+ Építészet

A világ legnagyobb palotájába költözik az elnök

elnök

A neoszeldzsuk stílusú palota az építkezést tiltó bírósági határozatok sora ellenére nőtt ki a földből.

Törökország elnöke 150 milliárd forintért felépült 1000 szobás palotába költözött, egyrészt mert hatalmi alapokra akarja helyezni a jelenleg ceremoniális posztot. A palota környezetvédelmi területen épült 288 000 négyzetméteren, és a pápát is meghívta. A török építészkamara ankarai tagozata levélben kérte a pápát, hogy „jelenlétével ne legitimálja a nemzetközi törvények szerint illegális építkezést”.

Az építészek a levélhez csatolták mindazokat a bírósági dokumentumokat, amelyek bizonyítják, hogy Recep Tayyip Erdogan elnök úgymond törvénytelenül emeltette az „új Törökország” nagyságát hirdetni hivatott fényűző palotáját.

A neoszeldzsuk stílusú palota az építkezést tiltó bírósági határozatok sora ellenére nőtt ki a földből. Erdogan nem is csinált titkot abból, hogy fittyet hány a bíróságokra. „Akadályozzák meg (az építkezést), ha tudják!” – mondta korábban.

Az építészkamara a közeljövőben Törökországba látogató többi külföldi államfőt is arra fogja kérni, hogy kerülje el az „illegális építményt”. A vitatott beruházással kapcsolatos ellenérzések tovább nőttek a múlt héten, amikor Mehmet Simsek pénzügyminiszter hosszas tiltakozás után elárulta, hogy a költségek a tervezettnek a duplájára, 1,37 milliárd lírára (151,6 milliárd forint) nőttek.

elnök

Az MTI, a Hurryiet Daily News és a Telegraph cikkéből.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top