
Kai Cenat médiasztár káoszt okozott egy bejelentésével
A különböző közösségi médiaoldalakon több millió követővel rendelkező Kai Cenat szerdai élő bejelentkezésében akciót hirdetett.

A különböző közösségi médiaoldalakon több millió követővel rendelkező Kai Cenat szerdai élő bejelentkezésében akciót hirdetett.

A New York városát körbefogó tengervíz szintje 1950 óta mintegy 22 centimétert emelkedett, a század végére a klímaváltozás okozta...

A különleges arany lábvért repülővel szállították New Yorkba és egészen 2024 januárjáig megcsodálhatják.

Az információ szerint Salman Rushdie a New York nyugati részén található Chautauqua Intézet előtti színpadon tartott előadást.

Patti Smith egy interjúban úgy fogalmazott, hogy mindenképpen tenni akart valamit, amivel felhívhatja a figyelmet az ukrán konfliktusra.

Alföldi Róbert és Mácsai Pál kapta tavaly decemberben a New York-i székhelyű Actors Award díját az Imposztorban nyújtott alakításukért.

A Vajda Gergely által dirigált Salute to Vienna című programban fellép a berlini Micaëla Oeste szoprán is...

New York egyik legfelkapottabb étterme bejelentette, hogy elhagyja a húsételeket a kínálatából, és áttér a kizárólag nővényi alapú ételek készítésére. A manhattani, három Michelin-csillaggal rendelkező Eleven Madison Park étterem séfje, Daniel Humm az étterem honlapján azzal érvelt, hogy „a modern élelmiszerrendszer egyszerűen fenntarthatatlan”. Az étterem a koronavírus-járvány miatt zárva volt, de most, mikor nyitásra készül,…

A New York-i Mertropolitan Múzeum (Met) hagyományosan május első hetében megrendezett gáláját idén szeptemberben tartják meg sztárok részvételével. A szeptember 13-ra meghirdetett esemény társelnöke Timothée Chalamet, Billie Eilish, Amanda Gorman és Oszaka Naomi lesz – jelentette be hétfőn a Vogue divatmagazin. Az idei gála témája az amerikai függetlenség. Tom Ford, Adam Mosseri és Anna Wintour…

Önálló kiállításon mutatja absztrakt képeit Kucsora Márta festőművész a New York-i Postmasters Galleryben, Manhattan világhírű művésznegyedében. A Super Natural című válogatásban tíz monumentális alkotást láthatnak a Egyesült Államokban az érdeklődők május 1-jéig – írta a Kálmán Makláry Fine Arts galéria. Mint írják, Kucsora Márta művészetét az amerikai galéria a legnagyobb absztrakt festőkkel – Jackson Pollockkal,…

Kelly Reichardt First Cow című filmjének ítélte oda a legjobb film díját a New York-i Filmkritikusok Köre. A további díjazottak között szerepel Spike Lee Az 5 bajtárs és Eliza Hittman Never Rearly Sometimes Always című drámája is. A First Cow az 1820-as években játszódik Oregonban. A film tavaly a Telluride-i Filmfesztiválon debütált, majd a Berlinale…

A pezsgő, lüktető, megalkuvásra képtelen New York-ot áprilisra teljesen ledöntött a vírushelyzet. Eltűntek a metrókban szabadon zenélő jazzbandák, elsötétedett a Broadway és a habókos mókusokon kívül senki sem merészkedett a Central Parkba - Endre Dóra írása.