Takáts Tamás: Szegény muszlimok nem hallgatnak John Lennont, ezért olyan dühösek

TakatsT_foto_kisdzsoke

Takáts Tamás, a róla elnevezett, korábban Dirty Blues Band névre hallgató, ma már csak Blues Bandként (TTBB) futó együttes alapítója és frontembere bő negyven éve van a pályán. Aki figyelemmel követte a pályafutását, rácsodálkozik, hogy egyfelől ugyanaz a kölyök maradt, mint akit a Karthago együttesben megismertünk, másfelől új, a hite által vezérelt, megtisztult ember lett belőle. Ezért nem szerepel már zenekara nevében a dirty (piszkos) szó. Új, Úton című albumuk megjelenése kapcsán beszélgettünk vele.

− Hány zenekarban játszottál eddig?

Általános iskolás koromban alakítottam az első zenekart a barátaimmal, és körülbelül tizenhat éves korom óta keresek pénzt a zenéléssel. A középiskolában volt egy zenekarom, a Forma 1. Abban az időben még nem DJ-ket hívtak a szalagavatókra, hanem együtteseket, ők nyomták az éppen divatos számokat. Mi face to face tanultuk meg a szakmát. Ha láttad, hogy csillog a csajok szeme, akkor tudtad, hogy jól játszol, ha azt láttad, hogy unottan néznek, tudtad, hogy valamit rosszul csinálsz. Ez volt az iskola. Öt-hat órás bulikat nyomtunk, ez komoly edzés volt. 1979-ben, amikor bekerültem a Karthagóba, és egy koncert másfél órás volt, csak álltam csodálkozva, hogy: máris vége? Most kezdek belejönni! Egyszer az egyik ORI-ügyelő félrehívta Szigeti Ferit, a zenekar vezetőjét, és azt mondta neki: szépen énekel ez a Takáts Tamás, de mért kell neki föl-alá ugrándoznia színpadon, miért nem tud egy helyben maradni? Feri meg mondta neki: a Takáts kicsit bolond.

Volt egy ötéves sikerszéria, amikor a Karthagóval nyomultunk, de alkalmi zenekarokkal is koncerteztem. Utána pár év szünet következett, mert a Piramist leültették mint aranycsempészeket. Aki a Szovjetunióban turnézott, mind aranyat hozott, mert a rubelt csak nagyon rosszul lehetett váltani, ezt mindenki tudta, és mindenki szemet hunyt felette. Az aranycsempészet vádja csak ürügy volt arra, hogy a politikai akarat valahogy agyonnyomja a rockereket.

A hatalom sosem szerette igazán a rockzenét, most sem szereti, mert társadalmi kérdéseket feszeget. Renitens.

A hatalom a buta zenéket szereti. Mondták is, hogy a fiataloknak inkább olyanokat énekeljünk, hogy ,,de jó játék a jojó” meg ,,csintalan palacsinta”, máig ez megy, erőltetik a fiatalok fülébe a technót, ,,gyere, táncolj, rázd a tested, baby, tucc, tucc”. Amikor a Piramist sikerült kiirtani, az ef Zámbó Happy Dead Band-ben játszottam. 1985-ben Som Lajossal dacból megcsináltuk a Senátort. Egy lemezünk volt, de azt is ellehetetlenítették. Utána bevettek helyettesíteni az East-be, és két olyan lemezt csináltunk, amire ma is büszke vagyok. Nem az East volt a pályám csúcsa, de szakmailag az volt a legmagasabb színvonalú. Az A szerelem sivataga és a Rádió Bábel két olyan lemez, amit ha felteszek, ma is azt mondom: őrület.

− Az Elrejtettél a szívedben a maga idejében, lemezként gyakorlatilag megbukott, ma viszont már csaknem háromszázezernél tart a nézettsége a YouTube-on.

− Annak idején elfogyott mondjuk húszezer példányban, oszt jó napot, nem jelent meg többször. Akkor az kicsi példányszámnak, bukásnak számított, és elkönyveltük az East-ben, hogy a magas színvonal sajnos együtt jár a népszerűtlenséggel. Gondoltam, ha így van, csinálok egy ,,koszos bandát”, de nem hagyom, hogy a Győzike-féle irány győzzön. Nem személy szerint vele van bajom, hanem az igénytelenséggel, a tehetségtelenséggel. Vásároltam egy leértékelt NDK-beli úttörődobot, olyat, amivel az úttörőcsapatok vonultak néha, Dorozsmai Péter barátomtól kértem egy ócska lábdobot, egy cintányért, úgy döntöttem, más nem kell, a többi kispolgári csökevény, és megalapítottuk a Takáts Tamás Dirty Blues Band-et. Ez a negyedik jelentős zenekarom.

Azt mondtam: gyerekek, írjunk egy olyan dalt, aminek a szövege nem szól semmiről, nincs semmi értelme! Megírtam a rettentően cinikus Zakatol a vonat című számot, és azonnal óriási siker lett.

Na, hát így kell slágert csinálni! Hogy semmi köze ne legyen semmihez.

Utána jött a Pocsolyába léptem, amit az óvodától a nyugdíjasklubig mindenhol ordítva énekelnek. Ez nekem nagy öröm, mert amikor elmentem blues-zenésznek, sokan azt mondták: hülye vagy, az rétegzene, senkit nem érdekel. Hagyjanak a rétegműfajozással, ha valamit jól csinálunk, akkor az él! A TTBB él, de már nem dirty.

− Miért is?

Lapozz tovább!



1 hozzászólás

Írd le a véleményed!

Új hozzászólás