+ Színház

Angelus Iván: Néha a hercegnő kapja a hóna alá a herceget

Van egy iskola Magyarországon, ahol a nyitottság, az együttgondolkodás, a kreatív hozzáállás, egymás megismerése és elfogadása a mindennapi munka alapját képezik. Az itt végzett diákok pedig világszerte viszik tovább a megszerzett tudást és szellemiséget. Angelus Ivánnal, a Budapest Kortárstánc Főiskola alapítójával és művészeti vezetőjével a sokféleségben rejlő közösségi erőről beszélgettünk egy rendhagyó ünnepi esemény, a december 19-i Karácsonyi Kortárstánc Piknik kapcsán.

Van egy iskola Magyarországon, ahol a nyitottság, az együttgondolkodás, a kreatív hozzáállás, egymás megismerése és elfogadása a mindennapi munka alapját képezik. Az itt végzett diákok pedig világszerte viszik tovább a megszerzett tudást és szellemiséget. Angelus Ivánnal, a Budapest Kortárstánc Főiskola alapítójával és művészeti vezetőjével a sokféleségben rejlő közösségi erőről beszélgettünk egy rendhagyó ünnepi esemény, a december 19-i Karácsonyi Kortárstánc Piknik kapcsán.  

– Végignézve a huszonkét programon, nekem úgy tűnik, az első Karácsonyi Kortárstánc Pikniken a Trafóban a közönség néhány órába sűrítve nemcsak az iskolát és az ott zajló munkát ismerheti meg, hanem azokat az előadókat is, akik korábban itt végeztek. Mi volt a fő szempont a műsor összeállításakor?

– Reményeim szerint ez az aránylag hosszú, nyolcórás esemény két szinten fog működni. Az egyik szint az egyes produkciók, amelyek megjelennek benne. Ezek között vannak kész és félkész darabok, erre az alkalomra készített kis ajándékok, improvizációk, filmek, koncert, táncház és közös jam – szabad táncolás – is. Ezek mindegyike külön-külön is hat majd, hiszen egyenként képviselik alkotóikat. A közönség pedig bele-belenéz a produkciókba, vagy egy másikban akár részt is vesz. Ha valaki pedig több eseményt is megnéz, az szintén okozhat a művészi élményhez hasonló tapasztalást. Rátekinthet egy folyamatra, egy közösségre. Ilyen értelemben bízom benne, hogy az egyes eseményeken túl, ez a leginkább műhelybemutatónak nevezhető eseménysor egészében is hiteles képet mutat majd erről a pedagógiai és művészi műhelyről.

– És ha valaki úgy keveredik oda a Trafóba, hogy még nincs nagyon tapasztalata a kortárs táncról, ő mire készüljön?

– Szerintem az nagyon jól fog járni. Ha bemegyünk egy kortárs előadásra, könnyen előfordulhat, hogy tízből csak néhány tetszik valakinek. Ha pedig az nem az első, könnyen lehet, hogy soha többet nem megy ilyen eseményre. Ez itt most nem nagyon fordulhat elő, hiszen nagy valószínűséggel 10 perc múlva lát egy másikat, amit jó eséllyel már szeretni fog. A műsor úgy lett összeválogatva, hogy mindegyik produkció hitelesen képviselje a művészeket, akik közül mindenki kizárólag a valódi kommunikáció és kapcsolatteremtés céljából fog fellépni.

– Az oktatás során milyen hozzáállásra ösztönzik a hallgatókat?

– Mi ebben a világban – amiről nem feltétlenül van mindenkinek jó véleménye -, olyan magatartást, jelenlétet, viszonyulást képviselünk, amely nem nagyon kesereg, nem depressziós, nem szomorú és nem a menekülést latolgatja, hanem egy konstruktív, együttműködő alapot próbál megteremteni. Nálunk mindenki energiát próbál bevinni a rendszerbe, ahelyett hogy azon keseregne, hogy sem a rendszernek, sem neki sincs energiája. Ezek a művészek azt állítják, hogy van energiánk, van mondanivalónk a dolgokról, és azt meg is fogjuk, meg is tudjuk valósítani. Ez a hozzáállás teremti meg azt, hogy a fellépők között lesznek, akik már tíz évnél is régebben végeztek, s olyanok is, akik csak most kezdték el néhány hónapja, mégis van mondanivalójuk egymás számára, és közösségként, csoportként pedig a közönségnek is. Ez egy fontos, támogatásra méltó üzenet.

