
Milyen kincsre bukkantak a régészek?
A leleteket rejtő ősi sír egyike annak a 29-nek, amelyeket egy vízerőmű építési területén találtak kínai régészek.

A leleteket rejtő ősi sír egyike annak a 29-nek, amelyeket egy vízerőmű építési területén találtak kínai régészek.

Ismét értékes leletet találtak a régészek a Kína északnyugati részén zajló ásatások során.

Légi fotózás után most először talajradarral is kutatták Iovia, a Tolna megyei Kapospula határában lévő, egykori római erőd föld alatti maradványait. A radarfelvételek kiértékelése még nem fejeződött be, annyit azonban már lehet tudni, hogy újabb épületek nyomait találták meg.

Mindkét lámpás libát formáz, amely halat tart a csőrében. A fényforrást a halban helyezték el, az égő viasz füstje a madár nyakán keresztül a testébe távozik és az üreges hasában lévő víz nyeli el.

A városközpontot tehermentesítő és a 6-os főútra közvetlen csatlakozást biztosító új útnál, város és a térség számára egyaránt nagy jelentőséggel bíró beruházásnál munka közben egy középkori, gótikus templom romjait tárták fel.

Az új elmélet szerint a magyaroknak az Urál-hegységtől a Kárpát-medencéig tartó vándorlását pár évtized hosszúságúra becsülik a korábbi több évszázadról szóló elmélettel szemben.

Az a legvalószínűbb, hogy többféle funkciót is betölthettek, de elsősorban szakrális célokat szolgáltak. Nincs definíció a meghatározásukra, de vannak közös elemeik, illetve elvek, amelyek alapján készültek.

Háromdimenziós felvételek készítésére alkalmas kamerákkal akarják ellátni a közel-keleti államok lakosait az ókori műemlékek megmentése érdekében, oxfordi és cambrdige-i régészek terve szerint a felvételek segítségével megőrizhetnék az Iszlám Állam által a térségben lerombolt műkincseket.

Több időre van még szükségük ahhoz, hogy pontosan megállapítsák, milyen tojásról is van szó, illetve miért maradt épen ilyen hosszú ideig a törékeny és könnyen megsemmisülő tojáshéj - mondta a szakértő.

I. Géza király feltételezhető sírhelyére a hajdani váci középkori székesegyház feltárásán bukkantak rá.

Egyelőre megoldásra váró rejtély, hogy mikor és miként került a még meghatározatlan nemű gyermek csontváza a mintegy 600 négyzetméteres fürdő egyik medencéjének aljára.

Újra bepillantást nyerhetnek az érdeklődők az ásatások világába az Aquincumi Múzeum romkertjében, ahol a római kori polgárváros északi részén, az úgynevezett iparos-kereskedő negyedben kezdődik látogatható régészeti feltárás kedden.