A Madách tér az Örkény Színház és az Erzsébetvárosi önkormányzat példás együttműködése révén évente egyszer boldog metamorfózison esik át. A tér középső része az egykori parkoló helyén füves borítást kap, és egész napra birtokba veszik a piknikezők, a gyerekek, a környékbeliek és a messziről idezarándokolók – a közönség – és hagyják magukat elvarázsolni, méghozzá egyfolytában és szimultán. Így történt most is. A hangulatot tovább fokozta, hogy nem csak kint, a kis- és nagyszínpadon zajlottak programok, de a színház belső terei, az előcsarnok, a színpad és a téren felállított kis sátrak is játszottak. A társulat pedig ez alkalommal is figyelmes és invenciózus házigazdának bizonyult.
A reggel közös jógázással indul, a tér a béke szigete, ragyog a napsütésben. A gyepen színes jógamatracok és még gazdátlan nyugágyak. A nagyszínpad a tér Rumbach Sebestyén utcai átjáróját foglalja el, a kisszínpadot oldalt, a színház bejárata előtt állították fel. A délelőtt és a kora délután főleg a gyerekeké és a családoké játszóházzal, cirkusszal, mondóka foglalkozással az egészen kicsiknek, Méta koncerttel, táncházzal a nagyobbaknak. A gyerekvers programot a Magvető állította össze, és Szabó T. Anna moderálja igen szórakoztatóan.
Délután lármás tömeg hömpölyög a Károly körúton, a gyerekesek hazafelé tartanak, vagy csak valami ebéd után néznek. Závada Pált és Parti Nagy Lajost is látom távolodni kisebb gyereksereg társaságában. Valamennyi korosztály kirajzott, nagyszülők és fiatalok, önfeledt színészpalánták népesítik be a teret, ahol zajlik az élet és jó együtt lenni.
Háromtól a karakteres és vagány női tangózenekar a Hanem hangolja a közönséget kuplékkal, sanzonokkal és megzenésített versekkel, kritikusan, érzelmesen és szellemesen. A teraszok dugig vannak nézőkkel. Mácsai Pál mindenütt ott van, cikázik a helyszínek között. Bent a színházban négy óra után kezdődik Ligeti György száz metronómra írt izgalmas, filozofikus kompozíciójának előadása a Poeme symphonique. A nézőtér lassan megtelik és elcsendesedik. Amikor az utolsó metronóm is elnémul a direktor elsiet.
Kint a kisszínpadon eközben már Lukács Miklós és Balogh Kálmán virtuóz cimbalomduója játszik. A tömegben Znamenák István tűnik fel kis piros kalapban, nyakában fényképezőgéppel. A bérleteseknek a színház külön ajándékkal készült, a „Dal csak neked” és a „Kortárs vers csak neked” tényleg különleges, mert minden egyes néző egyszemélyes, saját verset illetve dalt kaphat. Mácsai Pál felkonferálja a következő műsorszámot, sőt arra is van néhány perce, hogy meséljen egy kicsit az Örkény kert kezdeteiről. Az öltözők és a közös terek, akár egy elvarázsolt kastély szobái a modernista épület egykorvolt lakásaiból lettek összenyitva és fent a büfében is fantasztikus a hangulat.
Utáltam az aszfaltrengeteget, és infantilis alkat lévén arról fantáziáltam, hogy a téren, mikor reggel megérkezem, egyszer csak platánfák vannak és gyep. És minden nap nagyon csalódott voltam, hogy nem így van. Egy olasz piazza szerűség járt a fejemben, ahová a környékbeli vendéglők mind kitelepülhetnének.
De a vendéglők valami módon nem akarták vagy nem tudták megtenni ezt, ezért találta ki, hogy legalább évente egyetlen napra mégis legyen itt park, valósuljon meg az ideális állapot. Ebben a kerület partner volt, és kezdettől támogatta az eseményt.
Mindez nem lenne nélkülük, nagyon jóban vagyunk, ami ritkaság. Szokatlan, hogy egy művészeti intézmény és a hivatal jóban van, mi vagyunk az ellenpélda. Rögtön beszálltak, leterítettük a füvet, hoztunk dézsában fákat és ugyanezt a bulit csináltuk, kicsit szerényebben, kicsit ijedtebben, mint ma, de ennek is szerepe lett abban, hogy a tér megváltozzon. Ma inkább sétatérnek lehetne nevezni, mint parknak, és jó érzés, hogy a változás egyik katalizátora voltunk.
Azóta minden évben van Örkény kert, a színház megszervezi a fellépőket, a műsort együtt találják ki, az esti esztrádra mindenki kiválaszt egy kedvenc számot, amiben ő is kicsit benne van. Erre a színészek nagyon sokat készülnek. Kákonyi Árpád, a színház zenei vezetője készíti fel őket.
Ő egészen különleges tünemény, szakmailag is, lelkileg is: azzal tölti a nyarát, hogy a 25 szám kottáit elkészítse, ami 10-15 zenészre nem csekélység. Mi prózai színház vagyunk, ez számunkra műfaji kirándulás, amit mindenki lelkesen szorongva vár.
Kocsis Zoltán visszatérő vendég, esti koncertjére egészen megtelik a tér, lépni is alig lehet. Egy ősz úr hatalmas teli söröskorsót egyensúlyozva igyekszik vissza a helyére, kerülgeti a fűben üldögélőket. Ezután már csak az esztrád koncert van hátra. A színpadon jelen van a kerület polgármestere Vattamány Zsolt is, akinek a színigazgató „szervilizmus és félelem nélkül” mond köszönetet a támogatásért. Bejelentik, hogy az Örkény Színház ősztől ismét használatba veheti a Shure Stúdiót. A hírt a közönség élénk tapssal honorálja. A mellettem ülő diáklányok kibontanak egy üveg rozét, és az este hátralevő részében önfeledten éneklik a számokat az előadókkal. „Ti tudtok franciául?”, fordul hátra az előttük ülő fiú. Temperamentumos és nosztalgikus számok váltakoznak, de van délszláv kórus és pikáns spanyol duett Parti Nagy Lajos átiratában. Aztán négy fiatal színész elrappeli, hogy mi minden lesz a küszöbön álló évadban. Az újoncok mellett természetesen a nagy öregek és a derékhad is kitesz magáért. Gálffi László a Muppet show Mana Manájával, Mácsai ifjúkorában kedves Beatles számmal arat zajos sikert.
Ez a kis városi ünnep az együttlétről, a minőség tiszteletéről, a világ élhetőbbé tételének reményéről és szándékáról szól. A közönség egy részével valószínűleg holnap is összefuthatunk a Pozsonyi pikniken, de ma még ma van, a nyár egyik utolsó napja, és ez itt az Örkény kert, egy igazán jó hely, amiből sokkal több kellene, de ahol ezen az estén gond nélkül átélhető, amit Csuja Imre Louis Armstronggal énekel, hogy a világ meg az élet tulajdonképpen csodaszép.
