Eötvös Péter nagyon nehéz darabot írt. Rendezői szempontból mindenképpen. Ez az opera körülbelül olyan, mint egy ötvenperces film, ahol semmi mást nem látok, csak két közelit, két arcot. Tudjuk, milyen jól sikerült ez a filmvilágban Nemes Jeles Lászlónak, de színpadon nagyon nehéz. Mert valahogy – értsék jól! – teátrálissá kell tenni ezt a két közelit. Nem csinnadrattával, hanem a műfajnak megfelelően.
2016. június 27-én két egyfelvonásos opera bemutatásával kezdődik a kilencedik Armel Operafesztivál. Az Opéra Théâtre d’Avignon előadásában Eötvös Péter Senza sangue (Vértelenül), majd Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című művét láthatja a közönség a budapesti Nemzeti Színházban. Az Eötvös-darabot Alföldi Róbert rendezte, Romain Bockler és Albane Carrère főszereplésével. A Kékszakállút Nadine Duffaut vitte színre, a szerepeket Szemerédy Károly és Miksch Adrienn alakítja.
Eötvös a Senza Sanguét kimondottan a Kékszakállúhoz komponálta. A Bartók-operához korábban társított műveket stílusukban nem mindig tartotta szerencsésnek, és régi vágya volt, hogy egy ,,párdarabot” komponáljon hozzá. A librettót Alessandro Baricco azonos című novellája alapján Mezei Mari írta. Az új opera több szempontból is illeszkedik Bartók művéhez. A Senza sangue is kétszereplős, egyetlen drámai találkozás története, középpontjában egy férfi és egy nő traumáinak kölcsönös megértése áll. Eötvös ugyanolyan zenekari apparátust használ, mint amilyen a Bartók-mű előadásához szükséges. A történet főhőse Nina, aki fiatal lányként apja és testvére három gyilkosa elől egy földbe ásott lyukba menekül. Az egyik támadó felfedezi, ám mégsem árulja el őt társainak. Évtizedekkel később Nina egy lottóárus bódéban talál rá a férfira, Pedróra. A másik két gyilkos tisztázatlan körülmények között meghalt már. Vajon Pedro lesz-e a következő? A Senza sangue szimbolikus pszichothriller az időről, a várakozásról, a gyilkos és áldozat szerepének viszonylagosságáról.
A Kékszakállú herceg magával viszi új asszonyát a várába. A sötét várról Judit baljós történeteket hallott, de bizalommal követi férjét. A várba érkezve hét zárt ajtót talál. Meg akarja ismerni a vár titkait, de valójában Kékszakállú lelki titkainak kiderítéséről van szó.
A Kékszakállú egyenes folytatása az én darabomnak.
,,Időrendben persze fordítva keletkeztek, hiszen Bartók operája már több mint százéves. A hangzási összefüggések, a zenekar nagysága, a hangzástömeg köti össze a két művet. A Sensa Sanguében nagyon ritkán és mindig egy koncentrált ponton szólal meg az egész zenekar, ami aztán a Bartóknál is visszatér” – mondta a zeneszerző, karmester.
,,Eredetileg úgy képzeltem el, hogy ugyanazok a szereplők fogják énekelni a két darabot, de rögtön az első elemzésekkor kiderült, hogy a közönség és az énekesek számára is az a jobb, ha – bár ugyanaz a hangfaj, egy mezzó és egy basszbariton – két különböző felállásban adjuk elő” – folytatta Eötvös. A fesztiválmegnyitón abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy kész produkciót hoztak, amelyből már két nagyon sikeres avignoni előadást tartottak. Az egyetlen lényeges különbség, hogy míg Avignonban a helyi regionális zenekar játszott, itthon a Pannon Filharmonikusokkal mutatják be – más hangzással, más zenekari kultúrával.
,,Az, hogy az opera közelébe kerülhettem, és most már máshol is van lehetőségem operát rendezni, abszolút az Armelhez kapcsolódik, illetve személyesen Havas Ágnesnek [a fesztivál igazgatójának – a szerk.] köszönhető” – mondta Alföldi Róbert. A Sensa sanguében másodszor dolgozott együtt Eötvös Péterrel. Mint elmesélte: ,,Eötvös Péterről tudni kell, hogy neki az előadás a legfontosabb. Annak érdekében egyrészt elfogad engem egyenrangú alkotótársnak, ami nagyon megtisztelő, másrészről nem az a típusú világhírű szerző, aki nem enged egy fél hangot vagy egy fél szünetet sem, hanem ha úgy érzékeli, hogy az az előadás formálódásához, a darab önálló életre keltéséhez fontos, akkor bármire hajlandó. Ami azért nagyszerű,
mert igazi, jelen idejű színházi alkotómunka történik akkor, amikor az ember olyan szerencsés helyzetbe kerül, hogy Eötvös Péterrel dolgozhat.
