Verebes István: Műfajrasszistákkal lett tele a szakma

Verebes

A korosztályom megölte a mestereket, ledöntötte a szobrukat, megszüntette a kontinuitást. Ez már a hetvenes-nyolvanas években elkezdődött. Nem egészségügyi okokból haltak meg a Várkonyi Zoltánok, a Marton Endrék, a Kazimirok. Elsöpörték őket például azzal, amikor az általam tisztelt, de nem pártolt Koltai Tamás le merte írni, hogy a hatvanas-hetvenes években csak Major Tamásnak volt iskolája.

Hatvanéves a József Attila Színház. A jubileumi évad nyolc új bemutatójának egyike Kollár Béla Veszek egy éjszakát című vígjátéka lesz, amelyet november 12-én láthat először a közönség. Ennek apropóján a rendezővel, Verebes Istvánnal beszélgettünk. A szakmáról alkotott markáns véleményét is megosztotta velünk.

  • ,,Nem tudjuk, ki lehetett Kollár Béla. Vagy álnéven írt a szerző, vagy olyan időszakban, amikor stróman kellett ahhoz, hogy színre vihessék a darabját. Ezt azért gyanítom, mert remekül van megírva. Lehet, hogy nem Szép Ernő-i magasságokban, de Zilahy Lajos-i, Lengyel Menyhért-i magasságokban biztos. Nagyon szellemes. Az ötletből szerintem amerikai filmet is loptak” − mondta a színház évadismertető sajtótájékoztatóján.
Verebes István (fotó: Báthory Péter)

Verebes István (fotó: Báthory Péter)

− Már megbocsásson, nekem kicsit kakukktojásnak tűnik a József Attila Színházban. Hogy került oda?

Nemcsák Karcsit Miskolcról ismerem 1974-75 környékéről, amikor fiatal srácként díszítőmunkás volt. Akkoriban megkért, hogy hallgassam meg a Petőfi-verseket, amiket a főiskolai felvételijére visz. Meghallgattam, és azt mondtam neki: magából soha nem lesz színész, menjen el, de ki fogják rúgni. Kirúgták. A következő évben ugyanez történt, meghallgattam, mondtam, hogy tartom a véleményemet. Felvették. Rá négy évre Gyulán a Harag György rendezte Caligula helytartójában játszottam, amelyben Nemcsák végzős osztálya statisztált. Megkérdeztem Szalma Tamást, a barátját: te, milyen ez a Nemcsák? Azt mondta: a legjobb. Hát, mondom, akkor ezt elszúrtam, van ilyen. Kíváncsi voltam rá, és megnéztem sok mindenben. Ruszt Józsefnél dolgozott Egerszegen. Iszonyatos erejű, szenzációs férfialkat volt, amilyenből nagyon kevés volt a szakmában. 1985-ben rábeszéltem Bálint Andrást, hogy szerződtesse a Radnóti Színpadra. Nagyon jókat játszott, én is dolgoztam vele, és kifejezetten jó barátok lettünk. Négy éve ő keresett meg engem, hogy menjek a József Attilába, és megmondom őszintén, örültem neki.

− Mit szólt ehhez a szakma?

Balliberális barátaink azóta is húzzák a szájukat, hogy ebben a színházban dolgozom, merthogy Nemcsák ugye politikai kinevezett.

Mindenki politikai kinevezett.

Engem is a politika nevezett ki igazgatónak, Nyíregyházán például az MDF és a Fidesz. Ez nem jelentette azt, hogy nekem MDF-esnek vagy fideszesnek kellett lennem – mint ahogy volt szocialista polgármester is később Nyíregyházán. Csináltam a magam dolgát, és nem törődtem azzal, hogy mi a munkáltatóm pártállása. Amikor szemrehányást kaptam, egyrészt azt kérdeztem: a közönség fideszes? MDF-es? Másrészt: érdekelt engem valaha, hogy mi a világnézete vagy a pártvonzalma az igazgatónak? Ha érdekelt volna, akkor a szocializmusban egyetlen színházba sem tettem volna be a lábamat. A sok anomália, ami a színházi életben van, nem csak a Fidesz sara, hanem 40-50 évé – amit én ezen a pályán töltöttem. Ahol ma tartunk, amiről ítéletet hozunk, nem most kezdődött. Akkor kezdődött, amikor a színészek méltóságát elvették, amikor

hagytuk, hogy azt csináljanak velünk, amit akarnak, és aztán ebből jogszokás lett.

Forrás: erdelyiriport.ro

Forrás: erdelyiriport.ro

Nemcsák mint igazgató különleges erényekkel bír, és ezt nem azért mondom, mert a barátom vagy mert munkát ad nekem. Dolgozom én máshol is, meg aztán ötven év után már nem kell nyalnom senkinek – amit ötven évig sem tettem. Nemcsák rendkívül emberséges, abszolút normális, kedélyes hangulatot biztosít a színháznak. Ebben a színházban eleve nem kell félni, de imitt-amott még szondázza is a közhangulatot. Rettentő nehéz helyzetben van. Gazdaságilag is, attól is, hogy a színház geográfiailag hol helyezkedik el, és attól is, hogy milyen helyet foglal el az egész színházi szerkezetben.

Az én nyíregyházi hat évemet mindenféle dicsérő szóval illették, pedig ugyanannak a trágyadombnak voltam a része, csak én már szikkadtabb állapotban találtam annál, mint amilyen tocsogós korában volt.

A József Attilában jó atmoszférában, igényesen lehet építkezni. A színházcsinálás rettenetesen lassú dolog. Sok idő, mire kialakul, hogy egy színház milyen. Nekem Nyíregyházán három-négy év kellett a hatból, mire úgy mehettem be a nézőtérre, hogy az ízlésem szerint semmi sem csípte a szememet, pedig már az első évben fesztivált nyertünk. Ahol ilyen megosztott a szakma, ennyire preferált bizonyos fajta színház, ott teljes zűrzavar van. És ebben bűnösek a műelemzők is.

