+ Zene

Nem azt kell szeretni, amit csinálsz, hanem azt kell csinálni, amit szeretsz

Bár már háromévesen elkezdett zongorázni, évekig rádió- és tv-műszerészként dolgozott. Aztán felesége unszolására mégis jelentkezett a Jazz Tanszakra. Márkus Tibor a magyar jazzélet egyik motorja. Vele beszélgettünk.

Keresés a weben

Bár már háromévesen elkezdett zongorázni, évekig rádió- és tv-műszerészként dolgozott. Aztán felesége unszolására mégis jelentkezett a Jazz Tanszakra. Márkus Tibor a magyar jazzélet egyik motorja. Zenepedagógus, zongorista, szakíró, komponista, zenekarvezető, kultúrmisszionárius és fesztiválszervező. Március 4-én a Müpa Fesztivál Színházában EQUINOXymphonic címmel ad koncertet, amelynek programja korábbi kompozícióit szimfonikus zenekari miliőbe helyezi.

Említetted, hogy pont a Müpából jössz, helyszínbejárásról. Hol tartanak a koncert előkészületei? És mitől lesz speciális ez az este?

Úgy érzem, minden a legmegfelelőbben halad, ma már a színpadtechnikai megoldásokat is lebeszéltük. A március 4-i koncertnek az EQUINOXymphonic címet adtuk. Az Equinox a régóta működő kvartettem neve, szeptett felállásban viszont csupán egy éve muzsikálunk együtt. Tavaly negyvenkét fő közreműködésével megjelent a szerzői dupla lemezem. A lemezbemutató koncertekre a zenészek közül megpróbáltam azt a hét embert kiválasztani, akik a legtöbbet szerepelnek a dalokban. Ez a hetes válogatás annyira jól sikerült, hogy azt mondtam, ezt a csapatot nem szabad szélnek ereszteni. Olyan jó muzsikusokat, egyéniségeket és barátokat sikerült összehoznom, hogy szinte elkezdtek maguktól megszületni az általuk inspirált kompozíciók. És lám, egy év alig telt el, és összehoztunk egy teljes lemezanyagot, aminek már a felvétele is megvan. De ez csak a müpás koncert aktualitásának az egyik oldala.

A másik oldala pedig az, hogy engem mindig birizgál valami. Ki tudja, honnan – fentről, vagy bentről – kapom az üzeneteket, hogy ezt, vagy azt meg kell csinálnom. Volt egy Bálint Matyi nevű tanítványom, aki inkább klasszikus zenész, és nagyon szeret hangszereléssel foglalkozni. Egyszer a Mysterious tale című számomat áthangszerelte szimfonikus zenekarra. Megmutatta, és azt éreztem, hogy ez fantasztikus lenne, ha megszólalhatna élőben is, ugyanis olyan áttranszponálása volt a dalnak, ami megmutatta, hogy milyen szimfonikus hangzások rejlenek a kompozícióban. Így Matyi ötlete nyomán megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy miért ne lehetne néhány kompozíciómat élőben, szimfonikus zenekari kísérettel előadni.

Ez azt is jelenti, hogy Matyi is segített a kompozíciók hangszerelésében? Vagy csak ő adta meg a kezdőlökést?

Az utóbbi. Az ő hangszerelése nyomán elkezdett pörögni az agyam, és rájöttem, van még jó pár kompozícióm, ami elbírja a nagyzenekari hangzást. Sőt, régebbi nagyzenekari darabomat is elővettem, hiszen Nagy János számára már írtam egykor ilyen művet.

Lehet rólad tudni, hogy eklektikus alkat vagy, szívesen nyitsz más műfajok és zenei stílusok felé is. Ez is tetten érhető lesz a mostani koncerten?

Hogy mennyire eklektikus alkat vagyok, azt az mutatja meg leginkább, hogy nemcsak a zenén belül foglalkoztat mindenféle műfaj – hiszen azt vallom, a zene egy és megbontathatatlan, így nem hiszek a műfajok hierarchiájában –, hanem a különböző művészeti irányzatok egységében hiszek. Ezt már eddig is megpróbáltam kifejezni, a Waist of time című lemezemen például versek is vannak. Aztán öt évvel ezelőtt a Bábszínház című szvittemet színpadra állítottuk a Müpában. Ennek az volt a lényege, hogy egy jazz, egy rock és egy klasszikus zenekar a tételekben fuzionál egymással, miközben megelevenedik egy bábszínház története. Az előadásból igazából egy performansz lett tánccal, pantomimmel és filmmel kiegészülve. Most is ezt az irányt fogjuk követni.

