
Lőrinczy Attila megírta Molnár Ferenc Üvegcipőjének folytatását, Keszég László rendezi
Keszég László: Önmagunkon hol szeretettel, hol öniróniával, hol gonoszan tudunk nevetni. Életkomédia? Nevezzük ezt így.
Keszég László: Önmagunkon hol szeretettel, hol öniróniával, hol gonoszan tudunk nevetni. Életkomédia? Nevezzük ezt így.
Az Atelier a Bajazzókkal egyazon estén kerül bemutatásra, nem véletlenül. Erről, és a darab keletkezéséről is mesél Cser Ádám.
Rudolf Szonja: Rájöttem, hogy nem is vagyunk olyan távol egymástól Júliával. Annyi mindent lehet megfejteni ebben a darabban!
Ascher Tamás rendezésében mutatta be a Miskolci Nemzeti Színház A Nyugat császára című rémbohózatot a Kamaraszínház színpadán.
Ascher Tamás rendezésében készült Gyévuska című előadást választotta a Szemle zsűrije a legjobbnak az idén.
Béres Attila marad a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója a következő öt évben is - döntött a város képviselő-testülete egyhangúlag.
Rusznyák Gábor A szálemiek címmel állítja színpadra A salemi boszorkányok című klasszikust, melynek próbái már javában folynak.
Az Európai Színházi Unió tagszínházai évente több mint 10 millió előadással és 3 millió nézővel rendezvények széles skáláját kínálják,
Rusznyák Gábor rendezésében mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház a Hedda Gablert, Ibsen színdarabját...
Varga Andrea énekhangjára 1997-ben, Tornaalján, Szlovákiában egy tehetségkutató fesztiválon figyelt fel Majoros István.
A Csodamalom Bábszínház a 30., a Miskolci Szimfonikus Zenekar a 60., a Miskolci Nemzeti Színház pedig 200. évfordulóját ünnepli idén.
Az egész Európát sújtó gazdasági válság okozta rendkívüli nehézségek miatt Miskolc Nemzeti Színháza is rendkívül nehéz helyzetbe került.