− Amennyiben?

Érdek- és ízlésklikkek mentén ki vannak kiáltva nagyszerűnek olyanok, akik közepesek, és fordítva.

Nagy színészt most egyet sem látok olyan budapesti színházakban, ahol Kiss Manyi, Páger Antal, Pécsi Sándor, Kozák András – és  hadd ne soroljam, még kik – játszottak. Ha ők beléptek a folyosóra, mi, fiatalok a falhoz lapultunk. Sok kiváló színész van a korosztályomban, hát még a fiatalabbak között, szenzációs tehetségeket is látok, ámde nagy színésznek csak Törőcsik Marit és Bodrogi Gyulát mondhatom.

− Ledöntötték a bálványokat?

A korosztályom megölte a mestereket, ledöntötte a szobrukat, megszüntette a kontinuitást. Ez már a hetvenes-nyolvanas években elkezdődött. Nem egészségügyi okokból haltak meg a Várkonyi Zoltánok, a Marton Endrék, a Kazimirok. Elsöpörték őket például azzal, amikor az általam tisztelt, de nem pártolt Koltai Tamás le merte írni, hogy a hatvanas-hetvenes években csak Major Tamásnak volt iskolája. Ami nem igaz, mert nem volt, de ha neki volt, akkor volt Várkonyinak, Ádám Ottónak és másoknak is. Kialakult a KaposvárKecskemétSzolnok háromszög mentén egy olyan értékrend, amit Szinetár ,,vagy-vagy”-nak hív. Szinetár azt mondja, ő az ,,és-és”-t szereti.

Műfajrasszistákkal lett tele a szakma, és ez máig hat.

Fotó: Kelemen Anna

Fotó: Dudás Ernő

Egy biztos: ha valahol valami rossz, még ha nem szeretem is az illetőt, az az egész szakmának rossz.

Ha mondjuk Békéscsabán rossz egy előadás, az a szakma, a színház reputációját repeszti.

Amikor a Művész Színház, ahol az ország jeles színészei voltak, megbukott, mindenki kárörvendően boldog volt. Akkor azt kérdeztem: nem érzitek, hogy ez mekkora tragédia; milyen borzasztó, hogy Törőcsik Marival, Hernádi Judittal, Darvas Ivánnal, Hirtling Istvánnal, Gáspár Sándorral, Eperjes Károllyal, hadd ne soroljam, megbukik egy színház;  milyen rettenetes, hogy itt másfajta buzgárok működnek? Azt gondolom, mire ez a szakma összebékül annyira, hogy tudunk örülni egymás eredményeinek, az nagyon sok idő lesz, és nem tudom, minek kellene történnie hozzá.

− Színészként és rendezőként megsínylette, hogy kabarék rendszeres szereplője volt?

A szakma stigmatizál, amiben nagyon sok a sértettség. Rendeztem Füst Milánt, Szomoryt, Brechtet, de mert konferáltam a kabaréban, ha az én előadásomon elnevette magát valaki, azt mondták: kabaréhumor. Nem tudom mi az, mert a kabaréban is van jó meg rossz humor és a színpadon is.

− Valahol azt mondta: túláraztuk Alföldi Nemzeti Színházát. Ezt hogy értette?

Ő rendkívüli tehetség, de a sikere legalább ötven százalékban politikai volt. Nem a minősége. A sikere. A Nemzeti Színházban addig, amíg nem jött a Fidesz, nem voltak olyan nagy sikerek, csak amikor elkezdett opponálni. Mellesleg nem szeretem a publicisztikai színházat, az egyetemes műveket szeretem, ezzel együtt Alföldit korosztálya legnagyobb tehetségének tartom. Mint rendezőt, mint színészt, sőt mint festőt is, abbeli kétségeim nincsenek. Ugyanúgy torz Vidnyászky megítélése: először kikiáltották űberzseninek, most viszont már azt sem ismerik el, ha tényleg jót csinál. Elfelejtettük szeretni egymást, elfelejtettük tisztelni a másik munkáját. Lehet rosszat írni, de a legrosszabb előadásban is iszonyatos munka és szenvedés van. Tisztelni kell, ha valaki valamit létre akar hozni.

  • ,,Három Szép Ernő-egyfelvonásost mutattunk be. A Népszabadság neves kritikusa azt írta, hogy elkabarésítottam Szép Ernő darabjait. A megállapítással az a baj, hogy ezeket a darabokat anno kabarékban mutatták be. Kabarédarabok voltak. Csak akkor a legjelesebb szerzők, Móricz Zsigmond, Ady Endre írtak kabarét. Ma már egyáltalán kabaré sincs.”

− Alig olvashatunk színi kritikákat. Négy színházi szervezet nemrégiben felhívást intézett az EMMI-hez a szaklapok ellehetetlenítése miatt.

Nagyon nem szerettem némelyiket, de fel vagyok háborodva. Mert szakmai lapoknak kell lenniük. Az újságokban nincs kritika, pedig propagandaértékű lenne. Az nem érdekli az újságírókat, hogy például Rékasi Karcsi hogy játszik, az érdekli őket, hogy hogyan gyógyul.

− Megnéztem, elsőre miket dob ki önről a Google. A munkásságáról szinte semmit. A magánélete vélt vagy valós eseményeivel foglalkozik a bulvársajtó.

Soha nem nyilatkozom ezeknek a lapoknak. Ha nem vagyok ott, tőlem akár meg is verhetnek.



2 hozzászólás

Írd le a véleményed!

Új hozzászólás