
József Attila Medvetáncáért csak 2 milliót adtak
Ez József Attila egyik legjelentősebb kötete, amelybe a költő maga válogatta össze korábbi munkái legjavát.
Ez József Attila egyik legjelentősebb kötete, amelybe a költő maga válogatta össze korábbi munkái legjavát.
Valójában vallásos volt-e József Attila, érdemes-e az ő esetében ezeket a kérdéseket mélyebben boncolgatni.
József Attila édesapja később Romániában alapított családot, és úgy halt meg, hogy nem tudott a fia irodalmi nagyságáról.
József Jolán a ferencvárosi nyomornegyedben is mindig kitűnt extravaganciájával. Öltözködésében, beszédében.
A kézzel írt, pár soros költeményt 1935. március 8-án vetette papírra és ez az első, idáig ismeretlen Edit vers. Gyömrői Edit a költő analitikusa volt, aki szerelmét végül nem viszonozta. A Barta István egykori tulajdonában lévő kéziratlapot 1945-ben a rendőrség kobozta el tulajdonosától – az elkobzási igazolás (jegyzőkönyv (?) pedig dr. Ballagi Mór: Uj teljes…
„Fontosnak tartom, hogy a járvány idején se feledkezzünk meg a magyar költészet napjáról, bár szomorú, hogy idén nem tudunk például irodalmi fashion show-val, versszínházzal tisztelegni a magyar irodalom szempontjából jelentőségteljes nap előtt, az a véleményem, hogy a jelenlegi helyzetből is meg kell próbálni a lehető legjobbat kihozni egy kis kreativitás segítségével.” – mondja Viola Szandra.…
Az olvasás magányos műfaj, mégis: az irodalmi esteken közösségi élmény. A világjárvánnyá nyilvánított koronavírus hazánkban is egyik napról a másikra megváltoztatta az életet, és ez a változás, a biztonságos, otthonainkba való bezártság gyökereiben rengette meg hazánk kulturális életét – márciustól törtődtek az előadások, színházi estek, koncertek, irodalmi programok. Juhász Anna irodalmár, Újbuda kulturális nagykövete úgy…
Minden Kedves olvasónknak: Boldog Új Esztendőt kívánunk! József Attila JELEN, MULT, JÖVŐ Az elmultba szemem tétován tekint Egy percre csak! Üldözi a jelen, Nem pihenhet régi emlékeken, Unos untalan visszatér megint. A jelen, oh! a jelen mindig bántott, Amerre én, mindig arra haladt, Tövisekkel hinté bé az utamat S…
József Attila ANYÁM A bögrét két kezébe fogta, úgy estefelé egy vasárnap csöndesen elmosolyodott s ült egy kicsit a félhomályban – – Kis lábaskában hazahozta kegyelmeséktől vacsoráját, lefeküdtünk és eltünődtem, hogy ők egész fazékkal esznek – – Anyám volt, apró, korán meghalt, mert a mosónők korán halnak, a cipeléstől reszket lábuk és fejük fáj a…
A videó szervezője ezzel a levéllel küldte el nekünk a videót, amiből kiderül az is, hogy születik spontán egy ilyen filmecske: Április 11-én nagyon sok helyen láttam felbukkanni József Attila: Levegőt! című versét, és hát én elég sok sorával tudtam azonosulni. Azt gondoltam, talán mások is így lehetnek ezzel, ezért megkértem az ismerőseimet, és ismerőseim…
És közzétette a Facebook-oldalán.
Úgy gondolom, a dalszövegírás önálló műfaj, nem kell közelednie az irodalom birodalomhoz. A „költők” nagy része – különösen nálunk – lenézi a dalszerzést, ami néha százezreket szólít meg, miközben a kritizálók írásait nem olvassa senki.