
Óriási állatok lepték el a Vatikán falait
Az egyházi állam – Ferenc pápának köszönhetően – korábban nem tapasztalt érzékenységgel fordul olyan jelenségek felé, melyekkel korábban nem foglalkozott.

Az egyházi állam – Ferenc pápának köszönhetően – korábban nem tapasztalt érzékenységgel fordul olyan jelenségek felé, melyekkel korábban nem foglalkozott.

A Kecskeméti Főiskolán fejlesztett MegaLux nevű autó több mint háromezer kilométert megtéve átszelte Ausztráliát, ezzel hetedik helyen végzett a napelemes autók World Solar Challenge nevű versenyén.

A tengeren lévő szemét évente egy megyényi területtel nő. A tengeri állatokat már a kihalás veszélyezteti. Most egy fantasztikus kiállítással hívták fel a figyelmet a problémára.

Az idén minden eddiginél hamarabb, már augusztus 13-án elérkezett a túlfogyasztás napja: 2015-ben alig több mint hét hónap alatt használta el a Föld lakossága azt az erőforrás-mennyiséget, amelynek egy évre kellett volna elegendőnek lennie ahhoz, hogy a bolygó a jelenlegi állapotában fennmaradhasson.

Lebegő megapoliszok, szmogfogó épületek, high-tech fák jelenthetik a választ az éghajlatváltozásra.

Slat találmányának tesztelése után idén májusban bejelentették, hogy 2016-ban megkezdik a Coastal Pilot nevezetű, 2000 méter hosszú takarítórendszer üzembe helyezését Japán és Dél-Korea közötti partszakaszon.

A parlament sehol sem olcsó üzem, bár a drágasága is viszonylagos. Izraelben egyebek között napelemes rendszerrel tették magukat olcsóbbá a népképviselők.

A film bármilyen hulladékkal kapcsolatos témát feldolgozhat az illegális lerakástól kezdve a szemetelésen át a hulladék megelőzéséig, újrafelhasználásáig.

A neoszeldzsuk stílusú palota az építkezést tiltó bírósági határozatok sora ellenére nőtt ki a földből.

Emlékező unokák, a kubai kormány, és Hemingway halásznaplói mind szerepelnek a történetben.