– Ez a fajta közösségépítés, bizalom, kapcsolatteremtés miért ennyire fontos az iskola életében? Olyan mintha a munka egyik alapvető célja lenne.

– A mi oktatásunk központjában a közösség harmóniája, együttműködése, egyensúlya áll. Ez egy pedagógia döntés volt elsősorban. Bár a hallgatók egyénileg jönnek az iskolába, a munka során az nem működőképes, ha egyik vagy másik növendéket kizárólag egyénileg fejlesztjük, mert a kortárs tánc közösségi műfaj. Az egyik pillanatban én vagyok, aki emel, a másik pillanatban én vagyok az, akit emelnek. Nincsenek zárt szerepek. A herceg nem emeli mindig a hercegnőt, hanem néha a hercegnő kapja a hóna alá a herceget. Ebben a rendszerben a szerepek mobilak, nem hierarchikusak, nem állandósulnak. Amikor én vagyok alul, én vagyok a felelős, aztán fordítva. Tehát pillanatonként változnak a szerepek, így nagyon fontos, hogy kialakuljon a bizalom a hallgatók között. Ami a későbbiekben oda vezet, hogy húsz év korkülönbséggel a fiatalabb kezdeményez munkát egy duettben, vagy egy nemzetközi hírű csapat a félig kész darabját idehozza ebbe az estbe.

– Az iskola rendszeresen kap bemutatkozási lehetőséget a Trafóban. Eddig a növendékek által készített előadásokat mutatták be egész műsorrá szerkesztve. Miért döntöttek úgy, hogy most műhelyszinten mutatkoznak be?

– Eltelt közel harminc év, és mára annyira szerteágazóvá vált az iskola működése, annyira sok és sokféle embernek van benne a munkája, hogy hiábavaló és megtévesztő lenne valamiféle álprodukcióba olvasztani mindezt. A MU Színházban már kétszer is volt kisebb műhelybemutatónk, és most adódott, hogy a Trafóban még tágabb keretek között bemutatkozhatunk. Igazából ez az a forma, ami úgy tűnik, hogy egy konkrét üzenetnél is jobban képviseli ezt a szellemiséget, azt a kört, amit képviselünk.  Mindenki a maga mozaikdarabkáját teszi hozzá ehhez a naphoz. Azt gondolom, hogy már messze nem az én szándékaimról van szó ennek az iskolának az esetében, hanem sokkal inkább egy olyan folyamatról, amelyben összegződnek különböző törekvések. Sok-sok kis vektorból összegződik egy erőfolyamat. Amiben az enyém persze az egyik, de úgy érzem, akkor és addig tudom ezt jól csinálni, amíg sok ilyen nagyjából hasonló irányban mutató, és nem egy nagy központi erő mozgatja ezt az egész műhelyt. Az iskolának, úgy tűnik, az a legfontosabb feladata, hogy ezt a sokféle energiát képes legyen fókuszálni. Azt mondhatom, hogy minél sokszínűbb az iskola, annál fókuszáltabb a munka. Jelenleg tizennégy nyelvet beszél az idejáró 30-40 ember, pedagógiai, kreatív és tanulás stratégiai szempontból mégis érezhetően fókuszáltabb a munka.

– Lesz egy játék is a nap folyamán. A közönséget nemcsak arra ösztönzik, hogy előadásokat nézzenek, hanem arra is, hogy hozzanak süteményt, valamint álljanak szóba egymással és a művészekkel. Miről is szól a „Kérj egy jelet, egy rajzot, egy ujjlenyomatot, egy illatot, egy emléket…!” felhívás?

– Karácsony közeledtével elérkezett a pillanat, hogy lelassuljunk, és együtt ünnepeljük.  És remélem, a nézők valóban elfogadják ezt a kinyújtott kezet, és a kis füzetbe kérnek egy ujjlenyomatot, egy pecsétet, egy rajzocskát a művészektől vagy egymástól. Lesznek, akik valóban hoznak egy kis sütit, májpástétomot, bucit, és talán kialakul egy közösségi, baráti, kedves, kellemes helyzet. A célunk az, hogy néhány órára a Trafó egy igazán barátságos otthonná változzon.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top