És akkor ott van a Básti Juli, meg az Alföldi, pályájuk során először egy színpadon - nyilatkozta Puskás Samu rendező.
A Nemzetiben történt balesetről a Nemzeti Színház volt igazgatója, Alföldi Róbert a Facebookon tett közzé egy bejegyzést.
Alföldi Róbert: Olyan rendszerekben éltünk és élünk, amelyek meghatározzák a családunk és a kapcsolataink működését
Claire Legras felidézte, Reigl Judit harminchárom éves korában érkezett Franciaországba, és új otthonát aztán soha többé nem hagyta el.
A pokol élővilága: A történetben Henrik vendégként érkezik a Szentiványi család ünnepi vacsorájára; ám valódi szándékait senki sem sejti.
Alföldi Róbert ma tette közzé Háború című levelet, amelyben ugyan nem írja le a miniszterelnök nevét, de hát itt élünk.
Az a helyzet, hogy sajnos nem úsztam meg, - pedig azt hittem - , covidos lettem - írja Alföldi Róbert a Facebook-oldalán.
Alföldi Róbert és Mácsai Pál kapta tavaly decemberben a New York-i székhelyű Actors Award díját az Imposztorban nyújtott alakításukért.
Alföldi Róbert: Csak egyfelé köteleződhetünk el, a másik ember felé. Nagyon boldog vagyok, hogy újra a Centrálban játszhatok.
Szuperprodukcióhoz keresi a Centrál Színház azt a 175-185 cm magas férfit, aki megjelenésében Alföldi Róbert hasonmása.
Kifejezetten hálás vagyok Alföldinek, mert nem érez késztetést, hogy a színpadot állandóan túltöltse. Hisz benne, hogy áll egy ember egy szál magában,...
Hatalmas siker és közönségdíj Tarolt a produkció, melyet a Pannon Filharmonikusok előadásában, Bogányi Tibor vezényletével Alföldi Róbert rendezésében hallhattak és láthattak az...
A londoni Hackney Empire-ben lezajlott vendégjátékon Eötvös Péter vezényelte a Pannon Filharmonikusok élén a két egyfelvonásost. Az ismert zeneszerző karmesterként is gyakran...
Eötvös Péter nemcsak komponál, de vezényli is a műveit, például a Senza sangue-t, amit a Pannon Filharmonikusokkal ad elő. Jövő héten például...
A munkafolyamatok során egyelőre Shakespeare orra is több méter távolságra várja, hogy összeillesszék a fejjel. Az izgalmas Shakespeare-vígjátékot Béres Attila rendezi. Többek...
Beváltotta a hozzá fűzött reményeket Alföldi Róbert legújabb rendezése: zajos sikert aratott Rufus Wainwright amerikai popsztár Prima Donna című operájának magyarországi bemutatója...
Az opera műfaját művinek tartottam, amelyben túl sok manír van, túlságosan messze áll a valóságtól. Nem találtam őszintének. De aztán rájöttem, hogy...
Rufus Wainwright Prima Donna című operájának magyarországi bemutatójával kezdődik a 10. Armel Opera Festival. A június 28-án, a Thália Színházban debütáló előadást...
Miért van az, hogy ezek az északi országok ilyen felelősen gondolkodnak saját magukról és a társadalomról? Azért, mert szembenéztek a múltjukkal.
Neked is eleged van a hamis nemzeti konzultációból? Csatlakozz és indítsunk egy igazit! Te mit kérdeznél Orbán Viktortól?
Koczka Tibor idézett Jordán Tamás pályázatából, amelyben a direktor utalt az életkorával kapcsolatos aggályokra.
A Futótűz középpontjában a szerelmes lány, Nawal, a későbbi anya története áll. Ő Kanadában végrendeletben adja békében felnőtt ikrei tudtára, hogy valahol...
Jézus szerepét Szabó Kimmel Tamás alakítja, Júdást Stohl András, Pilátust Fekete Ernő...
Alföldi Róbert is beállt a Népszabadság mögé.
Csak a fenébe, ott van az a bizonyos narancssárga... meg a Magyar Idők... Komolyan, tényleg mindenki megtébolyodott? Ülök és bámulok magam elé...
Sok egyéb mellett látássérültek számára akadálymentesített előadásként tekinthető meg Frankenstein terv. De lesz utcaszínház is a Trafó teraszán.
A Jászai Mari-díjas magyar színész, rendező a közösségi oldalán számosította, szerinte mire kellene költeni azt az összeget, melyet a népszavazás lebonyolítására költ...
A drámát, amelynek főszerepét Fekete Ernő alakítja, hat alkalommal tűzik műsorra a BMC-ben, majd novembertől az Átrium Film-Színházban játsszák.