Stockholmban személyesen is megismerkedhetett az általa bálványozott Bengt Hambraeus zeneszerzővel, akitől – mint írja – Szelényi István után a legtöbbet tanult. Károlyi Pál műveit külföldön is játszották, és külföldi felkérésekre is komponált (Bergen, Berlin, Bonn, Kassel, Nürnberg, stb.).

1990-től Szombathely közelében, Nardán élt, a komponálás mellett tanított is a Berzsenyi Dániel Főiskolán. 2005-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, munkásságát 2009-ben Erkel Ferenc-díjjal is elismerték.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top