
Újra kegyelmet kért John Lennon gyilkosa
Chapman korábban azt mondta, megbánta a tettét.

Chapman korábban azt mondta, megbánta a tettét.

A köszönőlevelet nem sokkal 1951 karácsonya után kapta meg Lennon édesanyja, Julia húga.

A kommunizmus emlékeinek felszámolása jegyében a Lenin utca John Lennon, a Beatles együttes néhai tagjának nevét viseli ezentúl Ukrajnában, egy kárpátaljai faluban.

A drága szőr még 1967-ben, egy filmforgatáson került le Lennon fejéről és egy ravasz német fodrász eltette.

Takáts Tamás, a róla elnevezett, korábban Dirty Blues Band névre hallgató, ma már csak Blues Bandként (TTBB) futó együttes alapítója és frontembere bő negyven éve van a pályán. Aki figyelemmel követte a pályafutását, rácsodálkozik, hogy egyfelől ugyanaz a kölyök maradt, mint akit a Karthago együttesben megismertünk, másfelől új, a hite által vezérelt, megtisztult ember lett…

Aki esetleg Londonban jár, január 4-ig a National Portrait Gallery-ben nézheti meg élőben Marc Quinn negyedik, 2006-ban készített vérszobrát.

A zenész, a családapa, a pacifista, a férj kórházba szállítása közben, a mentőautóban belehalt sérüléseibe. Túl sok vért veszített ahhoz, hogy túlélhesse ezt a borzalmat. Mindössze 40 éves volt.

Az aukción meg lehetett vásárolni többek között még Michael Jackson dzsekijét, amit Elizabeth Taylor esküvőjén viselt, Frank Sinatra egyik festményét, valamint Freddie Mercury “The Invisible Man” című videoklipjében viselt napszemüvegét.

A CNN Style egyik mai cikkében híres művészekről készült, ám a nagyközönség számára kevésbé ismert, magánjellegű fényképeket gyűjtött össze.

A Beatles az 1960-as években hamburgi éjszakai bárokban lépett fel, a szerződést is a német városban írták alá. Akkoriban a négy, később legendássá vált zenész Tony Sheridan brit énekest kísérte a hamburgi Top Ten Clubban.

Nem kell sokat tennetek. Az erő misztikus és kifürkészhetetlen módon működik. Vizualizáljátok a dominóhatást. És csak kezdjetek el a békére gondolni – írta Yoko Ono a Twitter-bejegyzésében.Nem kell sokat tennetek. Az erő misztikus és kifürkészhetetlen módon működik. Vizualizáljátok a dominóhatást. És csak kezdjetek el a békére gondolni – írta Yoko Ono a Twitter-bejegyzésében.

A magyar zenészeket az a liverpooli Cavern Club kereste meg a lehetőséggel, ahol a Beatles 292 koncertet adott 1961 és 1963 között. A The Bits a fesztivál keretében kilencszer lép fel különféle helyszíneken, így a legendás Cavernben is.