+ Film

A magyar származású fotós videója Frida Kahlóról és Diego Riveráról

Nickolas Muray

Férje, Diego Rivera hűtlenkedéseit megelégelve egy idő után Frida is vigaszt keresett, és talált is többek között a magyar származású fotósnál, Nicolas Muraynál, akivel 1931-ben ismerkedett meg.

Több mint 900 ezren látták már azt a videót a Frida Kahlo Facebook-oldalon, amely a festőnőt örökíti meg, amint férjével Diego Riverával meghitten ölelkezik. A rövidke felvételt egy magyar származású fotográfus, olimpiai vívó, Nickolas Muray (eredeti nevén Mandl Miklós, 1892-1965) készítette, aki egyúttal tíz éven át volt a mexikói festőnő szeretője.

A fenti videó – amelynek mostani, újabb verziójában Frida naplójából hallhatunk részletet – azonban meghitt pillanataik egyikét örökíti meg: egy harmonikus, tökéletes párt látunk, noha tudjuk, hogy erről szó sem volt. Házasságuk ugyanis korántsem nem nevezhető harmonikusnak, botrányos szexuális életükről számos história keringett, ezek középpontjában pedig Frida biszexualitása és Diego hűtlensége állt. Férje hűtlenkedéseit megelégelve egy idő után Frida is vigaszt keresett, és talált is többek között a magyar származású fotósnál, Nicolas Muraynál, akivel 1931-ben ismerkedett meg.

Fotó: Nickolas Muray, Frida és Diego (1940)

Fotó: Nickolas Muray, Frida és Diego (1940)

A hírességek fotósa

A korábban Budapesten és Münchenben litográfiát, fotósokszorosítást és fényképészetet tanult Muray 1913-ban emigrált az Amerikai Egyesült Államokba: mindössze 25 dollárral a zsebébe érkezett az ígéret földjére, Amerikába. Rá hét évre, 1920-ban egy barátja tanácsára nyitotta meg New York-i műtermét. A sikert egy, a Harper’s Bazaar-tól (híres amerikai divatmagazin – a szerk.) kapott megbízás hozta meg: a Broadway akkori sztárját, Florence Reed-et kellett lefényképeznie. Az áttörést jelentő képek sikere után, már sorra adták egymásnak a kilincset a megrendelők. A műtermében megfordult az akkori művészvilág krémje, színészek, táncosok, mozisztárok, festők és írók. A legendássá vált szerda esti műtermi összejövetelein gyakori vendég volt például a híres táncművésznő Martha Graham, a költő, festő, zeneszerző Jean Cocteau, vagy éppen a mexikói festő Miguel Covarrubias.

 Nickolas Muray

Fotó: Nickolas Muray

Ajánló:

Mindent elvesztettem és meg akarok halni! – Frida Kahlo titkos szeretőjének írt szerelmes levelei

Ezek voltak Frida Kahlo 50 éven át rejtegetett cuccai – Fotók!

Soha nem látott fényképek Frida Kahlóról

Feleségül akarta venni Fridát

A művészettörténészként és etológusként is dolgozó Miguel Covarrubias-szal való barátsága azért is nagyon jelentős, mert rajta keresztül ismerte meg élete szerelmét, Frida Kahlót 1931-ben egy mexikói utazás alkalmával. Muray éppen akkor vált el második feleségétől, Kahlo viszont akkor ment hozzá Riverához. New York és Mexikó között ingázva találkozták, és noha Muray harmadjára is megnősült, – Frida pedig elvált majd újraházasodott Riverával – szeretői viszonyuk még ekkor is tartott. A híres fotós el is vette volna feleségül a festőnőt, de miután Frida bevallotta, hogy csak szeretőjeként tekint a férfire, Muray elhagyta és ismét megnősült, immáron negyedszerre. 1941-ben szakítottak végleg. Barátságuknak köszönhetően – amely Frida 1954-ben bekövetkezett haláláig megmaradt – Muray számos ikonikus képet készíthetett a festőnőről. Ezek közül a legismertebbek az 1938-ban New Yorkban készült felvételek, Kahlo ugyanis egy ideig ott tartózkodott a Julien Levy Gallery-ben rendezett kiállítása miatt.

Nickolas Muray

Fotó: Nickolas Muray, Frida Granizóval (1940)

A húsz legnagyobb amerikai kardvívók egyikeként tartják számon

Nickolas Muray, akit a karbonnyomatok mesterének tartanak, rendkívül sikeres fotográfus volt: ő készítette az első színes reklámfotót 1931-ben, amely nagy példányszámú amerikai magazinban jelent meg, számos megrendelője mellett pedig a Time magazin is őt kérte fel színes címlapjai elkészítésére.

Nickolas Muray f

Nickolas Muray forrás: nickolasmuray.com

Muray másik nagy szenvedélye a kardvívás volt, ahol szintén jelentős sikereket ért el: az USA színeiben kardvívásban részt vett az 1928. évi és az 1932. évi nyári olimpiai játékokon, élete során hat érmet szerzett, valamint beírta magát az amerikai kardvívás történetébe is, a húsz legnagyobb amerikai kardvívók egyikeként tartják számon. Vívó karrierje befejeztével is aktív sportoló maradt: egy meccse közben 1961-ben szívrohamot kapott, de csodával határos módon megmentette egy medikus: felvágta a mellkasát, és negyven percen át végzett rajta szívmasszázst, amíg a mentők beértek vele a kórházba. Noha ebből felépült, 1965-ben azonban vívás közben ismét szívrohamot kapott a pályán, amibe ezúttal belehalt.

TOVÁBBI KÉPEKÉRT KATTINTS IDE.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top