Lesz filmvetítés, és a Bábszínház nyitányát át is írtam erre a formációra. Azonban annyira nem lesznek elválasztva a zenei műfajok, mint akkor, inkább megpróbáltam egységessé tenni az estét. Szerepet kap a vonóskar, vagyis az Anima Musicae Kamarazenekar, és olyan vendég fúvósokat is hívtam, akik a klasszikus zenében és a jazzben is járatosak. Emellett lesz tánc is, egy régi kedves barátom, Pethő Kincső előadásában. Férjével, Bicskei Lukáccsal volt egy közös produkciónk a Karinthy Színházban akkoriban, amikor a szólólemezem készült. Ezen volt egy szám, amit Kincső és Lukács is nagyon szeretett. Úgy éreztem, ez a kompozíció nagyon beleillik a mostani programba. Egy énekes duó után fog megszólalni szólózongorán, tánc kíséretében. Sajnos, azóta Lukács elhunyt, így Kincső ezt a darabot az ő emlékére fogja eltáncolni.

Még egy apropója lesz ennek az estének, hiszen a program egyfajta összefoglalása az első hatvan évednek. Ha végignézzük ezt az időszakot, mi a legfontosabb tanulság a számodra?

Az, hogyha az ember felülről kap egy üzenetet, azt nem szabad elsinkófálni, és nem szabad félredobni. Figyelni kell ezeket a jeleket, és ha valaki, valami, valahol azt üzeni, hogy neked ez a dolgod, és ezt kell csinálni, akkor annak meg kell felelni. Ezt most azért mondom, mert én nagyon sok mellékút és kanyar után jutottam el a jazzhez. Persze 3 éves korom óta zongorázom, ráadásul édesapám amatőr zongorista volt, így valójában a zenébe születtem bele. Ezután zenei általános iskolába is jártam. Azonban nagyon sokáig nem találtam a helyem. Ugyanis bármennyire is szeretem a klasszikus zenét, mindig tudtam, hogy igazán jó klasszikus zenész sohasem leszek. Viszont már általános iskolában, amikor a tanárnő kitette a lábát a teremből, elkezdtem Beatles-dalokat improvizálni. Persze senki sem értette, hogy itt most mi folyik. Valahonnan kaptam ezeket az ötleteket, amiket lejátszottam a zongorán, de senki sem tudott vele mit kezdeni. Nagyon sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy rátaláljak erre az útra.

Természetesen kezdetben hallgatás után játszottam. Nagyon sokáig rockzenét. A Deep Purple után jött az Emerson, Lake & Palmer, majd eljutottam Chick Coreához és az Electric Bandhez, de akkor még mindig nem találtam a helyem. Mert bár megtaláltam a jazzt, az nekem még mindig a „Holdban volt” Szombathelyen, ahol nem is létezett jazzoktatás. Akkoriban még csak egy olyan oktatási intézmény volt az országban, ahol jazzt oktattak. Én pedig azt gondoltam, oda csak szuperzseni művészek juthatnak el. Ekkor már rádió- és tv-műszerészként dolgoztam, mellette amatőrként muzsikáltam. Egyszer azonban eljutottam egy táborba, ahol jazz tanszakos tanárok tanítottak, és ott kezdtem el kapizsgálni, hogy mi a csuda ez az egész. Elkezdtem magánúton jazzt tanulni. A feleségem pedig észrevette ezt az indíttatást, és elkezdte rágni a fülemet, hogy figyelj, neked ezt meg kell próbálni! Nincs olyan, hogy ezt nem próbálod meg! Hiába volt egy jó szakmám, szerettem is csinálni, de egyszer csak bevillant, hogy az embernek nem azt kell szeretni, amit csinál, hanem azt kell csinálni, amit szeret. És éppen ezért a feleségem biztatására, 28 évesen azt mondtam: jó, egyszer megpróbálom, és persze felvettek. Én erre mondtam azt, hogy ha az ember el akar érni valamit, akkor a vágyakban nem szabad kicsinyesnek lenni. Éppen ezért azóta, ami kipattan a fejemből, azt mind meg is valósítom. Csináltam tíz lemezt és egy DVD-t, csupa saját kompozícióból, mert az érzem, a saját szerzeményeimben tudom a legjobban kifejezni magam. És így, mára nyugodt szívvel kijelenthetem, boldog embernek vallom magam.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top