Magócsi Anikó

A női lélek százféle árnyalata

A női lélek százféle árnyalata

Június elsején a Müpában a nép- és világzenei szintér három meghatározó énekesnője – Bognár Szilvia, Herczku Ágnes és Szalóki Ágnes – Kiss Ferenc kifejezetten az ő karakterükre és hangjukra komponált dalciklusát, a Leánydicsérőt adják elő. Az előadás női karaktereitől és sokszínűségéről Bognár Szilviával beszélgettünk.

Ördög Tamás: A kezdet kezdetén nekem a legnagyobb kihívás az orgiajelenet volt

Ördög Tamás: A kezdet kezdetén nekem a legnagyobb kihívás az orgiajelenet volt

Egy előadás, ahol elmosódik a határ a fikció és a valóság között. Egy színdarab, ami nem ismer tabukat, így nem is akarja ledönteni azokat. Egyéves szünet után, április 23-án újra látható a Trafóban a Dollár Papa Gyermekei társulat Tágra zárt szemek próbája című darabja, melynek alapja Stanley Kubrick legendás filmje, az Arthur Schnitzler Álomnovellája alapján…

Aki még a lövészárokban is kottát írt

Aki még a lövészárokban is kottát írt

És ott van még a tisztelet, amit Lajthával kapcsolatban érzek. Minél többet foglalkozom vele, minél többet hallgatom a zenéjét, annál jobban tudom értékelni és érezni zenei nagyságát és zeneszerzői valóját - meséli Barta Dóra a Lajtha című előadásról, amely Bartók és Kodály mellett a harmadik, ám kevésbé ismert nagy magyar zeneszerző életét dolgozza fel.

Mit jelent ma romának lenni Európában?

Mit jelent ma romának lenni Európában?

Roma és nem roma alkotók műhelymunkájának eredményeként született meg a Vándorlásra születve című előadás, amelyet a Budapesti Tavaszi Fesztiválon április 12-én mutatnak be az Átrium Film-Színházban. A valós, személyes történeteken alapuló darab öniróniával és humorral a Szerbiából Németországba vándorló romák sorsát mutatja be, akik nem csak családjukat és gyökereiket voltak kénytelenek elhagyni

Szemkápráztató fényjelenség a mohára vetítés – meghekkelik a természetet

Szemkápráztató fényjelenség a mohára vetítés – meghekkelik a természetet

Azt fogom bemutatni, hogy a mohák tulajdonságait kihasználva hogyan lehet egyedi fényjelenségeket előállítani. Az ötlet egyik művész jó barátomtól, aki ráadásul magyar. Vigh Krisztinának hívják, Nijmegenben lakik, ahol már többször tartottunk közösen tapintásra fókuszáló workshopokat. - meséli Marlijn Gelsing.

Kézdy Luca: Számomra sokszor üresek a tökéletes hangok

Kézdy Luca: Számomra sokszor üresek a tökéletes hangok

Amiért többek között nagyon örülök annak, hogy filozófia szakra jártam, az az, hogy megtanulhattam a mondatról mondatra logikusan felépülő vitakultúrát, ami az építő, alkotó beszélgetésnek, kommunikációnak az alapja. A mindennapi életben sokkal többször beszélünk el egymás mellett, mint ahányszor mondunk egymásnak valamit, vagy közösen létrehozunk egy olyan konszenzust, amivel teremtünk valami újat. Számomra a zene…

A véletlen műve, kit ismerünk a múlt nagyjai közül – beszélgetés Vashegyi György karmesterrel

A véletlen műve, kit ismerünk a múlt nagyjai közül – beszélgetés Vashegyi György karmesterrel

Abban, hogy mára a magyar közönség is széles körben megkedvelte a historikus előadásokat, és a natúrhangszerek hangzása is bármikor képes ámulatba ejteni őket, nagy szerepe van Vashegyi Györgynek és az általa alapított Orfeo Zenekarnak és Purcell Kórusnak. A régizene egyik legjelentősebb hazai képviselőjét nem máshol, mint Versaillesban értük utol.

Minden nézőnél megjelent egyfajta sokk – Anton Lachky előadása

Minden nézőnél megjelent egyfajta sokk – Anton Lachky előadása

A fiatal szlovák koreográfus, Anton Lachky első saját darabja 2013-ban nagyot robbant a táncéletben. A kortárstánc rajongói világszerte várják az előadásait, a táncosok pedig sorban állnak azért, hogy nála tanulhassanak. Második saját koreográfiáját, a Mellékhatásokat (Side Effects) február 9-én és 10-én a Trafóban láthatjuk. A darab titkaiba és Anton egyedi módszereibe Varga Csaba, az előadás…

Egykor versenytársak voltak, most trombitás párviadalra készülnek

Egykor versenytársak voltak, most trombitás párviadalra készülnek

Nyolc évvel ezelőtt még vetélytársakként léptek színpadra, mára azonban barátok és zenésztársak lettek. A Müpa Jazzműhely sorozatának január 20-i előadása egy, a külföldi jazzéletben már jól bevált koncertformát, a Trumpet Summitot kívánja megismertetni a magyar közönséggel. Az est főszereplői Koós-Hutas Áron, Pecze Balázs és Subicz Gábor lesznek. Velük beszélgettünk.

Bogányi Tibor: Hosszú Katinka tiszteletére játsszuk a világ leggyorsabb zenéit

Bogányi Tibor: Hosszú Katinka tiszteletére játsszuk a világ leggyorsabb zenéit

...már gyermekkoromban rendkívül untam a bécsi koncerteket, s megfogadtam magamnak, ha én majd újévi koncertet dirigálok, mindent elkövetek, hogy azon a koncerten a jó zenélés mellett extravagáns, újító, hagyományoktól eltérő és előremutató leszek - meséli Bogányi Tibor karmester a pécsi újévi koncertről.

Gyakran halljuk, hogy a lemezeinket iskolákban használják – interjú Kaczúr Csillával

Gyakran halljuk, hogy a lemezeinket iskolákban használják – interjú Kaczúr Csillával

A Katáng zenekar Hétmadár című lemezén a megzenésített versek sora összefüggő történetté formálódik, ami nemcsak zeneként, hanem különálló meseként is megállja a helyét. Így nem meglepő, hogy a zenekar tizedik születésnapján az album egy varázslatosan illusztrált könyv kíséretében jelent meg újra a Kolibri kiadónál.

Angelus Iván: Néha a hercegnő kapja a hóna alá a herceget

Angelus Iván: Néha a hercegnő kapja a hóna alá a herceget

Van egy iskola Magyarországon, ahol a nyitottság, az együttgondolkodás, a kreatív hozzáállás, egymás megismerése és elfogadása a mindennapi munka alapját képezik. Az itt végzett diákok pedig világszerte viszik tovább a megszerzett tudást és szellemiséget. Angelus Ivánnal, a Budapest Kortárstánc Főiskola alapítójával és művészeti vezetőjével a sokféleségben rejlő közösségi erőről beszélgettünk egy rendhagyó ünnepi esemény, a…