+ művészet & politika

Kitiltják Oroszországból a Soros Alapítvány?

soros

Maga Soros sem titkolja szerepét a Szovjetunió széthullásában, sem az ukrajnai úgynevezett narancsos forradalom és az Euromajdan szervezésében – írták levelükben a kezdeményezők.

Az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártjának két parlamenti képviselője a Soros Alapítvány nemkívánatos szervezetté nyilvánítását kezdeményezte a főügyészségnél, a külügy-, és az igazságügyi minisztériumnál. A Kreml cáfolta, hogy köze lenne az indítványhoz – írta a Vedomosztyi című orosz napilap pénteken.

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő azt közölte a Vedomosztyival, hogy a Kremlben nem ismerik a két kommunista párti politikus érvelését, amely alapján a Nyílt Társadalom Intézetet, azaz ismertebb nevén a Soros Alapítványt nemkívánatos szervezetté nyilváníttatnák. Peszkov azt mondta, hogy a politikusok nem egyeztettek Vlagyimir Putyin államfővel.

Az orosz lap emlékeztetett rá, hogy Valerij Raskin és Szergej Obuhov, az orosz kommunista párt parlamenti képviselőcsoportjának tagjai azt kezdeményezték a törvény szerint illetékes főügyészségnél és minisztériumoknál, hogy

addig nyilvánítsák nemkívánatosnak a Soros Alapítvány oroszellenes tevékenységét az Oroszországi Föderáció területén, amíg az nem ölt még rombolóbb formákat, mint amelyeket Ukrajnában, Grúziában és más országokban tapasztaltunk.

A képviselők szerint a Soros Alapítvány évtizedek óta következetes oroszellenes tevékenységet folytat úgy Oroszországban, mint más országokban.

Maga Soros sem titkolja szerepét a Szovjetunió széthullásában, sem az ukrajnai úgynevezett narancsos forradalom és az Euromajdan szervezésében

– írták levelükben.

Szerdán lépett hatályba az orosz törvény, amely alapján azokat a nem kormányzati szervezeteket (NGO-kat) nyilváníthatják nemkívánatosnak, amelyek „veszélyeztetik Oroszország alkotmányos rendjének alapjait, védelmi képességeit és biztonságát”.

Az ilyen szervezetek működését betilthatják és közigazgatási, valamint büntetőjogi felelősségre vonhatják, vagyonukat befagyaszthatják. A döntést az orosz legfőbb ügyész, vagy helyettesei hozhatják meg a külügyminisztériummal egyeztetve.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top