
Újabb lépés Kína holdprogramjában
Kínában sikeresen útnak indítottak egy emberek nélküli kísérleti űreszközt, amely a tervek szerint 380 ezer kilométeres magasságban egy félkört tesz a Hold körül, majd visszatér.

Kínában sikeresen útnak indítottak egy emberek nélküli kísérleti űreszközt, amely a tervek szerint 380 ezer kilométeres magasságban egy félkört tesz a Hold körül, majd visszatér.

1963-ban kapta meg a külföldiek számára akkor kiváltságot jelentő kínai állampolgárságot.

A kínai karakterek a legrégebben használt folyamatos írás alkotóelemei.

Yang Liu keleten volt gyerek, de nyugaton vált felnőtté. Ebből a kettős perspektívából készítette el a keleti és nyugati ember különbségeiről szóló grafikasorozatát.

Picasso azt mondta: ha két grafikus neve marad fenn az utókornak a huszadik századból, a másik én leszek, ha csak egy, az Szalay Lajos lesz.

Hivatalosan is megkapta A költészet folyója kitüntető címet a 160 kilométer hosszan kanyargó észak-kínai Csiho (Qihe), mivel költőgenerációkat ihletett meg, sok száz vers központi témája.

Csungkingban az új sávban még a haladási irányt is jelzik nyilakkal, de állítólag erre sem nagyon figyelnek a telefonjaikat nyomogató gyalogosok.

A Hajnal szeme a második világháború szexrabszolgáinak állít emléket.

Kínában nemrég radikálisan csökkentették a video-megosztó portálokon bemutatható külföldi műsorok arányát. És akkor jön a Simpson család!

A régészek szerint a királyi család használta a bronz harci szekereket.

A levegő áruba bocsátásával a művész arra próbálta felhívni a figyelmet, hogy ha már pénzt is hajlandóak vagyunk kiadni egy alapvető dologért, akkor ott nagy baj van.

A több száz éve hiányzó, törött orr a Tungkuo falubeli változatnak ugyanúgy természetes jellegzetessége.