
Gulyás János filmrendezőtől hétfőn vesznek végső búcsút
Gulyás János 1946-ban született Budapesten, a filmrendező a magyar dokumentumfilm meghatározó alakja volt...

Gulyás János 1946-ban született Budapesten, a filmrendező a magyar dokumentumfilm meghatározó alakja volt...

Juraj Filas zeneszerző 66 évesen, szilveszter napján halt meg New Yorkban koronavírus-fertőzés következtében.

Betty White január 17-én töltötte volna be századik életévét, s erre az alkalomra Los Angelesben már megszervezték a nagyszabású műsort

Halmy Miklós az 1960-as években sajátos relief stílust alakított ki, azóta ezzel a módszerrel készítette kizárólag négyzetes formátumú műveit.

Kalász Márton 1998 és 1991 között a Vörösmarty Társaság 2001 és 2007 között pedig a Magyar Írószövetség elnöke volt.

Király Tibor hosszú és gazdag életpályája során a bűnügyi tudományok számos területén alkotott maradandót...

Damu Roland iskolai darabokban szerepelt először színházban. Később játszott többek között a Budapesti Kamaraszínházban.

Joan Didion sztárszerzője volt az amerikai irodalomnak, illetve az egész amerikai kultúrának. Író, újságíró, forgatókönyvíró, esszéista volt.

Benkő Samu a Román Akadémia kolozsvári Történeti Intézetének kutatója, a Korunk folyóirat szerkesztője volt.

Az Il Divo kvartett december 16-án adta hírül, hogy Carlos Marin kórházba került. Halála pontos okát nem közölték.

A Steve Bronski London szívében lévő lakásában a múlt héten kedden csaptak fel a lángok, halálhírét a banda egyik tagja

Anne Rice leghíresebb könyve első publikált regénye, az Interjú a vámpírral, amelyet öt hét alatt írt 1973-ban.