Boris Vian (1920-1959) francia író, költő, muzsikus, a Francia Szabványügyi Hivatal munkatársa és a Patafizikai Társaság Első Satrafája nem szorul rá, hogy bemutassuk… ha mégis, akkor KATTINS IDE. Könyvei fellelhetők magyar fordításban, s azt gondolhatnánk, hogy eleget tudunk róla. Le déserteur című dalának szövegét ötven nyelven(!) olvashatjuk.
Boris Vian-nal kapcsolatos hiányérzetem akkor kapott erőre, amikor egy Kiss Csabával készített interjúban szóba kerültek a miskolci színházban félbeszakított tervei kapcsán a Vian-dalszövegek:
…tavaly januárban Róbert Júliával összegyűjtöttük Vian összes sanzonjait, nagyjából ötszázat. (egy részük az isteni Vian honlapon is megtalálható) Ezeknek vagy a zenéjét, vagy a szövegét ő írta, és van egy jó pár, aminek a zenéjét és a szövegét is. Sőt el is énekelte, és a trombitaszólót is feljátszotta. Ezekből kiválogattunk nagyjából két tucatot. Megkerestem azokat a költőket, műfordítókat, akik francia dalszöveget is tudnak fordítani. Nagy örömmel vállalták: Müller Péter Sziámi, Karafiáth Orsolya, Kiss Judit Ágnes, Takács M. József, Pacskovszky Zsolt, Csikós Attila és mások. Elkészült tizenhárom dal magyar változata, nagyjából addigra, mire engem kirúgtak. Közben persze lázasan dolgoztunk a látványvilágon is…
A színházi premier nem valósulhatott meg, s a „Tajtékos dalok” címen tervezett előadással kapcsolatos bírósági eljárás első fordulójára éppen március 10-én, Boris Vian születésnapján került sor (a második bírósági tárgyalás április 14-én lesz). Ma még nem lehet tudni, mikor és hol hallgathatjuk meg Boris Vian dalait magyarul, de addig – köszönet érte Kiss Csabának – itt egy csokorra való Vian-dal, és mellé a magyar szöveg.
Boris Vian – Müller Péter Sziámi:ATOMBOMBA SONG
A bácsikám, ki fúrton-fúrt
csak szakkönyveket bújt
mint Nobel-várományos.
Még iskolát se jár,
de kiskorában már
egy bomba bombagyáros.
És felnőttként se változott,
sőt, olykor áthozott
egy bombaverziót,
mely kábé strucctojásnyi volt,
s nem ígért semmi jót,
csak det’tonációt!
Ő nyomban szónokolni kezd,
S mi tátott szájjal ezt
ott mind magunkba szívjuk,
az atombomba készítés
csak edzés néki, és
majd megmutatja, mit tud!
„A hidrogén se nagy dolog,
ha belégondolok,
csak egy okozhat kételyt:
hatósugárra nézve gyér,
de nem tudhatni, mért
nem ér el három métert!
Egy kis teendő volna még,
ezt-azt pontosítanék!
És bütykölt lankadatlanul,
remélve, feljavul
az összes par’raméter.
Harmadnap nálunk volt megint
ebéd, szokás szerint,
de nem fogyott az étel.
Nem mertünk szólni. Bácsikánk
ott úgy meredt miránk,
hogy fennakadt a szó,
s ekkor aztán itt terem
a nagy szenzáció,
felordít hirtelen:
„Én szerintem vénülök
és fejben gyérülök,
az agy naponta tompul!
Már voltaképp csak lágytojás,
és rég nem impozáns,
az ember így bolondul…
Hisz évek óta görcsölök,
hogy mint lehetne több
a kár, ha bomba robban.
De mit számít ma már
a nagy hatósugár?
A lényeg, kikre pottyan!
Egy kis teendő volna még,
Ezt-azt pontosítanék!”
És jönnek szemlét tartani
a kormány tagjai,
hisz hallják, kész a bomba.
Fogadja őket, s exkuzál,
hogy mind zsúfoltan áll,
mert szűk az ő szalonja.
De végül is, az élcsapat
hogy egymáshoz tapad,
ablakot szorosra zár
a végső robbantás alatt,
s közülük így egy szál
miniszter sem marad.
De azt ne hidd, hogy bácsikám
a csüggedés okán
tán térdre rogyva reszket!
Az esküdtek színe előtt
épp csúcsformába jött,
és nagy beszédbe kezdett:
„Ez durva gikszer jó urak,
egy szörnyű pillanat,
de pozitív voltaképpen!
A sok barom, hogy mennybe ment,
ez megváltást jelent
hazánknak életében!”
Nagy zavarba estek ott,
s előbb hat hónapot,
majd felmentést kapott.
S végül is a vén lüke
lett áldott, szép hazánk
miniszterelnöke!
