
Az eutanáziát támogató feleségre bízták a bénult férfit
A bíróságnak egy családi drámába kellett döntenie, lévén a feleség és az autóbalesetet szenvedett férfi testvérei támogatják az eutanáziát, míg a mélyen vallásos szülők nem.

A bíróságnak egy családi drámába kellett döntenie, lévén a feleség és az autóbalesetet szenvedett férfi testvérei támogatják az eutanáziát, míg a mélyen vallásos szülők nem.

A Madeleine-templom mögött található magánmúzeumnak a többi párizsi múzeumhoz hasonlóan látványosan visszaesett a látogatottsága, s emiatt nem tudja megtartani a költséges kiállítótereit - közölte Marc Restellini igazgató.

A fotós Peter Menzel megdöbbentő képsorozatot készített arról, mit és mennyi pénzből esznek az emberek világszerte. Egy hattagú csádi családnak például hetente kevesebb mint négyszáz forintja van arra, hogy egyen, míg egy négyfős francia család majdnem 120 ezer forintot költ ételre egy héten.

Csak az árulók és a naivak gondolhatják akárcsak egyetlen pillanatra is azt, hogy a művészet szabadsága bármit is jelent az Ön pártja számára – állítják a tiltakozók.

Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet ásatási engedélyeket ad ki, adót szed olyan javak után, amelyek aztán a feketepiacra kerülnek olyan közraktárakon keresztül, amelyek a csalás és a pénzmosás melegágyai, akár Európában is - mondta a francia államfő.

Rendőrségi feltételezések szerint egy, az extrémsportokat kedvelő ember feltehetően ejtőernyővel szeretett volna leugrani a 324 méteres magasságból.

Az EP a szerzői jogok birtokosai számára méltányos és megfelelő mértékű honoráriumot biztosító szabályokat vár, amelyek a művek digitális terjesztése utáni javadalmazásra is kiterjednek.

A Szöktetés a szerájból librettóját a rendező átírta, a színpadon olajkutak, illetve az iszlamisták által a paradicsomba képzelt hetven szűz is megjelenik.

A látogatókat a hatalmas vizes blokk szélén egy folyó fogadja a sötétben várakozó gondolákkal. Egy hajóban négyen foglalhatnak helyet, a látogatók maguk eveznek, és sziluettjük visszatükröződését láthatják a falakon.

Azért ez jó hír. Meg egyszerre furcsa is. Épp az év végén írtuk, hogy lejárt Saint-Exupéry műveinek szerzői jogvédelmi ideje, a kabátja meg itt lóg nálunk.

Nem érheti szó a ház elejét, a belgák tényleg elmentek a falig. Sőt, tovább is. Egyenesen neki mentek. Legalábbis Mouscron határmenti kisváros népe, amely falat emelne a cigányok ellen.

A törvényszegésért hat hónapos börtönbüntetés és 22,8 millió forint értékű pénzbírság szabható ki. A francia nemzetgyűlés megelégelte az anorexiát.