Említette a kategorizálást, hogy az embereket kizárólag a születéskor kijelölt biológiai nemük alapján határozzák meg és osztják férfiakra vagy nőkre. „A legtöbb embert lehetetlen meghatározni a szigorú binaritás alapján. Az az elképzelés, hogy bárminemű tudományos alapja legyen a szigorú binaritásnak, hogy kizárólag két opció létezzen, és hogy az emberek kizárólag a biológiai nemük szerint férfiak vagy nők, nevetséges” – olvasható a Miért hibás a biológiai nem fogalma? című bejegyzésében. Milyen károkat okozhat ez a fajta besorolás egyéni és társadalmi szinten?
Transz nőként és férfiként születéstől kezdve egy olyan nembe soroltak be minket, amivel egyáltalán nem vagyunk azonosak. Hatalmas küzdelmek, veszteségek, és sok-sok elveszett év árán tudunk csak a helyünkre találni, ha egyáltalán sikerül. Pont ez alapján a rendszer és ideológia alapján mondják azt, hogy mi másodrangúak vagyunk és hogy a mi nemünk nem annyira valódi, mint más embereké.
A legnagyobb károsultjai ennek a besorolásnak szerintem mégiscsak az interszex emberek. (interszex fogalma: Interszexuális az olyan egyén, aki kromoszómáit, elsődleges nemi szerveit és/vagy másodlagos nemi szerveit tekintve nem határozható meg egyértelműen férfiként vagy nőként. Az interszexuális egyénnek lehetnek férfi és női biológiai jellemzői is egyszerre. – a szerk.) Különösen azok, akiken már születésükkor is látszik, hogy azok, vagyis akiknek az elsődleges nemi jellegeik nem sorolhatóak be az egyértelműnek vélt kategóriákba. Bár pár éve már az ENSZ kimondta, hogy interszex csecsemőkön és gyerekeken tilos nemi jelleget megerősítő műtétet végrehajtani – ez ahogy tudom – a mai napig bevett gyakorlat.
Heather Cassilis, Becoming An Image Performance Still No. 4 (National Theater Studio, SPILL Festival, London), 2013. C-print, 22 x 30 inches, edition of 5. Photo: Heather Cassils with Manuel Vason./ cfileonline.org
A rutin pedig a következő: megszületik egy interszex csecsemő, akinek a nemi jellegeit nem tudják egyértelműen besorolni ránézésre a társadalmilag elismert két doboz valamelyikébe. Ilyenkor megműtik, van, hogy a szülő dönt, van, hogy az orvos, hogy melyik műtét az egyszerűbb és hogy milyen nemi szervet tudnak könnyebben kialakítani. Sok esetben gyakorlatilag megcsonkítják ezeket a gyerekeket, amit felnőttkorukban sokszor komoly traumaként élnek meg. Sok közöttük a transz is, hiszen itt előfordul, hogy nem a megfelelő dobozba teszik őket, vagy olyan is, hogy nincs megfelelő doboz. Egy ilyen ember gyakran úgy érezné magát jól, ahogy megszületett, de mindenképpen jogában állna a saját testéről dönteni, akár felnőttkorában. A legtöbb helyen ezt a jogot azonban elveszik tőlük és pont emiatt. Ezekről a dolgokról nyilván egy interszex ember sokkal tudna jobban beszélni, de sajnos itthon egyáltalán nincs ilyen mozgalom.
Aki genderqueerek, vagyis olyan transz emberek, akik nem felelnek meg a női és férfi kategóriáknak, szintén a rendszer kárvallottjai, hiszen az ő identitásukat szinte sehol sem ismerik el a társadalmak. Talán néhány keleti kultúrában van több elismert társadalmi nem kettőnél, de korántsem sem hiszem, hogy ott tökéletes lenne a helyzet.
Hans in front of „selfportrait 1996” foto by: Del La Grace Volcano London 1996/hansscheirl.jimdo.com
Rajtuk kívül még kik sínylik meg a kategorizálását?
