
Dugni látástól vakulásig – Catherine Millet a szexuális ragadozó
A francia művészeti szcéna köztiszteletben álló tagja 2002-ben tárta a nyilvánosság elé pikáns szexuális életét és megtudhattuk, hogyan tette magáévá a fél világot.

A francia művészeti szcéna köztiszteletben álló tagja 2002-ben tárta a nyilvánosság elé pikáns szexuális életét és megtudhattuk, hogyan tette magáévá a fél világot.

A futónő jóval több, mint egy szimpla motivációs olvasmány a sportról. Carrie Snyder kötetében megjelenik a női emancipáció és a küzdeni akarás, miközben egy fordulatokban gazdag életutat követhetünk végig.

A Bookline sikerlistáján az 50 kötetből 24 új megjelenésű könyv szerepel; a tavaszi könyves események frissítőleg hatnak a könyvpiacra.

A JAK az állami támogatás hiányában a megszűnés közelébe került, néhány millió forint segítene a nagymúltú szervezeten, miközben azt látjuk, hogy a kormány rendeletben költ 71,3 milliót Rákay Philip könyvére.

Áprilisban jelent meg Durica Katarina második kötete a Libri könyvkiadónál. A Szlovákul szeretni című regény arra a kérdésre keresi a választ, hogy mit is jelent valójában az otthon, teszi mindezt egy Afrikából induló szerelemmel és krimivel átszőtt történeten keresztül. Interjú a szerzővel.

A Líra Könyv összevont sikerlistáján szerepel például A magyar helyesírás szabályai, ami előremutató választás az olvasóktól, ahogyan az is, hogy a Könyvfesztivál kortárs írói, Grecsó, Háy, Szabó T. Anna, Lackfi szintén szerepelnek a könyves listán.

Jövő csütörtökön kezdődik a 87. Ünnepi Könyvhét és a 15. Gyermekkönyvnapok a Pesten a Vörösmarty téren, bár március végén még úgy nézett ki, ebben az évben a Fővárosi Önkormányzat nem engedi a könyves rendezvényt a szokott helyére.

A huszadik század első felének kalandos életű írónője tényleg megérdemli, hogy előhúzza valaki a felejtés bugyrából. Menyhért Anna regénnyé írta életét.

Erőszakos, fegyvermániás apa, szakadék felé száguldó házasság és egy szomszéd, aki mindent megtesz, hogy tönkretegye az új lakók életét. Dirk Kurbjuweit kötete olyan zsigeri érzelmeket táplál az olvasóban, amire kevés szerző képes. Lehangoló, megrázó és nehezen felejthető.

Van egy ház a belvárostól messze, ahova elég beköltözni és egy idő után minden jobbra fordul. Hogy mi ennek a kis háznak a titka? Galgóczi Dóra könyvéből kiderül.

Kristian Bang Foss a Könyvfesztiválon is bemutatta első magyarul megjelent regényét, amelynek címe A halál Audival jár. A fanyar humorú regény elnyerte az Európai Unió irodalmi díját is, mi pedig erről a regényről kérdeztük a szerzőt.

Futunk, hogy életben maradjunk. Futunk, hogy elsőként adjunk át egy fontos hírt. Futunk, mert egészséges. De mióta és hogyan tesszük ezt? Minden, amit tudni akartál a futásról, de sosem merted megkérdezni.