Lana Bastašić: Kapd el a nyulat! [Uhvati zeca] – Szépirodalmi Könyvek/Metropolis Media Group – fordította Rajsli Emese – 264 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-963-5510-19-1
A Jugoszláviában született írónő, Lana Bastašić első regénye – korábban jelent meg novellagyűjteménye, gyerekkönyve és verseskötete is – elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját 2020-ban. Ha azt próbáljuk megfejteni, hogy mi lehet a célja ennek a díjnak, akkor elégedetten dőlhetünk hátra: olyan mű és olyan szerző lett 2020-ban a díjazott, ami/aki sokat tett azért, hogy az európaiak közelebb kerüljenek egymáshoz… vagy ha ez túl magasztosnak hangzik, akkor:
Lana Bastašić könyve sokat tesz azért, hogy Európa különböző területeinek különböző mentalitású lakói jobban megértsék egymás működését. Vagy legalább kevésbé értsék félre!
- Milyen titkokat rejteget a legyilkolt állatok gazdája?
- A fiú, aki nem akart áldozattá válni
- Ha összeaszott öregek síkosítóval egymásnak esnek…
- Nagyapám megbirkózik Istennel
- Anyának lenni sosem lányregény
- Meddig segíthet a képzelt barát egy felnőtt nőnek?
- Milyen messzire kell menekülni, hogy új életet kezdhess?
A Kapd el a nyulat! című regény – túl azon, hogy irodalmi műként is felkavaró és helytálló – ezért (is) lehet kiemelten fontos nekünk, magyaroknak. Itt, Európa „közepén”, ebben a magára záródó országban, ahol a politika újra és újra megpróbálja maga alá gyűrni és magáévá tenni a kultúrát… Változó sikerrel.
Kint is bent is…
Lana Bastašić-ról fentebb azt írtuk, hogy „Jugoszláviában született”, s ha ehhez hozzátesszük, hogy ez az államalakulat azóta nem létezik, akkor végiggondolhatjuk azt is, hogy ez miként hat(hat) az identitására. A szerzőére és az ex-jugókéra. Míg mások bezárkóztak a saját, „szűkített” nemzeti öntudatukba, addig ő – legalábbis a regény erre utal – kiterjesztette a sajátját, s ráadásul még európaivá is változott. Nézőpontja így egyszerre belső és külső. Szereti Boszniát, az ex-Jugoszláviát, a Balkánt, de ugyanakkor nem csak azt látja, ami –máshol meg nem élhető – érték, de azt is, ami élhetetlenné teszi az országot, a régiót. (Mifelénk az ilyen nyitott és kritikus, a jobbítás szándékával hibákat felmutató embereket szokták lehazaárulózni azok, akiknek provincializmusa nem terjed túl a tartalom nélküli nemzeti büszkeségen. Nemzeti büszkélkedésen.)
„…A home nem Bosznia. Bosznia valami más. Rozsdás horgony egy telehugyozott tengerben, amibe az ember belelép. És azóta rendszeresen szurkálja magát tetanusszal, noha sok-sok év elmúlt már.”
A Kapd el a nyulat! című regény egy utazás – több utazás! – története. Sara, aki már Írországban él, egy rejtélyes és váratlan telefonhívás hatására, hétköznapi életét és párját maga mögött hagyva visszatér a Balkánra, hogy segítsen gyerekkori barátnőjének Mostarból Bécsbe jutni.
„Lejla számára az élet az éj leple alatt tyúkot lopó veszett róka volt. Az életről írni számára annyi volt, mint másnap meglepetten bámulni a széttrancsírozott tyúkra, miközben semmi esélyed arra, hogy elkapd a gyilkos bestiát.”
A Balkánon átvezető utazás a regény „jelen ideje”, mely nem csak arra a kérdésre adja meg a választ, hogy mi marad meg egy gyerekkortól tartó barátságból tizenkét év szünet után, de arra is választ ad, hogy „kívülről nézve” milyen irányba halad Európának ez a furcsa zárványa. A másik utazás időben történik, és Sara lelkében és gondolataiban zajlik: megismerhetjük belőle a két lány közös múltját, barátságukat, szerelmeiket, kalandjaikat, esetlen kamaszpróbálkozásaikat… és mindenek hátterében kibontakozik az egykori Jugoszlávia széthullásának – és a háborúnak – története „alulnézetből”, kislányszemmel.
Megrendítő az az őszinteség, amivel a regény narrátora a múlt felé fordul, szívszorító a „kislányi valóság” ütköztetése a történelemmel és a jelennel. Néhol megrázó, másutt együttérzéssel teli mosolyra késztető – sok pontján emberként ismerős, másutt kulturális szempontból idegen – történetek sora bújik meg a könyv lapjain. Érdekes módon, az időrendiség helyét rendezőelvként átvevő asszociációs rendezettség nem nehezíti, hanem inkább könnyebbé teszi a befogadást.
Lana Bastašić regénye sok, talán túl sok ponton ismerős és könnyen befogadható lehet a magyar olvasó számára. Talán nem is baj, ha a regény olvasása közben/után felvetődik a kérdés:
mitől olyan ismerős a balkáni valóság?