A nők és minden más kisebbség is, hiszen a társadalom által ránk erőltetett nemi szerep sok ember számára korlátozó és elnyomó. Minden társadalmi hierarchiát ezzel a biológiai szükségszerűséggel indokolnak, akkor is, ha tele van hamis érvekkel – hogy a romáknak a vérükben van, hogy a női agy az kisebb, hogy a férfi az természetes, hogy ő az uralkodó. Ebbe az ellentétpárokra épülő, a társadalmi hierarciát természetesnek beállító rendszerbe nem férnek bele azok az igazságok, hogy a biológiai nem milyen bonyolult dolog. Vagy hogy egy női test milyen sokféle lehet, hogy nincs olyan, hogy női, meg férfi agy és hogy bár vannak nők és férfiak, ezek nem ilyen egyszerűen körülhatárolható kategóriák és nem is mindenki illik bele. Ahogy az sem, hogy valójában nőnek lenni annyiféleképpen lehet, ahány nő a világon van.
Ha már a nők jogainál tartunk: Ön a Transitionblog főszerkesztője, amely egy transzfeminista, transzjogi blog. Miért kezdett el blogolni?
Tehetetlennek éreztem magam attól a hatalmas tudatlanságtól és a rengeteg transzfóbiától, amivel szembetaláltam magam. Úgy éreztem, muszáj tennem ez ellen, mert más nem fog. Ha a meleg témáról keveset tudnak az emberek, akkor erről végképp semmit sem. Így a blog célja főleg a tájékoztatás, az edukálás volt – hozzá kapcsolódó mikroblogoké pedig már tematikusabb. Úgy gondoltam, hogy le kell írnom olyan dolgokat, amit itthon még nem nagyon írtak le. És hogy ki kell mondanom, rá kell mutatnom azokra az igazságtalan és elnyomó dolgokra, amikre itthon még nem nagyon mutattak. Nem volt nehéz dolgom, hiszen egy olyan témáról beszélünk, ahol, tényleg hatalmas információhiány van, alig vannak transz aktivisták. Egyetlen nagyobb hivatalos szervezet van, a TransVanilla, akik nagyon sokat tesznek, de az ő kapacitásuk is véges. Ahogy én érzem – a TranszPont csoporttal együtt is – eléggé mellőzve, alul reprezentálva vagyunk az LMBTQ mozgalomban – már amennyire ez egy mozgalom. Még így is évtizedekkel vagyunk lemaradva a meleg, leszbikus, biszexuális emberekétől, akár tudatosság, akár jogi egyenlőség vagy társadalmi elfogadottságról beszélünk. A mi egyenlőségünkhöz vezető út is sokkal hosszabb, mint az övék – pedig ők sincsenek könnyű helyzetben, sőt.
Andrej Pejic modell, egy éve ilyenkor árulta el, hogy transznemű nő /ww.newnownext.com/
Hogyan lehetne lefordítani a transzfeminizmus fogalmát hétköznapi nyelvezetre úgy, hogy ezt olyanok is megértsék, akik egyébként nem foglalkoznak ezzel a témával?
A transzfeminizmus a feminizmus egy olyan kategóriája, ami azt mondja, hogy a transz nők ügye is nőjogi kérdés – mint ahogy sok más kisebbségben levő női csoporté is az. Igyekszik a feminista diskurzusokba is beemelni a transz nőkent érintő kérdéseket – és fordítva. A tartalma pedig ugyanúgy érvényes a transznemű emberekre, de a gondolkodásmódja és az elméletei minden nőre alkalmazhatóak. A transzfeminizmus azt mondja, hogy ezek a kérdések nagyon is összetartoznak, hiszen a nők és a transz nők elleni erőszak is egy tőről fakad. Transz nőként pedig még több hátrány ér minket a társadalomban – hol azért mert nők vagyunk, akik nőként élünk, hol pedig azért mert transzneműek vagyunk, hol pedig mindkettőért. Ezek a hatások ilyenkor nem csak összeadódnak, hanem hatványozva erősítik is egymást. Akárcsak, ha más csoportokról beszélünk, például etnikai kisebbséghez tartozó transz nőkről. A hazai és főleg a külföldi feminista diskurzosokban is hallani azonban transzellenes gondolatokat. Egyesek azt is megkérdőjelezik, hogy nekünk van-e helyünk a feminizmusban. Miközben mi is ugyanazokkal a problémákkal és még többel is nézünk szembe, mint a nem-transz nőtársaink.