A Sensa sanguéről szólva Alföldi így fogalmazott. ,,Péter nagyon nehéz darabot írt. Rendezői szempontból mindenképpen. Ez az opera körülbelül olyan, mint egy ötvenperces film, ahol semmi mást nem látok, csak két közelit, két arcot. Tudjuk, milyen jól sikerült ez a filmvilágban Nemes Jeles Lászlónak, de színpadon nagyon nehéz. Mert valahogy – értsék jól! – teátrálissá kell tenni ezt a két közelit. Nem csinnadrattával, hanem a műfajnak megfelelően”. A rendező számára ez szakmai kihívást jelentett, aminek kifejezetten örült. Kiemelte a két szereplő személyiségének erejét, hiszen ebben az operában ,,nem történik semmi”. Éppen ezért a pontosnál is pontosabbnak kell lennie mindennek, hiszen nincs semmi más, csak az énekesek. ,,Két olyan énekest sikerült találnunk, akik nyitottak voltak erre, és teljes mértékben kinyitották saját magukat.
Amijük most van, azt száz százalékig odaadták.
,,Nagyon apró lépésekkel lehetett fölfejteni a darabot, illetve megcsinálni az előadást. Ami van, az nem mozdulhat semerre. Az is érdekes helyzet, hogy ezek hatvan fölötti szerepek, ehhez képest a két énekesünk maximum harmincöt éves. Nagy élmény volt, és nem én mondtam ki, hanem Péter: annyira ott voltak az előadásban, hogy teljesen lényegtelen volt, hány évesek a valóságban” – tudtuk meg a rendezőtől.
,,A történet nekünk, ebben az országban talán még többet jelent” – folytatta Alföldi. ,,A bosszúról szól, arról, hogy évtizedekkel ezelőtt elkövetett bűnök, gyilkosságok, árulások hogyan határozzák meg az életünket.
Hogyan tölti ki minden egyes pillanatunkat a bosszúvágy, és amikor elérkezünk ahhoz a pillanathoz, amire évtizedek óta várunk, akkor vajon mi történik velünk? Vajon meg tudunk-e bocsájtani?
Az avignoni bemutató előtti délutánon tartottak egy főpróbát, amelyre több száz fiatal érkezett. ,,Mondták az avignoniak, hogy kellene előtte egy kicsit beszélgetni a közönséggel” – meséli Alföldi. ,,Megjelent körülbelül háromszáz tizennégy és húsz év közötti fiatal, és kétségbeestem, hogy most mi lesz. Aztán az történt, hogy nagyon figyeltek akkor, amikor beszélgettünk, már ez is furcsa volt, és végig nagyon pontosan levették Péter és Bartók operáját. De nem azért, mert ütötték a fejüket a tanárok, hanem mert volt bennük egy lenyűgöző nyitottság.
Franciaországban alapos munkát fektetnek abba, hogy a fiatalok minél hamarabb megismerjék, milyen a világ.
Ez igazán nagy élmény volt számomra. Amikor kijöttünk a színházból, azt mondtuk: ezt nálunk nem tudtuk volna megcsinálni.”
Eötvös Péter ehhez kapcsolódva elmondta: ,,Ez már az ötödik operám, aminek az ősbemutatója Franciaországban volt. Nagy jelentőségűnek érzem ezt a tényt; valahol a francia kulturális helyzetet is jellemzi. A felvilágosító munka rögtön az első bemutatómnál, a Három nővérnél elkezdődött – hat hónappal korábban. Akkor hatszáz-hétszáz fiatal jött az előadásra. A többin ugyanez történt. Megéri befektetni a fiatalok felvilágosításába.”
Alföldi Róbert a Librariusnak azt is elmondta: mivel zenei általánosba járt, korán kapcsolatba került a zenével, és kortárs művekkel éppúgy örömmel ismerkedett, mint klasszikus vagy barokk darabokkal. Szerinte a kortárs zene befogadásához nem kell feltétlenül előképzettség, csak – mint ahogy az avignoni példa is mutatja – nyitottnak kell lenni hozzá. Ha megkérnék, itthon is szívesen beszélgetne fiatalokkal a Sensa Sanguéről, illetve a Kékszakállúról. Arra a kérdésre, hogy milyen érzésekkel néz elébe a Nemzetiben tartandó hazai bemutatónak, azt válaszolta:
Nem érzek semmi különöset. A Nemzeti egy színház Budapesten. Nem több.
https://www.youtube.com/watch?v=iPCmgby65Qc
Az Armel Operafesztiválról bővebben ITT.
Lásd még: Alföldi újra a Nemzetiben rendez – Nem a színház hívta
,,Túláraztuk Alföldi Nemzeti Színházát. Ő rendkívüli tehetség, de a sikere legalább ötven százalékban politikai volt. Nem a minősége. A sikere.”
