+ Irodalom

Meghalt Sidney Shapiro

sidney shapiro

1963-ban kapta meg a külföldiek számára akkor kiváltságot jelentő kínai állampolgárságot.

Kilencvennyolc éves korában Pekingben meghalt Sidney Shapiro amerikai származású kínai műfordító, a kínai népfront országos bizottságának volt tagja, aki a New York-i Brooklynban született, de több mint fél évszázadon át élt Kínában kínai állampolgárként, egyikeként a kevés honosított külföldinek.

Az állami média beszámolói szerint Shapiro 1947-ben jött először Kínába az Egyesült Államok hadseregének kiválasztott katonájaként, hogy a jogi diploma megszerzése után megtanuljon kínaiul. Sanghajban találkozott jövendőbelijével, egy Feng Ce nevű színésznővel, akit a Kínai Kommunista Párt (KKP) “támogatójaként” írnak le. Eredeti küldetése a japánok által megszállt Kínában az amerikaiak esetleges partraszállásának előkészítése volt.

1949, az új Kína kikiáltása után is az országban maradt és 1963-ban kapta meg a külföldiek számára akkor kiváltságot jelentő kínai állampolgárságot. A KKP-ba sosem lépett be. Kínai neve Sa Po-li volt. A külföldi értelmiségi viszonylag szerencsésen átvészelte az egész országot megrázó “kulturális forradalom” tíz évét, de társát Mao feleségének személyes bosszúja következtében házi őrizetben tartották, egyetlen lányukat pedig vidéki munkára küldték.

Az amerikai fordító legismertebb munkája egy több kötetre rúgó klasszikus kínai regény átültetése volt angol nyelvre (Outlaws of the Marsh). Emellett az állami idegen nyelvi kiadó munkatársaként modern, kortárs szerzők műveit is lefordította, összesen több mint húszat. Önéletrajzi ihletésű könyvének címe: Kínát választottam. A kínai fordítók szövetsége 2010-ben életműdíjjal ismerte el munkásságát.

Sa Po-lit 1983-ban jelölték a népfront tagjává, szuverén gondolkodású, a Nyugattal és hazájával szemben olykor kritikus megjegyzéseket tévő közszereplő volt. Egy ízben emberjogi kérdésekkel kapcsolatban például szóvá tette, hogy az Egyesült Államokban a titkosszolgálatoknak hatalmukban áll az állampolgárok telefonjainak lehallgatása, vagy annak ellenőrzése, hogy ki milyen könyvet kölcsönöz a könyvtárból.

Sidney Shapirót két hónappal 99. születésnapja előtt, a hétvégén érte a halál. Felesége 1996-ban hunyt el, a pár otthona egy pekingi sikátorban, úgynevezett hutungban volt. A halálhírt lánya, Stella Kuo jelentette be; édesapjáról mint jó humorú, gazdag élettörténetét gyakran felelevenítő, a zenét és a régi filmeket szerető emberről beszélt, aki soha nem szakított az amerikai zsidó hagyományokkal.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top