
Hogyan lesz egy szexbálványból tudományos tényező? – 18+
Nem hiszem, hogy miközben meztelenül pózolt a fotósok előtt, gondolta volna, hogy halála után a csillagászat és a könnyűzene is ápolja emlékét. Sőt, a Star Wars is más lenne nélküle!

Nem hiszem, hogy miközben meztelenül pózolt a fotósok előtt, gondolta volna, hogy halála után a csillagászat és a könnyűzene is ápolja emlékét. Sőt, a Star Wars is más lenne nélküle!

A világhíres operaházban szombaton éppen Gioachino Rossini négy felvonásos operáját, a Tell Vilmost adták elő - több mint 80 év után először -, amikor a második szünetben Sam Neuman, a Met szóvivője bejelentette, hogy felfüggesztik az előadást.

A taxisofőr munkája közben fotózta a várost és az utasait, a képekből több album is született.

Amellett, hogy nagyon fontosnak tartom a színházunk életében az amerikai-magyar művészi együttműködést, lehetőséget biztosítva a színészeinknek a szakmai bemutatkozásra és élménygyűjtésre, reményeink szerint egy olyan filmet is készítünk a produkció születéséről majd, amely a nagyközönség számára is elérhető lesz - mondta Seregi Zoltán igazgató.

A New York-i Guggenheim Múzeumban nyílt Moholy-Nagy László életművét bemutató kiállítás; a hetven éve elhunyt magyar képzőművész munkásságát Future Present címmel mintegy háromszáz alkotáson keresztül tekinti át a világhírű múzeum.

Életem meghatározó helyszíne New York, és a város összefonódik számomra a pop art legnagyobb művészeivel, az olyan legendás helyszínekkel, mint az Andy Warhol Factory vagy a Studio 54. Mindig vágytam, hogy bárcsak átélhetném azokat az időket… erre teszek egy kísérletet a mában, és Budapesten - mondja Weiler Péter képzőművész most nyíló Pop New York című…

Korábban is érkezetek már panaszok a kollégáinak rasszista vicceket mesélő, munkatársnőit „aranyoskámnak” vagy „édesemnek” nevező igazgatóra

Elhunyt Tony Conrad, a New York-i avantgárd megkerülhetetlen alakja, 76 évet élt.

A tárlat a budapesti VII. kerület kilenc szimbolikus terének segítségével teremt dialógust múlt és jelen között, feltárja a negyed történetét, változásait, a változásokban álló állandóságát.

Garantáltan nosztalgikus érzés átgörgetni a New York-i közkönyvtár húsvéti képeslap-gyűjteményét, ahol 270 képeslap közül válogathatunk.

– Külföldi magyarokként szeretnénk kifejezni összetartozásunkat az otthoniakkal (és más külföldi magyarokkal). Megmutatni, hogy látjuk, hogy mi folyik otthon, és attól, hogy kijöttünk, nem felejtettük el őket, lélekben velük vagyunk – írják a performansz szervezői.

Férje, Diego Rivera hűtlenkedéseit megelégelve egy idő után Frida is vigaszt keresett, és talált is többek között a magyar származású fotósnál, Nicolas Muraynál, akivel 1931-ben ismerkedett meg.