Fontosabb, hogy mennyire tekintünk demokratikus intézménynek egy-egy előadást, művészetet vagy a társadalmunkat összességében. A civil részvétel és társadalmi felelősségvállalás felé tartunk, azt látom, hogy így tud létjogosultságot szerezni magának a színház és a kortárs művészet.
Lola Arias pénteki előadása nemcsak a 2014-es turné utolsó állomása, hanem a darab búcsúztatása is, hiszen az előadást soha többé nem akarják műsorra tűzni.
A latinos vehemenciával átitatott előadás nemcsak szürrealista, hanem abszurd is. A táncosok elegánsan grimaszolnak és alakulnak át fenevaddá - minimális kellék- és jelmez használattal - az egzotikus Paradicsomban, amelyben nem az erkölcs és a tisztaság dominál, hanem a szabadság és a humor.
Divat, színház, tánc, történelem és személyes történetek formálódnak magyar és külföldi alkotónők kezei alatt.
Oriza Hirata robotszínházi produkcióját láthatja a közönség a Trafóban. A Kafka-mű alapján készült előadásban Irene Jacob is játszik.
Színikritikus Díj a legjobb díjak egyike, pénz nem jár vele, de szégyellni se kell, mint azokat a díjakat, amelyekkel pénz jár.
A Trafóban két cseh, egy egyiptomi és egy magyar képzőművész munkái közelítenek az univerzumhoz, vagy legalább rögzíteni annak összeomlását.
Mert Monori Lili a függetlenségét, autonómiáját művészetében folyamatosan képviselő és őrző színésznő.
Hullák ülnek a színpadon? Vagy festmények játsszák a darabot? Trafó március 20, Frenák-premier.
